Éveken át erőszakolta nevelt lányát

Az első fokon eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság ítéletét helybenhagyva a Debreceni Ítélőtábla kedden jogerősen 11 év fegyházbüntetésre ítélt egy férfit, aki öt éven keresztül szexuálisan zaklatta, többször megerőszakolta nevelt lányát.
Mivel a sértettre való tekintettel a tárgyalás végig zárt ajtók mögött zajlott, az ügy részleteit nem ismertethette a bíróság szóvivője. Amit tudni lehet: a más jellegű bűncselekmények miatt már korábban büntetett, jelenleg 36 éves férfi 2003 és 2008 között rendszeresen szexuálisan zaklatta nevelt lányát. Az első aktus idején a kislány még nem volt 11 éves, az együttlétekről a férfi fényképeket és videofelvételeket is készített.
Az ítélőtábla a vádlottat többek között folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak és erőszakos közösülés bűntettében találta bűnösnek.
További cikkek hasonló témában: Jó, hogy Polanski megúszta örül az áldozat – Az egész család fajtalankodott 4 gyerekkel – Két különböző alkalommal erőszakolta meg ugyanazt a nőt – 12 éves unokahúgát kínozta aztán megölte – Kislányt kényszerített orális szexre egy öreg férfi – Perverz szexet kért az iskolás fiúktól akomlói pedofil – 12 évesre izgult a kisvárdai férfi – Megmentette a tinilányt az erőszaktól, ajándékot kapott – Brutális tinik: megerőszakolták, kínozták társukat – Kéjjel kínozta a kurvákat a magyar banda – Edith Vogelhut eszébe jutott, hogy őt is seggbe kúrta Polanski – Fiatalkorúak kólás üveggel és seprűnyéllel erőszakoltak – Nemi erőszakkal dugta a csajokat a svéd főrendőr – 10 év börtönt kapott a diákkal szexelő tanárnő – Pedofil férfit tartóztattak le Ausztriában – Verések és szexuális erőszak a kiskunhalasi pszichiátrián – Kórházi szexuális erőszak miatt nyomoznak Győrben


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Női vágyfokozók rendelése vagy vásárlás az INTIM CENTER szexboltból

A nők blogja is írja, hogy a női vágyfokozók, vagy más néven női potenicanövelők rendelése [...]

Nemi gerjesztők férfiaknak és nőknek bombasztikus szexhez

A modern élet gyors üteme néha olyan helyzetekhez vezet, ahol a partnerek közötti szexuális vágy [...]

Dugtad már a farkad péniszpumpába?

Mindannyian láttunk az interneten egy hirdetést: “Hogyan lehet növelni a péniszt 10 cm-rel SMS és [...]

Vibrátorral, masszírozóval újraértelmezett klasszikusok

Mi lehet Vénusz, Mona Lisa, Danae, Neptun, Napoleon… sejtelmes mosolyának hátterében? Hát egy szexshopokban kapható [...]