Munkahelyen szex

Komoly társkeresőkkel is felveszi a versenyt a munkahely. Az emberek 38 százaléka vallja, hogy összejött már a kollégájával. Intim kapcsolatot is hozott a munkahely. Sőt a friss kimutatás szerint ezeknek a románcoknak 20–30 százaléka házassággal végződik! Bár a szexuális élet fellendítésére sem rossz a munkahely: egy másik közvélemény-kutatás arról harsog, hogy a fiatalok háromnegyede szexelt már a cégnél. A főnök és titkárnő szex viszony is örök téma, egy ilyen popónak vagy egy ilyen puncinak ki tudna ellent mondani?

titkarno_baszas_a_munkahelyen

Nem kell túlmisztifikálni a munkahelyi szexet, ami legalább annyira jó, mint a természet lágy ölén, egy ismeretlen szállodában vagy további olyan izgalmas helyszínen szerelmeskedni, ami szakít a hálószoba, illetve az otthon jól ismert közegével. Az új színpad spontaneitást, izgalmat és különlegességet ígér, a hétköznapok fárasztó rutinja mellett a legtöbb ember számára a munkahelyi légyottok igazi kalandnak számítanak. Az élményt pedig csak tetőzi, hogy a dolgot titokban kell tartani. A fiatalok háromnegyede pedig azt: szexelt már bent a melóhelyen, vagy a főnök szexuálisan is castingolta a jelentkező lányt. Miért izgalmas a munkahelyi szex, hat perces videó:

Hogy ki csinálja és ki nem, arról pontos statisztikai adatok nincsenek, de majdnem minden, a témában készített felmérés igazolja, hogy nagyon sokan nem fogják vissza magukat, és még többen vannak azok, akik ha lehetőségük lenne rá, belemennének a munkahelyi afférba. Egy német piac-és társadalomkutató vállalat, az Ifak Institut felmérése például azt mutatta, hogy 40 millió munkavállalóból 2,9 millió beismerte, szexelt már a munkahelyén, míg egy online álláskereső portál felmérése alapján a munkavállalók 26 százalékának van munkahelyi szextapasztalata. És hogy a számoknál maradjunk, Németországban minden harmadik házaspár a munkahelyi ismertségből alakult.
Munkahelyi szex témában bejegyzések: Fiatal, jó alakú nyitott titkárnő, a főnökkel kúrni kell – A titkárnők a főnököt szopni szokták – Szexelnek a nők az állásért, a főnökkel dugni kell – Szexi titkárnő cikk, Baukó Éva elhíresült VV játékost Havas Henrik meg akarta kúrni, majd kirúgta – Fiatal, jó alakú, mindenre nyitott nő, a főnökkel kúrni kell – Gondolkozik, hogy szopjon vagy ne szopjon – A titkárnőt megbünetetik, mazohista film – Vetkőző titkárnő az irodában – Titkárnőnek jelentkezett, egy szexéhes főnök várta – Az ellenzék titkárnője okozott galibát – Titkárnőt, személyi asszisztenst keresek szexszel!


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Ezek a lányok az Intim Center szexshop vibrátoraival és szexkütyüjeivel élvezkedtek

A Szexpláza pornófilmekben látható szexkütyüket, vagy a producer, vagy rendező vette meg az Intim Center [...]

Ez a szexbolt évtizedek óta segít helyrehozni a párkapcsolatokat

A kapcsolat felfrissítéséhez menjetek el egy szexboltba, mondja a pszichológus. A szerelem nem örök, egy [...]

Valósághű műpuncik rendelhetők vagy megvehetők, van művagina élvezkedő női hanggal

Realiszitus punci vibrátorral és ki és bekapcsolható nyögdécselő, kéjelgő női hanggal. Szuper vagina maszturbátor valósághű [...]

Vibrátorral kéjeleg Nagy Eliza szex bevetés előtt

A szexmunkában MILF beosztású, 30 feletti Nagy Eliza művésznevén Candy Strong egy online szexshopban kapható, [...]