– Tizenhárom éves korom óta modellkedek, a szüleim pedig mindenben támogattak. Több szépségversenyt is nyertem már, nyáron pedig több száz lány közül választottak ki a német nyuszis magazinba egy fotózásra, a képeim pedig végül nyolc országban jelentek meg. Éppen ezért szeretném megnyerni ezt a versenyt, hogy itthon is pózolhassak a magazin címlapján – kezdte Adrienn, aki a siker érdekében négy éve még arra is hajlandó volt, hogy kés alá feküdjön.
– Az egyik férfimagazin címlaplány versenye előtt csináltattam meg a mellemet, mert nem voltam megelégedve vele. Az akkori pasim nagyon ellenezte a szilikont, ezért azt mondtam neki, hogy az anyukámnál alszom, majd másnap beállítottam az új cicimmel. Teljesen sokkot kapott, három napig alig tért magához. Persze később megbarátkozott vele, és nagyon megszerette az ikreket, amiket a végén már becézett is – árulta el a szilikoncsoda, aki reméli, hogy tökéletes domborulataival sikerül begyűjtenie az olvasók szavazatait.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Két lány közötti partnercsere, avagy mit motivál a dildó
Két lány között az úgynevezett férfi és női szerepek szinte kizárólag partnerfüggőek. És úgy cserélgetik [...]
Új szexshopok és professzionális erotikus játékok a szexiparban
Online szexboltban 10 megrendelésből 7-et férfiak csinálnak, ahogy a magyarok rendelnek egy szexboltban. Az életkor [...]
Szexshopban mutogatta melleit VV Dya, Kovács Diána
Budapesten sok sexshop található, közülük az Intim Center a legrégebbi a Károly körúton az Astoria [...]
Szexjátékokkal a popsi izgatása fenomenális élmény
Az anális játékok használata. A szexuális játékokat széles körben mutatják be. Mit kell keresni a [...]