Néhány hónapig tartott a nagy szerelem: a jelek szerint Lányi Lala szakított Keleti Györgyivel. A két híresség kapcsolatára, már csak egy tetoválás emlékeztetGyörgyit.
Az én döntésem – írta ki a Facebookon vezetett lapjára Lányi Lala, aki néhány pillanattal korábban magánéleti állapotát megváltoztatva csak annyit írt ki ország-világ elé: egyedülálló. A jelek szerint a tizenöt éves Kozmix együttes frontembere véget vetett a kapcsolatnak, amely bár nem sikerült hosszúra, de számos fordulatos hírrel szolgált. Tegnap reggelre az énekes a lapját is megszüntette az említett oldalon, így újabb részleteket nem tudhattunk meg. Lalát és Györgyit, aki természetesen nem a portálról értesült a szakításról, is szerettük volna megkérdezni az ügyben, de telefonjukat nem vették fel. Üzenetek formájában azonban a volt hadügyminiszter lánya reagált néhány kérdésünkre. Györgyi szerint csak félreértés volt az éjszakai összezördülés. Ennek ellenére a telefonon továbbra sem lehetett elérni őket. Györgyi az üzenetben feltett kérdéseinkre is csak kitérő választ adott. Majd annyit közölt: együtt vannak.
Márciusban a Bors számolt be először róla: Keleti Györgyi szerelmes. Szíve választottja a Kozmix énekese, Lányi Lala, akivel hónapokig titokban tartották a kapcsolatukat. Hamar összebútoroztak, így Györgyi egy csapásra anya is lett, hiszen Lala előző kapcsolatából egy négyéves kisfiút hozott az „új családba”.
– Ha együtt élsz valakivel, akinek van gyermeke, akkor az a párkapcsolat csak akkor működik, ha te maximálisan el tudod fogadni a párod gyermekét – nyilatkozta Györgyi korábban egy internetes portálnak, a Borsnak pedig hozzátette: – Nagyon óvom ezt a szerelmet, amit mindketten szeretnénk a média kizárásával megélni.
Áprilisban lapunk fotósa egy bevásárlóközpont mellett kapta lencsevégre a párt. Az első közös fotók után Györgyi a kapcsolatukról is mesélt: – Konzervatív módon élünk: nem cserélődtek fel a szerepek, a férfi a férfi, a nő a nő, aki mos, főz és rendben tartja a házat, de a „főnök” Lala – magyarázta a modell.
Májusban már nem a családi idillről szóltak a hírek. Györgyit üzletszerű kéjelgés elősegítése miatt őrizetbe vette a rendőrség, de pár óra múlva elengedték. Györgyi ellen az olasz hatóságok is elfogatóparancsot adtak ki, de mivel itthon is eljárás folyik ellene hasonló ügyben, így a Pesti Központi Kerületi Bíróság elutasította a kiadatást. Györgyi korábban elmondta, Lalával minden titkát megosztotta, így senkit nem érhet meglepetés. Ha a pár útjai mégis külön váltak, Györgyit egy dolog biztos mindennap emlékezteti majd a szakításra: Lányi Lala monogramja, amelyet a modell az ujjaira tetováltatott.
További Keleti Györgyi és Lányi Lala bulvár és szex: Packázik a zsarukkal a prostitúcióval vádolt Keleti Györgyi – Keleti Györgyi szexvideóval sokkolta családját – A magyar lányok szeretnek olaszországban kurválkodni – Keleti Györgyi kurválkodott – Keleti Györgyi allűrjei – Szexis harci bevetés Keleti Györgyivel
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Szexshopból mindenképp vásárolj ajándékot kedvesednek, hisz te is élvezője leszel!
Mit vegyek ajándékba vagy magamnak egy árukkal teletömött sexshop boltban, vagy online sexshop webáruházban? Kinek [...]
A merevedési zavar legyőzése, átmeneti vagy tartós impotencia esetén
A merevedési zavar, a potencia probléma legyőzése. Az impotencia kezelése. A kínaiak már több ezer [...]
Potencianövelés, a leghatékonyabb tabletták és szerek az erekció érdekében
Potenciazavarról erektilis diszfunkcióról, röviden ED akkor beszélünk, ha a férfi nem tud olyan erekciót elérni [...]
Potencianövelőért nem kell gyógyszertárba, Rossmannba vagy DM-be menni, az INTIM CENTER szexshopban van!
A legjobb potencianövelők az INTIM CENTER szexshopból! Nem kell gyógyszertárba, Rossmannba vagy DM-be menni, itt [...]