Éva titka: Egy nap kétszer csoportszex

A ValóVilla törtetők csapatából bejutott lakója ez idáig még szerelmének sem árulta el, hogy nemegyszer bújt már ágyba úgy férfival, hogy egy lány is volt velük harmadikként. Azt korábban is tudtuk a szőke, göndör fürtökkel megáldott hölgyről, hogy nem megy a szomszédba egy balhéért, hiszen az sem véletlen, hogy ebben a szériában ő volt az első, akit a legtöbb lakó párbajozni küldött. De ezt a vad, szexi előéletét azonban csak nagyon kevesen ismerték.
– Volt egyszer egy pasim, akivel se veled, se nélküled kapcsolatban éltünk. A születésnapján úgy gondoltam, meglepem: elvittem hozzá az egyik barátnőmet, amelyből végül egy hármas bontakozott ki. Itt azonban még nincs vége a sztorinak, mert ezt követően még aznap a barátnőm pasiját is megleptük, amelyből szintén kialakult egy hármas – mesélte korábban valakinek Éva, aki tegnap megosztotta lapunkkal is a történetet.
A sztori meglepte Éva kedvesét is, aki eddig mit sem tudott az egészről. Ádámmal már lassan egy éve alkotnak egy párt, Éva mégis eltitkolta kalandját.
– Erről eddig nem mesélt nekem, úgyhogy kicsit váratlanul ért! De ha jobban belegondolok, már mi is beszélgettünk arról, hogy mi lenne, ha az egyik barátnője csatlakozna. Viszont ismerem Évát, rettentően féltékeny típus, nem lenne képes végignézni, hogy én épp egy másik nőt csókolok. Valószínűleg az iránt a fiú iránt nem érzett semmit, különben nem lett volna képes rá – mondta a Blikknek Ádám.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A legjobb szexshop az INTIM CENTER nyitva 33 éve, de jópár szuper szexbolt van még

A budapesti szexshop az Intim Center, az Astoriánál a Károly krt 14. sz. alatt található. [...]

A szex és szexkütyük forradalmárai vagyunk több évtizede

Magyarországon szex és szexuális segédeszközök innovatív fejlődését követi az INTIM CENTER szexshop már 33 éve! [...]

Potencianövelő vásárlás az INTIM CENTER szexshopban, rendelés webshopból

A potenciával kapcsolatos problémák minden embert aggasztanak, különösen reproduktív korban. A probléma azonban annyira kényes, [...]

A tesztoszteron tesz férfivá, hosszan tartó erekcióval szexisten leszel

A tesztoszteron az egyik fő férfi hormon felelős a megszerzéséért egy ember az összes jellemző [...]

enhu