A celeb és Valóvilág szereplőt, a szilikonmellű VV Dórit (Valeria néven aktmodell) is kihallgatják a szexguru Répás Lajos perében. A büntetőügye kapcsán szexguruvá avanzsált Répás Lajos, a Miss Hungary szépségversenyek atyja első, szerdai tárgyalásán a luxuskörökben zajló partik és a felső tízezer vadászatain zajló eddig ismeretlen világot is feltárta.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság tanácselnök bírája hangsúlyozta, hosszú tárgyalásra lehet számítani, ugyanis a szexuális szolgáltatásokat végző több mint ötven – köztük a bűncselekmény idején fiatal- és kiskorú – lányt 15 fős csoportokban fogják beidézni tanúként. Köztük lesz a szilikonmellű ex playmate Lévai Adrienn barátnője, Török Dóra Imola is, aki jelenleg a ValóVilág 7 játékosa. A vádlottak padján ülő Répást 61 rendbeli folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett kerítéssel, kitartottsággal vádolják. Rajta kívül egy grafikus, valamint két kuncsaft, egy Angliában élő magyar férfi és egy svájci üzletember vádlott még a perben.
A szexguru részletes és feltáró vallomást tett, amelyben tagadta a bűncselekményt, de elmagyarázta, hogy a lányokkal miként került kapcsolatba, és miként közvetítette az úgynevezett „bevállalós” hoszteszeket saját kérésükre gazdag férfiakhoz.
– A nemi kapcsolatok társadalmilag elfogadott rendje nem sérült, ahogy a lányok önrendelkezési joga sem. A közvetítésért részemre kifizetett 20 százalékos részesedés az ügynökség bevételét képezte – fogalmazott Répás. – Negyvenhárom szépség- és modellversenyt szerveztem. Mintegy 10 ezer lánnyal kerültem kapcsolatba, ebből csupán 200 kérte, hogy gazdag férfiakkal segítsek nekik megismerkedni – hangzott el a 200 kurváról.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Műbránerek, síkosítók, szexbabák kánaánja az INTIM CENTER szexshopban
Sokan attól rettegnek, hogy mint gondolnak majd mások róla, ha kiderül, intim shop szexboltba jár. [...]
Vibrátort, dildót szeretnél? Személyen vásárolhatsz, online rendelhetsz innen!
Sexshopokban és online üzletekben annyi rezgő kütyü lett eladva, hogy a számok alapján mérár minden [...]
Dildót is szeret Gombola Szilvia a szexfilm forgatáson
Gombola Szilvia a dildót is szereti masztizásra és szex közben is. A Szexpláza online szexshopban [...]
Szexshopból az erotikus ajándékok mindkét fél örömére szolgálnak
Ha szexi ajándékot szeretnél, gyere el az Intim Center szexshopba. Sose tudhatok, hogy mivel állsz [...]