Várakozásteljesen felnyög, én pedig nem kínzom tovább és kiszabadítom fogságából a már erősen ágaskodó szerszámát. Felnézek a szemébe és tudom, hogy mire vágyik. Ajkaim közé veszem az ágaskodót, és fokozatosan csúsztatom a számba. Jutalmam egy felszabadult sóhaj, miközben a hajamba markol. Játszani van kedvem, és hol csak csintalanul a makkot kényeztetem, hol pedig egy erőteljes szívással eltűntetem az egészet. Közben a kezemmel finoman a golyóit morzsolgatom és élvezem, hogy most én uralom az ő testét. Érzem, hogy húzna már fel magához, ezért engedelmesen felállok. Eltűr egy rakoncátlan hajtincset az arcomból a fülem mögé, és kedves puszit nyom a homlokomra, az orrom hegyére, majd érzékien belecsókol a fülembe, bekapja a fülcipám, kicsit kényezteti, közben pedig kezével felfedezi testem minden apró zugát. Lefektet az ágyra, gyengéden szétnyitja lábam, és ő is megkóstol magának. Eszemet veszetem, annyira fantasztikus az érzés, és csodálkozom, hogy ő vajon, hogy bírta ki eddig… A gátlásoktól megszabadulva dobálom magam és kínálom fel, tegyen velem, amit csak akar. Mint, aki erre várt, fölém hajol, és keményen, gyorsan hatol belém….
A teljes erotikus történet a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Vibrátorral is szexel Balogh Zsuzsa és Márkus Petra
Az erotika szakma hamar felkapta a szexshop üzletekben kapható különféle szexkellékeket. A rendező ehhez a [...]
Miért néznek a férjek pornót?
Szexfüggőség, vagy ahogy a tudósok nevezik, a pornófília semmiképpen sem a XXI. század betegsége. A [...]
A legjobb szexuális játékok egy házaspár számára: ezeket kell kipróbálni
Mennyire fontos számodra a szex sokszínűsége, kedves barátaim? Értelmetlen elbújni: mindannyian unatkozunk a monotonitással. Nem [...]
A tudósok állítják a szexuális játékok klinikai előnyeit
Használhatók prosztatagyulladás, rák utáni állapotok, stresszes vizelet-inkontinencia és mások kezelésére. A Nature Urology folyóirat áttekintő [...]