Czeglédi Edit

Edit igazi bevállalós szőke. Sokat látott és ha kell, sokat is mutat az ágyban. Imádja a szexet, de van egy rossz hírünk: lekéstél róla. A barátja kedvéért ugyanis feladta a sztriptízt: már csak modellkedést vállal. Szívesen mondanánk, hogy gyorsulj rá, de minket is kiábrándított a valóság: Czeglédi Edit boldog párkapcsolatban él. Mindez újabb bizonyíték arra, hogy nincs igazság a világban. Azért előtte kipróbált ezt-azt, fiúkkal és lányokkal egyaránt. Így aztán biztosan nem fogsz meglepődni, ha azt mondja: kevés dolog létezik az ágyban, amit nem próbált még, vagy ne próbálna ki. Állítása szerint csak egyetlen ­egyszer fordult elő vele, hogy egyéjszakás kalandba keveredett. Később persze kiderült, hogy sikerült egy párral is ágyba bújnia, de az biztosan nem számít egyéjszakásnak. Edit egyébként nemcsak bevállalós, de játékos is. Miközben egyre-másra kérdeztük, meddig megy el a szexben, egyik kezével adott, a másikkal elvett.
Azt mondta, mindenbe belemegy, mégsem fejtette ki részletesen, mi is az a minden. Annyira elkalandoztunk a képei és nevetése miatt, hogy nem faggattuk tovább. Szerinte a kisugárzásán érződik, hogy mennyire kívánja a szexet, viszont a sok vak férfi ezt nem veszi észre. Nyilván azért, mert te is csak a felszínt nézed. Sajnos nem is jut más, mint a felszín, az is csak becsomagolva. Edit ugyanis már csak otthon foglalkozik a sztriptízzel, mivel annyira szereti a barátját, hogy a kedvéért abbahagyta. Reméljük, a képek azért kárpótolnak valamennyire.

[Babes]


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Nem dugja meg rendesen a nőjét, ez durva basszus

Hány nő van, aki szexre vágyik, és nem kapja meg a párjától? Hány nő, már [...]

Így növelhető a potencia, és stabilizálható az erekció

– Mivel növelhető, fokozható a potencia? – hangzik a gyakori kérdés. Több okból is keresettek [...]

Szex shop ❤️ INTIM CENTER a legjobb szexbolt férfiaknak, nőknek, pároknak

Több mint 30 éve működünk együtt népszerű és megbízható gyártókkal és beszállítókkal, hogy mindig hozzánk [...]

A legjobb szexshop az INTIM CENTER nyitva 33 éve, de jópár szuper szexbolt van még

A budapesti szexshop az Intim Center, az Astoriánál a Károly krt 14. sz. alatt található. [...]