Nemcsak kínozták, zsarolták is a betegeket

pszichiatria-eroszak-zsarolasA most őrizetbe vett ápoló a gyanú szerint nem csak verte és kihasználta, hanem zsarolta is a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthon lakóit. Eddig három ápolót vettek őrizetbe.
Újabb ápolót vett őrizetbe a kiskunhalasi rendőrség a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában dolgozók közül. Állítólag apróbb ajándékokat, kávét, cigarettát zsarolt ki a betegektől – közölte Téglás Péter, a Kiskunhalasi Ügyészség vezetője. Az ápolót szerda délelőtt vették őrizetbe, az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatását. Így most már három ápoló ellen folyik vizsgálat, egyikük már előzetes letartóztatásban van, egy másik férfit pedig házi őrizetben várja a bírósági eljárást. Őket azzal gyanúsítják, hogy szexuálisan bántalmazták, megverték a gondjaikra bízott értelmi fogyatékos betegeket. Az ügy februárban került a nyilvánosság elé, de az ügyészség az otthon egyik ápolója és egy volt dolgozó feljelentése alapján már januárban vizsgálatot indított. A két nő állítása szerint az otthon több dolgozója is tudott a bántalmazásokról, az ápoltaktól elcsalt zsebpénzekről. Többen szemtanúi is voltak a történteknek, de sokáig senki sem mert róluk beszélni. A feljelentést tevő két nő azt állítja, többször is jelezték az igazgatónőnek, hogy mi történik az ön- és közveszélyes embereket kezelő osztályon, de csupán annyi változott, hogy több ápolót áthelyeztek másik osztályra és a zárt osztály folyosójára kamerákat szereltek fel.
[Bulvár] Kocsis Orsi playmate és Kiszel Tünde médiaszereplő képeire verik ki a diliházban


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Ritkán komoly kárt is okozhat a hamis potencianövelő, ezekben bízhatsz

A feketepiacon vásároltuk azokat a gyógyszereket, amiket aztán bevizsgáltattunk. Az illegális árusok azt állították, hogy [...]

Valentin napra készül a lány… és te?

Erotikus társasjátékkal, szex társasjátékkal készülnek a legtöbben, hisz remek erotikus Valentin-napi ajándék. Ráadásul közös szórakozást nyújt, [...]

A legjobb szex shop webáruház és budapesti üzlet az INTIM CENTER termékeiből ajánló

Az Intim Center a budapesti legjobb szex shop van belvárosi szexbolt  és online webshop. Ennek ajánlata, [...]

Kedvesednek ajándékozz vibrátort, az élvezés után imába foglalja a neved

Ajándékok, amelyek felmelegítenek téged és kedvesedet. Vajon mindenkinek volt ideje felkészülni a névnapra, szülinapra, karácsonyra, [...]