Sólyom András Érzékek iskolája c. játékfilmjét 26223 nézték 2016-ban Esterházy Péter halála kapcsán.
Az akkor Színművészetire járt Gryllus Dorka és az azóta elhunyt Kaszás Attila az 1996-os film két főszereplője. Sólyom András filmje Esterházy írása alapján készült. A teljes filmet a képre, vagy ide kattintva nézheted meg.
Sok nő legszívesebben szájon vágta volna Lilit, hogy ne alázza már meg magát emiatt a szemét alak miatt, aki egy szoknyabolond senkiházi, és csak szexet akar, szerelmet nem, de hát a lánynak végig kell járnia a saját útját, fel kellene nőnie, de a szenvedély erősebb, mint a józan ész. Még az abortuszra is képes miatta, nem fogja fel, hogy semmit sem jelent a férfinak, futó kaland volt a számára, nem több. Kár, hogy a szépen fényképezett jeleneteket nem mindig sikerült megtölteni tartalommal, a líra nem működött a filmvásznon, a narratíva sem tudott úgy ütni, ahogyan kellett volna, a két műfaj egyszerűen nem talált közös nevezőre. Nem nézhetetlen a film, de nem is maradandó élmény, nem mondanám teljes mértékben kihagyott ziccernek, inkább egy össze-vissza kanyargó történetnek, amelynek a második fele és főleg a vége jól sikerült, azonban az első részében nem sikerült megtalálni a stílust, így a végeredmény csalódást keltő lett.
A színészeken nem múlt semmi, tökéletes volt a casting, a tragikusan fiatalon elhunyt Kaszás Attila tenyérbemászóan jól alakítja a nőbolond gazdag vállalkozót, akit saját magán igazából senki sem érdekel, pláne nem egy szép cigánylány, akit csak ágymelegítőnek tervezett eleve beújítani. Udvaros Dorottya magyar filmben szokatlanul bevállalt leszbikus jelenetet is, és mélységet is tudott adni a karakterének. Gryllus Dorka ahhoz képest, hogy élete első főszerepét játszotta, meglepően érett alakítást nyújtott.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Legyél szuperhős a szexben potencianövelővel! Rendelés vagy vásárlás budapesti szexboltban!
A potencianövelők hasznosak lehetnek számos okból. Először is, segíthetnek a férfiaknak abban, hogy jobban teljesítsenek [...]
A hagyományos rúdvibrátorok sok nőt juttatnak a mennyországba
Az innovatív technológiák gyártásba való bevezetésének köszönhetően a különféle szexuális eszközök gyártói a legigényesebb vásárlók [...]
Minőségi vibrátorok a belvárosi Szexshopban, rendelj vagy vásárolj egyet személyesen
Új termékek jelentek meg az Intim Center polcain vagy a webshopjában több minőségi vibrátorokat készítő cégtől. Mind kialakításban, [...]
A pornós férfiak ezekkel a potencianövelőkkel szexelnek órákig
Senki se gondolja, hogy a pornószínészek is képesek órákig szexelni. A nézők nem látják, de [...]