Szexi naptárat adtak ki az egyik repülőtársaság csinos légikísérői. A Ryanair lányai jótékonyságból vetkőztek: a naptárakból származó bevételek egy alapítványhoz folynak be. Megmutatták bájaikat a Ryanair repülőtársaság szexis légikisasszonyai. A csinos hölgyekről fehérneműs és félmeztelen képek készültek, melyek naptár formájában kerülnek a közönség elé. Nem öncélú pucérkodásról van szó: a naptárak eladásából származó bevételek ugyanis egy beteg gyermekek támogatásával foglalkozó nagy-britanniai jótékonysági szervezethez folynak be.
– A lányok minden évben örömmel állnak a kamerák elé, hiszen tudják, hogy nemes célt szolgálnak ezzel. Idén a négyezer légikísérőből nyolcszázan jelentkeztek a fotózásra, közülük választottunk – nyilatkozta Michael O’Leary, a Ryanair vezetője a Daily Mailnek.
A lányok abban reménykednek, hogy a tizenegyezer példányban megjelenő naptár sikeres lesz majd, és így akár százezer fontot is összegyűjthetnek a kicsiknek. Az alkotók szerint ezek a legszexibb képek, amelyeket a Ryanair eddig bevállalt. (Borsonline)
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Pénszgyűrűk, vibrátoros csiklóizgatós potenciagyűrűk a legjobb szexshopból
A péniszgyűrű igazából nem más, mint egy szexkellék a szorító gyűrű nem orvosi változata. Magyarországelső [...]
Pornó a szexshopban, Marta La Croft nem szégyenlősködik a vásárlók előtt sem
A nagy mellű pornószínésznő Marta La Croft szexshopban vásárolt, de nem bírt a vágyaival és [...]
Férfi kényeztetők, bombázó csajok és brutális szexkütyük
A legjobb férfi kényeztetők bombázó csajok és brutális szexkütyük , ezekből láthatsz egy válogatást. A [...]
Szexuális termékek ajánlója a legjobb szexhoptól, az INTIM CENTER minden nap nyitva!
A N°1 szexshop Budapest belvárosában, minden nap nyitva tart ✓ Nőket, férfiakat és párokat szeretettel [...]