Ölik az útszéli szajhákat a 4-es úton

Sorozatgyilkostól rettegnek a 44-es út mellett dolgozó prostituáltak. Néhány napja megkéseltek egy lányt, korábban pedig négy nővel végzett valószínűleg ugyanaz a támadó. Már egyre kevesebb prostituált mer kimenni dolgozni az út mellé.

Állandó veszélynek vannak kitéve, ezért egyre több örömlány otthonában fogadja a kuncsaftokat. Az érdekvédő szerint ez sem megoldás: szórakoztatóközpontok kellenének, ahol szexmunkások is dolgozhatnának.
Hemzsegnek a hazai „piroslámpás” fórumok az örömlányok szolgáltatásait igénybe vevő elégedett vagy éppen csalódott kuncsaftok élménybeszámolóitól. A helyzet mit sem változott az elmúlt évekhez képest. A jogszabályok és az önkormányzati szigorítás ellenére a lányok iránt továbbra is hatalmas a kereslet. A szolgáltatás nem, csupán a helyszín módosult: az útszélek helyett – kijátszva a hatóságokat és megtalálva a kiskaput – ma már inkább lakásokban és/vagy házakban vezetik be a lepedőakrobatika rejtelmeibe az arra vágyókat.
Legutóbb a ValóVilág negyedik szériájának bénító tekintetű Annamariját hozták hírbe azzal, hogy egy XIII. kerületi lakásban kínálja fel kétes hírű bájait örömre éhes férfiaknak. A hölgy ezt tagadta, perrel fenyegetőzött, noha ezt bárki megteheti, a négy fal között, saját otthonában ugyanis – egy kis túlzással – mindenki azt csinál, amit jónak lát. A buja pásztorórák legálisak, a prostitúció maga nem büntetendő, olyannyira nem, hogy a törvény is engedi – igaz, meghatározott feltételekkel.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Boom Boom potencianövelő rendelés, vagy személyes vásárlás Budapesten

Aze egyik legjobb potencianövelő szer Boom Boom potencianövelő rendelés vagy személyes vásárlás Budapesten. A Boom [...]

Tuti hely a szexshop Budapest INTIM CENTER a Károly krt. 14. félemelet

Ha nem tudja, hogyan kell finoman utalni a partnerének, hogy valami újat szeretne kipróbálni az [...]

A tesztoszteron tesz férfivá, hosszan tartó erekcióval szexisten leszel

A tesztoszteron az egyik fő férfi hormon felelős a megszerzéséért egy ember az összes jellemző [...]

Feleség vagyok és szexboltban vásároltam

Miért ne lehetne félénk, ha elmegy egy szexboltba, és mi az első három játék, amelyet [...]