Dézsányi Bianka testét milliárdos rendelte meg

Bevallotta a rendőröknek a Magyarország Szépe közönségdíjasa Dézsányi Bianka, hogy valóban a kedvére tett egy férfinak pénzért. Az erotikus munkára úgy közvetítették ki, a vendéget pedig Budapesten, egy luxusszállodában kellett kiszolgálnia. Ráadásul ekkor még nem is töltötte be a 18. évét a képen a bal oldalon látható szépség. A jobb oldalon Somossy Barbara látható.

A botrány a verseny után robbant ki, a Bors írta meg, hogy Dézsányi Bianka, aki a Magyarország Szépe megméretésen a közönség kedvence lett, eladta a testét. Kiderült, hogy – legalábbis a gyanú szerint – a szépségversenyek szervezésével híressé lett Répás Lajos volt a „futtatója”, ő volt az, aki a kuncsaftokat szerezte neki. Miután az első kéjvágyó ügyfélnél jól teljesített, információink szerint Répás állítólag külföldre is szerette volna kiküldeni a lányt, aki azonban ezt már nem vállalta.
A Blikk birtokába került rendőrségi dokumentumok szerint a lányt egy dúsgazdag török kuncsaft rendelte meg 2011-ben. A Blikk információi szerint Répás maga szervezte le a dolgot, ő küldte el Bianka fotóját a megrendelőnek. Ám a lány nem volt hajlandó kiutazni, így füstbe ment az üzlet.
Amiről azonban sem Répás Lajos, sem Dézsányi Bianka nem tudott, hogy ekkor a rendőrség már titkosszolgálati eszközökkel megfigyelte őket: rögzítették azt a beszélgetést is, amelyben a szexguru megpróbálta rábírni a törökországi munkára a leányzót… A Szexpláza tagi oldalon a teljes cikk itt olvasható el.

magyarorszag-szepe-lanyok

A képen balról jobbra: Oczella Eszter lett az első udvarhölgy, Gelencsér Tímea nyerte a koronát, Dukai Babett pedig a második udvarhölgy, mellettük Dézsányi Bianka. A Blikk anyaga alapján készült a bejegyzés.
– A hölgyet tanúként hallgattuk ki, ekkor árulta el, hogy egyszer ki is közvetítették erotikus munkára a fővárosban. Ezután vált a vád tanújává – mondta el hatósági forrás, aki hozzátette: Bian­ka kérte, hogy ne fedjék fel kilétét, de nem maradhatott sokáig titokban az, hogy kiről van szó. A bíróság ugyanis nem tudott eltekinteni a személyes meghallgatásától, így a tárgyalóteremben lelepleződött, amikor a bíró előtt kellett vallania.

Az ügyben kerestük a Magyarország Szépe verseny háziasszonyát, Sarka Katát is, aki nem lepődött meg az információkon, de elmondta, hogy a továbbiakban semmilyen kapcsolatot nem tart fenn a közönségdíjas hölggyel. Azt azonban elmondta, hogy ő nem tudott arról, hogy a lánnyal kapcsolatban büntetőeljárás folyik.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szexshop üzletben tuti hogy találsz ajándékot

Ha itt egy névnap, születésnap, karácsony, vagy egyéb alkalom, a közelsége miatt, már személyes vásárlást [...]

Vibrátor kisokos, jól válassz és így használd

A legjobb erotikus termékek online áruháza lehetőséget ad arra, hogy online vásároljon bármilyen szexuális játékkal, [...]

Vibrátor szex leszbikus lányokkal, pasivadító erotika

Csinos leszbikus lányokkal vibrátor szex. Csiklóizgató vibrátor és rúd vibrátor együttes használata a legjobb. Különbségek [...]

Mi az ami kilóg a webkamerás és OnlyFans lányok vaginájából? Lovense Lush!

A vibrátorok közül egy szuper vibri, amely törli a határokat és a távolságokat! A távolsági [...]