Alföldi Róbert műfasszal sokkol!

alfoldi_plakat_mufassszalAlföldi Róbert, a budapesti Nemzeti Színház főigazgatója Arisztophanész komédiáját, a Lüzisztratét rendezi a fiumei Ivan Zajc Horvát Nemzeti Színházban. A premiert szombaton tartják, annak ellenére, hogy az INA horvát olajtársaság megvonta a támogatást az előadástól annak provokatív plakátja miatt. A jelenleg Fiumében tartózkodó magyar rendező az MTI-nek elmondta: a színház intendánsa, Nada Matosevic Oreskovic látta Szarajevóban 2008-ban a kisszínházak nemzetközi fesztiválján a Bárka Színház Szentivánéji álom című előadását, ez alapján kérte fel a fiumei munkára. Arisztophanész komédiáját közösen választották ki a színház vezetésével, mivel az ottani nemzetiben ezt az évadot az antik görög drámának szentelik. A történet főhősei az athéni nők, akik megelégelik, hogy férjeik csak a spártaiakkal való háborúskodásnak élnek. Ezért a címszereplő, Lüzisztraté vezetésével megegyeznek az ellenséges város asszonyaival, hogy addig nem engedik férjeiket a hálószobájukba, amíg azok véget nem vetnek a küzdelemnek.
A darab középpontjában a háború és a macsó férfiak feledékenysége áll, ami a normális életvitelüket illeti. Lüzisztraté vezetésével a nők föllázadnak, háborút indítanak, igyekeznek a férfiak férfiasságára apellálni, amikor saját nőiségüket vetik be mint harci eszközt, hogy ezzel kényszerítsék ki a háború befejezését az athéni és a spártai férfiak között – hangsúlyozta Alföldi Róbert. A rendező elárulta: a darabbal összefüggésben az érdekli, “lehetséges-e, hogy a hatalom – amely hasonlóan működik Horvátországban és Magyarországon – képes együttműködni a közösség életének jobbítása érdekében”. Ezért a darabot a horvát száborba, a parlamentbe helyezte.
Mint arra Alföldi Róbert a Globus című horvát hetilapnak nyilatkozva rámutatott: a kortárs kritikusok és színházi emberek ezt az antik görög darabot a feminista és a pacifista világnézet előőrsének tekintik. A komédia színrevitelénél azonban az is motiválta, hogy megmutassa az olvasat sötétebb oldalát is, amely kérdéseket vet fel az intimitásról, a morálról, az emberiességről megtartva a darab lendületét, sikamlós humorát. Alföldi Róbert az MTI-nek elmondta, hogy január 6. óta próbálja a horvát társulattal a Lüzisztratét, és a művészek a műszaki munkatársakkal együtt maradéktalanul megvalósítják rendezői elképzeléseit.
Horvátországban egyébként a fiumei színház az egyetlen, amelynek négy társulata van: egy horvát és egy olasz drámai tagozat, valamint egy opera és egy külön balett együttes. Egy-egy darab színreviteléhez hat hét áll rendelkezésre. A bemutató nagy nyilvánosságot kapott a horvát sajtóban, amely az előadás plakátjára is felhívta a figyelmet: a Magyar Ádám és Szabó Árpád által jegyezett plakáton ugyanis – az antik görög komédia lényegére, a szexualitásra utalva – egy kerek tortácskára helyezett rózsaszín marcipán fallosz látható. A plakát, amely városszerte hirdeti a bemutatót, arra indította az INÁ-t, hogy megvonja szponzori támogatását az Arisztophanész-előadástól. Ez azonban nem befolyásolja a Lüzisztraté szombati premierjét – erősítették meg az MTI-nek a színház sajtóosztályán.
[Zita]


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Pornó a szexshopban, Marta La Croft nem szégyenlősködik a vásárlók előtt sem

A nagy mellű pornószínésznő Marta La Croft szexshopban vásárolt, de nem bírt a vágyaival és [...]

Anális izgatók, tágítók, fenékdugók és más klassz szexkütyük

– Nem dicsekszem, de én anális rajongó vagyok. Ez azért van, mert úgy érzi, rohadt [...]

Dildóval izgatja partnere prosztatáját Lingurár Éva szopás közben

Erezetes dupla dildóval izgatja a férfi prosztatáját Lingurár Éva, miközben szájjal és a vaginájával kényezteti. [...]

Wand masszírozó vibrátor szexhez és maszturbáláshoz

A Lelo Smart Wand masszírozó, vibrátor forradalmi technológia, egyedüálló prémium minőségű anyagok, luxus dizájn, diszkrét [...]

1 thoughts on “Alföldi Róbert műfasszal sokkol!

  1. Pingback: Szexpláza – Erotikától a pornóig! » Blog Archive » Jó melle van a békének Alföldi Lüzisztratéjában

Hozzászólások lezárva.