Az apa fonotos hatással van a lánya szexuális életére

Az apai minta fontos hatással van a gyerekek életére: amerikai kutatók szerint azok a lányok, akik kevés apai törődésben részesülnek, hajlamosabbak kockázatosabb szexuális életet élni.
Az Arizona Egyetemen Bruce J. Ellis és munkatársai lány testvérpárok bevonásával vizsgálták, hogy milyen hatással vannak az apák lányaik szexuális életére. A testvérpárok valamennyien édestestvérek voltak, az átlagos korkülönbség hét év volt köztük, és közülük 59 szülei elváltak, 42 pár pedig teljes családban élt. Az elvált családok esetében az idősebb lányok átlagosan hét évvel több időt töltöttek együtt apjukkal, mint húgaik.
Az eredmények szerint az apához fűződő viszony hatással van arra, hogy a lányok mennyire bonyolódnak kockázatos szexuális életbe, ami alatt az óvszer mellőzését, az ittas állapotban történő szexuális együttlétet, az egyidejűleg több szexpartner bevállalását és a 19 év alatti teherbe esést értették a kutatók.
„Kiderült, hogy nem az számít, mennyi ideig éltek a lányok az apjukkal, sokkal inkább az, hogy amíg együtt éltek, hogyan bánt velük” – ismertette megfigyeléseit Ellis kollégáival a Development and Psychology című szaklapban.
Az egy családból származó lányok összehasonlítása során arra derült fény, hogy a hosszú ideig való együttélés egy olyan apával, aki törődött is a lányaival, csökkentette a kockázatos szexuális viselkedés esélyeit, míg egy nemtörődöm apával való együttélés inkább rontott a helyzeten. Az „apaság minőségét” a lányok által kitöltött kérdőív segítségével ítélték meg a kutatók. Forrás: Vital.hu


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Dildóval szexel Mecseki Anett és Medgyesi Bernadett

Medgyesi Bernadett és Mecseki Anett pornós nevén Black Diamond leszbikus pornó a Szexpláza szexshop webáruház [...]

Mindig kemény legyen a farkad, legyél potens férfi a szexben

Hogyan lehet növelni a férfiak hatékonyságát? A potencia az erősebb nem termékenységi időszakában a fő [...]

A vibrátorok a legkedveltebbek masztizásra és szex közben is hasznos

A szexshop üzletekben a vibrátor választék olyan nagy, hogy aki nem tájékozott, az tanácstalanul áll, [...]

A szexbolt webáruházának árujai azonnal megvásárolhatók az INTIM CENTER sexshop üzletben

Ha a webshopunkban kapható szexkelléket személyesen szeretnéd megvásárolni, akkor a budapesti szexshop üzletünkben megveheted, minden [...]