Moziszex: Kerekes Vica és Keresztes Tamás Felnőttfilm 2010

Ugyan nem látható benne klasszikus értelembe vett szexjelenet, mégis az egész Felnőttfilm egy gigantikus és remek arányérzékkel felépített orális aktus. Aki még nem tette meg, az gyorsan nézze meg a stáblistával is alig tízperces filmet már csak a csattanó miatt is, és írja meg kommentben, hogy nála mi a tuti tipp arra a bizonyos időhúzásra. Az anyamotívum, a papság, a sakk és a történelmi számok felidézése már pipa.

Tartalom: A férfi legintimebb titka jól elrejtett bugyrokból bukkan elő. Röpke tanulmányi kirándulás ez, férfiúi szemmel, de a hölgyek kétségtelen örömére. Vagy megdöbbenésére. Egy rövidfilm, ahol semmi sem az, aminek látszik. Érzelmeket kavar, kérdéseket tesz fel, indulatokat szít, mindezt kíméletlen szavakon, színeken, mozdulatokon keresztül.
Kritika: A film forgatókönyvíró-rendezője, László Péter, a Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után, itthon és külföldön is aratott sikereket Oldalbordák című kisjátékfilmjével. 2010-ben forgatja Ádámcsutka című első nagyjátékfilmjét, amely egy speciális szemszögből, különlegesen szórakoztatóan ábrázolja a mai legaktívabb moziközönség örökös és jelenlévő problémáját, a párkapcsolatok szépségeit és nehézségeit.
A Felnőttfilm egy csattanós, izgalmas, elgondolkodtató történet, így e sorok nem is vállalkozhatnának arra, hogy a csattanót előre elárulják, ez legyen a nézői fantáziára bízva. Ha pedig néhány sorban kellene összefoglalni a lényeget, akkor az talán így szólna: A férfi legintimebb titka jól elrejtett bugyrokból bukkan elő. Röpke tanulmányi kirándulás ez, férfiúi szemmel, de a hölgyek kétségtelen örömére. Vagy megdöbbenésére. Egy rövidfilm, ahol semmi sem az, aminek látszik. Érzelmeket kavar, kérdéseket tesz fel, indulatokat szít, mindezt kíméletlen szavakon, színeken, mozdulatokon keresztül.
„Néhány technikai részlet: 280 snittből, és 1500 hangsnittből áll a film. Két éjszaka alatt forgattuk le 9 színésszel, és egy 30 fős stábbal – teljesen önköltségből – írd és mondd egyetlen forint támogatás nélkül. A stáb és a színészek nagy része ingyen, kis része a szokott ár töredékéért jött el. Technikát, utómunkát is nagyon kedvezményes áron kaptunk. Igazi alkotóközösség jött létre. Hálám kifejezhetetlen!” –mondta László Péter a bemutató után. „ Egy ilyen sűrű forgatás titka mindenképpen az, hogy rendkívül felkészülten kell megérkeznie a rendezőnek a forgatásra. Időt, pénzt, energiát tudok spórolni azzal, hogy tudom, mit szeretnék viszontlátni majd a vásznon. Ehhez természetesen a gondosan kidolgozott forgatókönyvre is szükség van, ezt másfél hónapig írtuk a forgatókönyvíró csapatommal. A készülő nagyjátékfilmemet, az Ádámcsutkát pedig másfél éve álmodjuk, és most már lassan a finisbe érkezik az írói munka, a tervek szerint 2010 nyarán forgatunk. De addig is most itt van a Felnőttfilm, amely az első visszajelzések alapján elérte a célját. Legalábbis számomra az, hogy a bemutató után a nézők 4 órán keresztül vitatkoztak, beszélgettek a 10 perces filmről, az már nagyon nagy büszkeség! Az ilyen pillanatokért szeretnék még sokat tenni”
[Videók]


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A merevedési zavar legyőzése, átmeneti vagy tartós impotencia esetén

A merevedési zavar, a potencia probléma legyőzése. Az impotencia kezelése. A kínaiak már több ezer [...]

A legjobb szexshop az INTIM CENTER ❤️ infók itt

A szexuális játékok megnyitják előtted a szexuális élvezetek varázslatos és izgalmas világát. Még a legkifinomultabb [...]

Potencianövelő reklámban Kelemen Anna és Koncz Gábor a legjobb potencianövelők

Egy potencianövelő reklámban együtt szerepel Kelemen Anna playmate, ex pornós és Koncz Gábor. A színész Koncz Gábor [...]

Potencianövelő rendelés az országban bárhová

Ha potencia problémád van, akkor ne hezitálj. Hogyan küzdjük le a merevedési zavarunkat? Jó potencianövelő [...]