A haverom rábeszélt engem, hogy menjek el vele bulizni, és hát olyan jó 4-6 óra esti élet után a haverommal haza támogattuk egymást, és elkísértem őt elsőnek. Majd én is hazamentem, és már mindenki aludt, betévedtem az egyik szobába, majd befeküdtem az ágyba, és teljesen nem tudtam eldönteni ki ez mellettem.
Arra gondoltam, hogy lehet a barátnőm, ezért simulni kezdtem hozzá, és eszembe jutott, hogy kicsit felingerlem.
Lementem a lába közé és szétnyitottam a lábát, majd bugyin keresztül elkezdtem nyalni. A combját átfogtam, és elkezdtem nyalni jobban, mikor már nedves volt, megéreztem az édes illatot, ami teljesen megbabonázott. Lehúztam róla a bugyit, és akkor én is levetkőztem, a farkam már állt rendesen, és habozás nélkül belevágtam a farkam.
– Ahh. – Halk még is kéjes nyögés volt, amit hallhattam, majd elkezdtem benne mozogni, és láttam rajta, hogy élvezi, minden halk nyögés és lökés, amit leadok a legszebb hang, mégis az, amikor ki-be húzogatom, és ahogy a pinából a nedű kifröccsen.
Kivettem belőle, amitől felsóhajtott, majd megfogtam a kezét és megfordítottam, szétnyitottam a fenekét, és elkezdtem nyaldosni a segglyukát, odaéleztettem, majd egy határozott mozdulattal benyomtam neki.
– Igen…
Elkezdtem benne mozogni erősen, és kemény 10 perc baszás után tele eresztettem a fenekét, kihúztam, hallottam azt az édes cuppanást. Elkezdett aludni tovább, én meg elkezdtem verni a farkam. Majd próbáltam kijózanodni attól a sok sörtől, amit magamba öntöttem, és az édes éjszaka hangját megtörte egy halk szuszogás, amit nem tudtam honnan jön. Lemásztam az ágyról, majd láttam egy matracot, ahogy egy lány feküdt, aki ahogy elnéztem jóval idősebb volt. Lehajtottam róla a takarót, és előkerült egy csodálatos test, ami csak egy hálóing takart egyedül, letérdeltem, és odafordítottam magam elé, hogy megnézhessen a lányt.
Letérdeltem hozzá, felhajtottam az inget, és elővillant kerek és egyben nagy mellei, vékony kis teste és simára borotvált pinája. Elkezdtem nyaldosni a mellét, közben meg a kezemmel a zárt lábközé próbáltam bepréselni a kezem a puncijához. Amint elértem hozzá végig simítottam egy kicsit rajta, amivel elértem, hogy szétnyissa a lábát annyira, hogy kényeztessem egy kicsit.
Éreztem minden új mozzanattal, hogy kezd felizgulni, amikor már eléggé állt a bimbói, betérdeltem a lába közé, és elkezdtem kinyalni módszeresen, hogy azért én is kapjak egy orgazmus hangot.
Amikor már eleget ittam belőle, belevágtam a farkamat, és újra nekiláttam, hogy kielégítsem a barátnőmet (a hit részegen más, mint a valóság is más), nagy iramot diktáltam és minden lökéssel ment együtt a nyögés hang is, ami teljesen meg részegített még jobban alapban.
Felkaptam az ölembe és lovagoltatni próbáltam, rendesen ugrált előttem a melle, majd mikor már eleged járattam benne, eldöntöttem, majd megfordítottam, és elkezdtem ingerelni a segglyukát ujjal. Mindig mikor a lyuk közelében volt az ujjam felsóhajtott, egyszer csak hirtelen felnyomtam neki egyet, ami teljesen megbizsergette. Mikor eleget játszottam vele, odahelyeztem a fenekéhez, majd benyomtam neki.
– Áááá! – Abban a minutumban felkelt, én meg hátra estem, és csak néztük egymást, odajött hozzám és nézett rám, hogy vajon miért nem keltettem fel.
– Ha meg akarsz baszni, csak keltsél fel. – Erre odajött, beleült a farkamba és elkezdtünk dugni. Mind a ketten órákon át csináltunk, minden olyan volt, mint egy film, aminek soha nem lesz vége. Amikor már eleget mozgott rajtam, beállt kutyába, én meg beraktam neki, és elkezdtem megbaszni ott is abban a pillanatban, amikor már rá kapcsoltam rendesen elélvezett, és el is aludt, én meg csak csináltam, majd én nekem sem volt sok hátra, ezért még nyomtam párat, és teleeresztettem a fenekét.
Majd már éreztem, hogy teljesen kész vagyok, feltámolyogtam, és ahogy bírtam felöltöztem, és kimentem onnan, és a kalapén aludtam el ameddig eljutottam.
Másnap reggel, mikor zúgófejjel felkeltem, kimentem a konyhába, csináltam magamnak kávét, és amikor már kortyolni akartam pontosan arra szobára nézett a szemem, amiben tegnap este a barátnőmet basztam meg kétszer rendesen. Éppen próbáltam visszaemlékezni, hogy mi is volt, akkor jött ki a szobából a húgom meg a barátnője, akik néztek rám én meg lesápadtam, hogy akkor velük…
Mind a ketten jó reggelt köszöntek, én meg akkor tudtam meg, hogy akkor velük szexeltem, a húgom elment a WC-re, a barátnője meg odajött, és csak ennyit mondott nekem:
– Szép volt. – Majd egy csókkal jutalmazta meg az éjszakát, majd ez lett vele a közös titkunk, amit megőriztünk egymásnak.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Vibrátor vásárlás, tippek és használat, nagy vibri tanácsadó
Nem minden lány, még akkor sem, ha tökéletesen ismeri a testét, és világosan érti, mire [...]
Nyuszi vibrátorral kényezteti egymást Fazekas Johanna és Gábor Nikolett
A Szexplázában is nyomták a pornós melót Fazekas Johanna és Gábor Nikolett szép magyar lányok. A producer [...]
A szexkellékekkel is élvezkedik Zsichla Erika
Sokan nem mernek kipróbálni szexuális kellékeket. Akik igen, azok sem nagyon vallják be. Miért? Vajon [...]
Pornósztár vaginák és popsik másolva maszturbátornak
A pornósztárok nemi szerveinek másolatai olyan maszturbátorok, amelyek bizonyos emberek szereplőiből készülnek. Ez a pornóiparban [...]