Összeköltözött Liptai és Daróczi

liptai-claudia-daroczi-davidA luxusnyaralás után a volt kormányszóvivő már Claudia társasházi lakásában hajtotta álomra fejét. Kézenfekvő megoldás, hogy a szerelmesek egy fedél alatt lakjanak, hiszen Daróczi Dávid eddig bérleményből bérleménybe vándorolt. Azt gondolnánk, hogy Daróczi Dávid a messzi földön töltött idő után siet haza, hogy ellenőrizze: minden rendben van-e lakásában, gyorsan letegye a cuccait, esetleg meglocsolja a virágokat, de nem ezt tette.
A luxusnyaralásból érkező páros ugyanis Liptai Claudia budai otthona felé vette az irányt, és a volt kormányszóvivő minden bizonnyal az éjszakát is ott töltötte, legalábbis tegnap reggel onnan indult napi teendőinek ellátására. Ennek szemtanúja volt az egyik, álmosan munkába induló szomszédjuk is, akinek azonnal kipattant a szeme, amikor azt látta, hogy kedvenc műsorvezetője Daróczival az autójában hajt ki az utcára. Az új építésű társasház környékén ma már egyébként is mindennapos látvány az este együtt érkező és reggel közösen távozó pár.
– Gyakran látom őket Liptai Claudia fekete terepjárójában, amit hol Claudia, hol Daróczi vezet. Úgy használják a kocsit, mint egy jó családban –mesélte az egyik szomszédjuk.
– Napokkal ezelőtt is beléjük futottam, épp amikor hazaérkeztek maldív-szigeteki nyaralásuk után: minden bizonnyal Claudia autójával jöhettek haza Bécsből, ugyanis nem parkolt más autó Liptai lakása előtt. Egyébként is rengeteget látni Daróczit Claudiánál, egyáltalán nem csodálkoznék, ha már rég összeköltöztek volna – tette hozzá a szomszéd.
Sem Liptai Claudia, sem Daróczi Dávid nem kívánt hozzászólni a témához, pedig a Bors kíváncsi lett volna, hogy a műsorvezető lánya, Panka hogyan fogadja el pótapukáját.
[Bulvár]


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Vibrátoros maszti a fürdőszobában

Vibrátoros maszti a fürdőszobában. A vibrátor témájú képsorozatban fürdőszobai maszturbálás látható, egy vízálló vibrátorral. Ha  a [...]

Mi az ami kilóg a webkamerás és OnlyFans lányok vaginájából? Lovense Lush!

A vibrátorok közül egy szuper vibri, amely törli a határokat és a távolságokat! A távolsági [...]

Férfi kényeztetők, maszturbátorok az Intim Center szexshopból

Pároknak és magányos férfiaknak is ajánljuk ezeket a kényeztetőket. Anyagukban, felépítésükben és tudásukban igen sokszínű [...]

Szex kellékek online sexshopból rendelhetők, vagy az INTIM CENTER szexüzletben megvásárolhatók

Szexshop üzletben sajnos csak csak 18 éves kor fölött lehet vásárolni ezekből a termékekből: Nyuszis [...]