Magyar celebek óránként 500 euróért szolgálják ki a dubai milliárdosok perverz vágyait

Óránként 500 euróért szolgálták ki a dubai milliárdosok nemi vágyait. Rengeteg magyar celeb van köztük. Többször is kitört már a dubajozás körüli hajcihő, melyben ismert magyar celebeket is megemlítettek. Gazdag szponzorokkal mentek egzotikus utakra a megfelelő összegért.

Nagyjából tíz éve kavarta fel az állóvizet és a médiát a dubajozás, mint pletyka. Botrány tört ki, bár nem szedett sok “áldozatot”. Egy hét alatt 40-50- arab bassza meg a dubajozó kurvákat.

Zimányi Lindát is hírbe hozták. Az ukrán-orosz háború miatt ugyanis bedőlt a Sberbank. A pénzintézet 100 ezer euróig (akkor 38 millió forintig) kártérítette ügyfeleit. Sajnos a fölötte lévő résztől búcsút kellett venniük, ami Zimány Linda esetében sok volt…
Egy kommentelő jegyezte meg, hogy : „Oda a dubaji kurválkodásból összeszedett milliók… te ostoba birka.”

Hogy Zimány Lindát alaptalanul vádolta meg a trágár kommentelő nem tudjuk. Az biztos, hogy sok olyan magyar híresség volt, akik ezt az utat választották pénzkeresetnek.

Egy időben még a Nemzeti Nyomozó Iroda is kutakodott az ügyben. Nem a dubajozó lányokat vonta felelősségre, hanem a közvetítőket, ugyanis ez bűncselekménynek minősül Magyarországon. Az akkori hírek szerint 250 ezer forintot is megkereshettek óránként a lányok. Mára ez az összeg jóval több.

Molnár Anikó bevallotta, hogy két hét után 2 millió forinttal távozott. Állítólag nem kellett lefeküdnie senkivel, csak meztelenül úszkált egy medencében. Aki hagyta magát, annak 3-5 millió forint is üthette a markát, de nem volt ez olyan könnyű pénz. Nem csak a sejkkel, hanem a rangban alatta lévőkkel is le kellett feküdnie. Ez egy héten 40-50 partnert is jelenthetett.

Az arabok nem arról híresek, hogy megértő szeretők lennének. Kőkemény, durva erőszak, amiről itt szó van. Forrás: vilagunk.hu

  • Dubajról a magyar oligarchák magángépeinek egyik legkeresettebb útvonala, influenszerek kedvelt nyaraló- és Insta-poszt-gyártó helye és bizonyos modellek szóteremtő szégyenfoltja. Egy hely, amely az olajon kívül a turistákból és turistáknak él, pár évtizede létezik, és nő, mint a gomba. Mindez elég volt ahhoz, hogy felszínesnek képzeljem a várost.

Szinte nincs olyan modellnek mondott lány, playmate vagy szépségkirálynő-jelölt, akiről ne keringene pletyka: pár millióért és néhány márkás táskáért, elegáns ruháért a dubai ágyakat sem vetette meg. De nem csak ők: a rendőrség adatai szerint akár 1000 fiatal magyar nő járhatott azért a Közel-keleten, hogy erotikus munkával törlessze a diákhitelt, vagy gyűjtsön össze egy autóra, lakásra valót.

Június végén három kerítőt tartóztatott le a Nemzeti Nyomozóiroda, és több mint 100 lányt hallgatott ki a rendőrség a Dubai-botrányban. Hihetetlen, de a gyanú szerint egy alig 21 éves egykori modell szervezte és irányította Dubaiból a hálózatot. A megrendelőknek ő küldte el a lányok exkluzív fotóit, a szolgáltatásokról és az árakról is ő tárgyalt a világ leggazdagabb sejkjeivel. És hogy miért mentek bele a lányok a köztudottan veszélyes kalandba? Mert azt ígérték a 18-25 év közötti szépségeknek, hogy férfimagazinok címlapjain szerepelhetnek, a hazai hírnév mellett pedig komoly összegek várnak majd rájuk, ha kielégítik az arab férfiak legvadabb szexuális vágyait is. Bár a heti 2-6 milliós fizetés igaz, de amiről kevesen beszélnek, az az örök megbélyegzettség, a lelki teher és a gyakran maradandó sérülések a szexuális bántalmazások után.

Mindenki csinálta a dubaji escortot?

A júliusi botrányban évek óta először derültek ki konkrét nevek, és most először buktak le madame-ok és ismert címlaplányok is.
Majka volt barátnője, Tünde 2002-ben szerepelt az egyik legolvasottabb férfimagazin borítóján. Mint olvastuk, a rendőrségen arról számolt be, hogy 10 nap alatt simán megkeresett 2 millió forintot Dubaiban és Olaszországban is, de a munka egyáltalán nem könnyű: „napi 10-14 vendégem is volt” – mondta a kihallgatásán. Tündét is egy volt szépségkirálynő közvetítette külföldre. A 30-as évei elején járó Noémi 1 év 4 hónap letöltendő büntetést kapott üzletszerű kéjelgés elősegítéséért.
Az Éden Hotel egyik szereplője, Szandra egy tévéinterjúban mesélte el, kipróbálta a dubajozást, de az első szintnél megállt: „Egy szórakozóhelyen kellett jól éreznem magam és mosolyognom, és ezért kaptam napi százezer forintnak megfelelő összeget.”

Az ügyben persze sokfelé ágaznak a szálak: a rendőrségről kiszivárgott adatok szerint az idei szépségkirálynő választás döntősei között is lehetett 3-4 lány, akik már megjárták a sivatagi szexparadicsomot.
Az elmúlt években eddig csak Molnár Anikó vallotta be önszántából, hogy tényleg járt egy sejk udvarában. Anikó könyvében írta meg, milyen megalázó a férfiak előtt teljesen pucéran hajladozni, úszkálni, de a pénzre szüksége volt: „Azért árultam el mindezt, mert tartottam attól, előbb-utóbb úgyis kiderül rólam. Nem akartam titkolózni.”
A sajtó szellőztette meg a playmate Meztker Viki nevét is, aki sportoktatói vízummal járt Dubaiba, ahol állítólag óránként 75 ezerért szórakoztatta a gazdag férfiakat. A lány tagadja ezt, ahogy kolléganője, az ugyancsak hírbe hozott Ripli Zsuzsi is.

Mit kaphatnak érte?
Csillogás, gazdagság, utazás, hírnév – jól hangzó ígéretek. Akik ezt ajánlják a fiatal lányoknak, sosem teszik hozzá, mekkora bajba kerülhetnek, ha rábólintanak az erotikus melóra.
Tévedés, hogy a külföldi szexmunkáért itthon nem lehet büntetést kapni. Dr. Bánki Melinda ügyvéd arra figyelmeztet, már egy olyan katalógusban való szereplés is, amelyből a külföldi megrendelők választhattak maguknak lányt,100 000 forintos bírsággal jár. Ahogy az újsághirdetés, vagy az online ajánlattétel is. Aki pénzért lefekszik egy idegen férfival, 150 000 forintra büntethető. Priusza – maradandó nyoma az erkölcsi bizonyítványban – ugyan nem lesz ettől, de maga a jogi procedúra is elég megalázó.
A madame-okat és a közvetítőket viszont akár 3 évre is ítélhetik, ha lebuknak. És igen, aki a barátnőjét rábeszéli, az már közvetítőnek számít.
Nincs titok, ebben nem is érdemes reménykedni. Elég egyetlen irigykedő rosszakaró, aki névtelen feljelentést tesz az adóhatóságon egy méregdrága táska láttán, és kész a baj. Az ellenőröknek pedig a hirtelen visszafizetett hitel válhat gyanússá. A feketén szerzett szexjövedelem adócsalásnak számít, és akár 2 év elzárás és komoly pénzbüntetés járhat érte.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEXSHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?