Nemi erőszakkal vádolják a volt rendőrfőnököt

Korrupció után most szexuális erőszakkal gyanúsítottak meg egy belga rendőrtábornokot. Felfüggesztették mostani beosztásából Belgium korábbi rendőrfőnökét, mert állítólag megerőszakolta volt barátnőjét.
Fernand Koekelberg – akit év elején még az Interpol alelnöki posztjára is esélyesnek tartottak – márciusban mondott le rendőrfőnöki megbízatásáról, mert korrupciós vádak érték egy drága katari utazás és egyik munkatársnőjének másokkal szembeni tisztességtelen előnyben részesítése miatt.
Azóta a belga szövetségi rendőrség és a tartományi rendőrhatóságok közötti kapcsolattartásért felelt. Ez utóbbi megbízatása alól függesztette most fel a jelenlegi rendőrfőnök, Paul Van Thielen a brüsszeli sajtó közlése szerint.
Koekelberg ellen eddigi barátnője a hét elején feljelentést tett erőszak miatt, és ennek nyomán bírósági eljárás indult az ügyben. A nő – saját verziója szerint – már hetekkel ezelőtt a rendőr tudomására hozta, hogy kapcsolatuknak véget kíván vetni, de a férfi ebbe nem törődött bele. Koekelberg tagadja a nemi erőszak vádját, és rágalmazásért panaszt tett a nő ellen.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szexshop kütyükkel ismerkedik Németh Zsuzsanna amatőr pornóban

A Szexpláza irodában a szexhopban kapható diamond sexshop minősítésű szexkütyük kerülnek elő a fiókból!  Németh Zsuzsanna [...]

Szexbabák a drágáktól az olcsóbb költségvetésű modellekig

A szexbabák elsősorban a szexuális kielégülés eszközei. Az élethű anyagokból készült babák, olyan érzést nyújtanak, [...]

Ázsiai lányok is szeretik a vibrátort

A japán tinilányok is szeretik a vibrit. Ázsiai lányok is szeretik a vibrátort, igaz ők [...]

Boom Boom extra erős potencianövelő az Intim Centerben kapható, rendelhető! Budapest, Károly krt. 14.

A potencianövelő szerek használata minden olyan férfi számára ajánlott, akik a szexuális életük javítására törekszenek, [...]