A szeretője lettem – igaz történet

Már nem érdekelt senki és semmi. A szeretőmmel egyre szenvedélyesebb lett a kapcsolatunk. Most már nyíltan is vállaltuk egymást. A férjem csak este járt haza, és akkor már olyan fáradt volt, hogy nem beszélt senkivel. A falubeliek összesúgtak a hátam mögött, én voltam a gonosz csábító, aki elszerette szegény asszony férjét. Arról senki nem beszélt, ha a férj szerette volna a feleségét, akkor nem csalja meg. Aztán felesége egyik délután átjött hozzám. Sovány volt, de így is látszott rajta, hogy kisbabát vár. Ez egy kicsit meglepett.
– Azért jöttem, hogy megkérjelek: hagyd békén a férjemet. Évek óta várunk erre a kis jövevényre – nézett le a hasára –, ne rontsd el ennek az örömét! Ha te nem ragaszkodnál, már régen véget vetett volna ennek a viszonynak.
Mérges voltam, amiért kisbabát vár. Nem tudom, miért gondoltam, hogy a feleségével nincs szexuális kapcsolatban. Hiába könyörgött a szeretőm felesége… A teljes igaz történetet itt olvashatod el.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Erotikus segédeszköz ajánló, webáruház és szexshop bolt Budapest, Károly krt. 14.

Önnek rendben van a szexuális élete? Ez a kérdés folyik a csapból is. Viszont van [...]

A nyúl vibrátor szexjáték, a nőket a mennyországba repíti

A nyúl vibrátor híres arról, hogy egyszerre stimulálja a hüvelyt és a csiklót, sőt néha [...]

Minden nőnek kell egy vibrátor Major Fanni szerint is

Az influnencer lányok reklámaival tele van a net. Újabb média trend hódít, egy kitalált fals [...]

Vibrátorokkal szexel a két pornós Szlanicska Szilvia és Vásárhelyi Bianka

Leszbikus szex, vibrátorokkal szereti egymást a két szép lány. Sokak fantáziáját birizgálja, hogy milyen lehet leszbikus lányok szexuális élete. Mit csinálnak, [...]