Úrnőd vagyok 6

Lehet, hogy utána engedélyezek magamnak egy kis pihenőt, de ha azt fogom látni, hogy te még nem vagy elkészülve, habozás nélkül folytatni fogom a szekírozásodat. Kezembe veszek egy másik vibrátort, ráfekszem az ágyra, és elkezdek előtted játszani magammal. Közvetlen közelről nézheted majd, hogy miként élvezkedem a művibrimmel. Hallgathatod nyögéseimet, sóhajaimat – a gyönyöröm hangjait, és láthatod majd a kielégülésemet is. Megláthatsz mindent, a legapróbb részletekig, és aztán a lucskos kezemmel elkezdem a testedet simogatni, s miután szárazra töröltem benned, a magas cipősarkakon lesz a sor. Lassan végig vándorlok velük a testeden, fentről lefelé, mély barázdákat hagyva maguk után, egészen az öledig.

A hegyes sarkakat kíméletlenül belevájom duzzadt lőcsödbe és kikényszerítek belőled egy hangos üvöltést, mert pillanatnyilag csak azt tud kielégíteni.
“Most úgy nézel ki, mint egy valódi, igazi kis kurva… mily örömmel nyalogatnám a melledet.”
Ezután, ismét vibrátorral fogom mefdugni saját magam, közvetlenül a szemeid előtt. Ugye tetszeni fog? Vágyni fogsz utánam? Biztosan!
“Mennyire kívánom, hogy legyen velünk egy igazi férfi is!” – sóhajtok fel csalódottan, miközben egyfolytában dugogatni fogom magam a hatalmas műfallosszal.
“Legalább játszhatnék egy igazi lőccsel, amit leszophatnék, nyalhatnék és megkóstolhatnám a belőle kifröccsenő, sűrű, meleg ondójának ízét… élvezném, ha tele lenne a szám spermájával. Érezni kívánom, hogy miként csúszik le a torkomon. Szétkenhetném ajkaimon, a melleimen… de az egyetlen, amim most van: azok ti vagytok – te, a kis kurvám és az én hűséges vibrátorom.”
Figyelmemet azután a kitömött melleidre fordítom. Már bizonyosan jól megdagadhattak a bimbók, és elkezdem őket masszírozni a melltartón keresztül, mintha csak valódiak lennének. Hozzá dörgölöm az enyémet. Te leszel az én leszbikus szerelmem, aki bármit megtesz értem, és most pont erre van szükségem. Semmi másra, de ez még nem minden. Én még sok mást is kínálok neked, sokkal többet is akarok tőled. Ugye élveznéd, ha így történne? Hassal rákényszerítelek az ágyra, ahol aztán fokozatosan megszabadítalak béklyóidtól, és a péniszed szinte koppanni fog a lepedőn. A dugót még a seggedben hagyom, a bugyi is rajtad marad, de annak ellenére, hogy szabad leszel, nem fogsz ellenkezni velem szemben, vagy – ne adj isten – elfutni, mert az izgalom, amit a kezeimmel fogok okozni neked – vissza fog tartani. Síetség nélkül fogom simogatni a combodat és a seggedet. Természetesen nem feledkezem el a bőrszíjról sem – ami még mindig rá lesz erősítve megduzzadt lőcsödre, és most szabadon fog lógni a combod között. Néhányszor csak úgy, próbaként megrántom, és ha nem fogsz úgy reagálni, ahogy én elvárom tőled, akkor azonnal bemutatom neked, hogy mi minden lehetséges egy ilyen bőrszíjjal. Akkor aztán biztosan elmegy majd a kedved az ellenszegüléstől. Azután előtted, hogy láthasd, magamra öltöm a bőrbol készült bugyimat. Igen, az elején egy hatalmas pénisszel van ellátva. Talán mondanom sem kell, hogy mit óhajtok vele csinálni. Azonnal megérted azt, amint meglátod azt a hatalmas, fekete eszközt. Lehet, hogy előszőr egy kicsit megrémülsz majd, de nem fogsz ellenszegülni, mert már régen megértetted, hogy az akaratommal szemben nincs esélyed. Nagy örömmel és készségesen dugom meg a kurváimat, pont így, és közlöm veled, hogy mindeddig élvezték.
Ezután a másik végét beillesztem a feltárt és széthúzott puncimba és utána – a bugyidon keresztül érezni fogod a dákóm sötét makkjának nyomását a segged között, de előszőr még megnyomkodom vele a combod között feszülő péniszedet, amit a borszíj segítségével kellőképpen hátra hajlítok és te, szörnyű kínokat fogsz átélni minden egyes lökésemnél. Miután kellőképpen felingereltem a farkadat, lehúzom rólad a bugyit, kiveszem az előzőleg kellően kitágított lyukadból a dugót, és végre, beléd hatolok a nagy méretű dákómmal.
Mivel nem szokásom krémet használni, érezni fogod az összes mozdulatomat. Széthúzom a seggedet és már nincs is problémám azzal, hogy jó mélyre beléd hatoljak. Végre. Beteljesül a sorsod, amire annyira vágytál az egész idő alatt. Elhiheted, nagy örömmel látok a seggbe dugásodnak, s közben hátulról keményen markolászni fogom kitömött melleidet, és állandóan ismételgetni fogom, hogy te csak egy közönséges kis kurva vagy, aki él-hal a faszért. Te is érzékelni fogod extázisomat. Lehet, hogy a nedvességemet is, talán neked is meg fog felelni, de az már engem egyáltalán nem fog érdekelni. Számomra csak az én orgazmusom számít. Az a mérvadó. Mialatt könyörtelenül kefélni foglak hátulról – egyúttal a péniszedet is jól meghúzogatom, mert a bőrszíjat, ami rá van erősítve, szorosan rácsavarom az enyémre, és minden egyes lökésemnél, kellőképpen hátra fog lendülni a tiéd. Így, mind a két farok azonos ütemben fog mozogni, s lehet, hogy nagyon hamar el is fogsz fáradni és a fájdalmad túl fogja szárnyalni a gyönyörödet, de én nagyon gyorsan meg tudlak győzni, hogy egyedül én döntök arról, mikor elég. Beléd döföm a műpéniszem makkját, majd fokozatosan gyorsítom lökéseim iramát, mert az ilyen olcsó kis kurva, mint amilyen te is vagy, csak ezt érdemli, hogy halálra dugják. Ráadásul mindig is ilyesmiről álmodoznak. A következő percek alatt úgy fogod magad érezni, mintha a műfallosz ketté hasított volna – lehet, hogy ez igaz is lesz, de viszont biztos, hogy nem fogsz tudni ezen változtatni.

“Nos? Tetszik neked, amikor így megbecstelenítenek? Mint egy koszos kis utcai lányt, egy prostit a legutolsó sorból, mi…?” – fogom kérdezni toled lenéző mosollyal, miközben te vonaglani fogsz a fájdalomtól, vagy a kéjtől?
Azután újból megragadom a hamis melleidet és elkezdem masszírozni őket, durván, de ne hidd, hogy elfeledkeztem a bimbókra erősített csipeszekről. Dehogy! Ígérghetem, te is élvezni fogod a dolgot. Lehet, hogy amikor végre elélvezem majd – te azt a pillanatot biztosan nem fogod egykönnyen elfelejteni, miután az orgazmusomat te is ugyanolyan intenzitással fogod átélni, mint én. A gyönyörű orgazmusom hatására elkezdek vonaglani, mint egy kígyó, és a sötét farkamat még jobban, még mélyebbre fogom lökni az átkefélt lyukadba. A gyomrodban fogod érezni, de én akkor is tovább foglak kefélni, mert mást nem érdemelsz, te engedetlen, koszos kurva. A farkad egész idő alatt hátra lesz feszítve, de én még néha bele is fogok segíteni a fájdalmaidba és brutálisan jól megmarkolászom majd a tökeidet, nehogy elfelejtsd – nem vagy számomra semmi más, csak egy eldobható rongy. Ezután, ahogy saját orgazmusomat kelőképp kiélveztem és hagytam elmúlni, lassan kihúzom a seggedből a műkárómat, és ha tényleg, isten igazából kielégítettél, akkor talán a bőrszíjtól is megszabadítalak, ami az egész seggbe dugásod alatt a műpéniszemre volt erősítve, és egész idő alatt fáradhatatlanul húzogatta a te farkadat.
Természetesen állandóan emlékeztetni foglak arra, hogy ki is vagy valójában, és te négykézláb, tehetlenül fogsz előttem remegni, de ezzel még mindig nem lesz vége, mert az igazi prosti le is tisztítja a kuncsaftja szerszámát, és neked is azt kell majd tenned az én szépséges mukárómmal. Ügyesen kiveszem a pöcköt a szádból, de te azt meg sem próbálod becsukni, mert tudod, hogy akkor kegyetlenül meg leszel büntetve, és alázatosan várni fogod, szinte könyörögni fogsz azért, hogy tegyem már be végre a seggedet megjárt farkat a szádba. Nem fogsz semmit sem kérdezni, csak egyszerűen befogadod azt a szaros farkat a lepcses szádba, és elkezded kívánatosan leszopni. Ezután ismét dugni foglak, de ezúttal szájba, és addig nem is fogom abba hagyni, amíg az szép, tiszta nem lesz. Lehet, hogy közben nem tudsz levegőt venni, és talán majd akkor megkönyörülök rajtad, de azt is csak azért, hogy aztán újból, szépen alázatosan könyöröghess más kíngyönyörökért.
“Akarsz még, te kurva? Nem volt elég?”
“Igen Úrnom, még. Csináljon velem, amit csak akar, mert én a maga kurvája vagyok, akivel azt tehet, amit csak akar” – válaszolod azonnal, megfelelő alázattal és tisztelettel a hangodban.
Én természetesen eleget teszek a kérésednek, és ismét bedugom a szádba műfalloszomat, és elkezdelek újból, kegyetlenül szájba dugni, s közben azon fogok gondolkodni, milyen testi kínzások lennének a legmegfelelőbbek a számodra? Lehet, hogy az összes ötletemet azonnal közölni is fogom veled, hogy az arcodon láthassam – melyik is tetszik e legjobban neked. Bármelyiket is választom a végén, te azt szó nélkül elfogadod, mert az én alázatos kis ringyóm vagy, rabszolga kurvám, akinek nincs saját akarata. Rohadt büdös kis kurva leszel, és ha bármikor megkívánlak, te örömmel és készséggel felkínálod a testedet. Soha sem fogsz visszabeszélni, vagy ellenkezni, és egyedül csak az én parancsaimat fogod mérhetetlen alázattal teljesíteni.

Ha le akarok ülni, te leszel a székem. Hozzászorítom kaviáros fenekemet az arcodhoz, és ráülök majd a teljes súlyommal, de hogyha újból meg akarlak dugni, te némán előre hajolsz, és széthúzva felkínálod a seggedet. Utána örömmel leszopod a műfarkamat, és boldogan nyújtod majd azt, amit éppen kívánni fogok tőled. Mindig azt fogod csinálni, amit én akarok, amit én mondok neked, és ne feledd: én vagyok az Úrnőd – te viszont csak egy hímszuka kurva, akit ha úgy tetszik, halálra is korbácsolhatok.
“Sőt, mi több! Lassan úgy hatok rád, hogy nélkülem már nem is vagy képes önállóan élni.” Ugye, az én kurvám akarsz lenni? Már alig várod… ugye?


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Vajon ki milyen szexkellékért jön be az INTIM CENTER szexshopba?

Az első alkalom egy felnőtt boltban nagyon ijesztőnek tűnik egyesek számára. Valójában nagyon érdekes. És [...]

Szexi fehérnemű, erotikus jelmez rendelés és vásárlás szexshopból

Egy kapcsolatban nagyon fontos, hogy a pár mindkét tagja kellő időt és energiát fordítson ennek [...]

Gésagolyót ajánlunk minden nő hüvelyébe – Sexshop 69 sexshop

Mit ad a golyók használata? Az ókor óta ismert szimulátorok, amelyek erősítik a hüvelyi izmokat az [...]

Üzemzavar a hálószobában, mit tehet a doki és te, ha nem áll fel?

A potenciával kapcsolatos problémákról beszélve általában merevedési zavarra gondolnak – olyan állapotra, amelyben az erekció [...]