Olyan elcsépelt dolog a vágyról beszélni. Sokkal aktuálisabb téma az elfojtására irányuló minden törekvés. Ha úgy tetszik, az elfojtás vágya. A vágy alatt a másik ember iránti viszonyt értem. Persze csak akkor, ha a másik ember valóban jelen van ebben és nem korlátozódik az egész magára a viszonyra. Vagy magára a vágyra -mint vágyni a vágyat. Végülis önmagamra is tudok vágyni és ez sokkal kevésbé zavarbaejtőbb, mint amikor külső tárgyra irányul a törekvés, mert az önfegyelem mindig éber. Akkor is, ha úgy érzem, annyira túlcsordulok, hogy már semmi nem számít és nincsenek következmények. Egyszer láttam egy filmet, amiben egy szerelem sem teljesült a valószínűtlen szerelmi háromszögben. Az egyik szereplő azt ordította a másik képébe, hogy “nem érted, hogy levegőt sem kapok nélküled?” Én ezt akkor a szerelemmel azonosítottam, most sokkal inkább hajlok afelé, hogy csak a vágytól ordítunk ilyesmit a másiknak. Szerintem én túl sokat fojtok el…
A pusztán testi vágy a kielégülésre egy nagyon érdekes dolog. És alapvetően ironikus, de csak utólag vagy talán már közben is érezhető, hogy azért ez az egész testen kívül -fölött- álló dolog teljsen abszurd. Csak el akarok élvezni, de még mindig ott mászkál a húgom az ajtó előtt, az anyám pakolja a frissen vasalt ruhákat vagy egyszerűen csak csörög a telefon, ami mindig ilyenkor a legkitartóbb. Meg szoktam mosolyogni a zavaró körülmények elhárítására vonatkozó próbálkozásaimat, a türelmetlen fel-alá mászkálásomat, hogy tizedszer is felhívom a készülődő húgom figyelmét az órára és hogy el fog késni, ha nem siet. Na és persze ott a csalódottság, hogy a letöltött pornó minden nyögését hallani akartam, de mégis beállított hozzánk valaki és gondosan le kell némítani mindent. Ez a világ legdühítőbb történése tud lenni.
A legszomorúbb pedig például az, ha a testem nem hagy békén a követelőzésével és kicsikarja a maga idő előtti, semmitmondó orgazmusát, amiről pontosan tudom, hogy nem így akarom, nem most akarom, tudom, hogy utána kellemetlenül érint majd, ha tovább akarom simogatni a pinám és azt is tudom, hogy elmarad a bensőségesség érzése. Ami talán furán hangzik, de mégis része az önkielégítésnek.
A másik iránti vágy is ilyen legtöbbször, ezért kell elfojtani. Hiába érzem, gondolom, akarom, hogy megőrülök tőle és érte. Meg vagyok győződve róla, hogy a másiknak is akarnia kell, válaszolnia kell a testemre, közben meg nem akarom engedni magam, mert nem akarom, hogy csak ennyi történjen. Pedig nem is csak ennyi történne, de a testem erre emlékeztet. Viszont nem tudom, mitől lehetne kiszámíthatóbb vagy biztosabb, ha tulajdonképpen még önkielégítés közben sem vagyok mindig ura a testemnek…
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Mi az a vibráló tojás, a klitorstimulátor (vibrátortojás, vibrotojás, vibrogolyó). A vibráló tojás egy kis [...]
A Szexpláza online sex vibrátor shop választékából Horváth Andrea ezeket próbálgatja: vibrátor, dildó, gésagolyó, korbács. [...]
Az análtágító hatalmas volt, és teljesen beszorult a lány formás, és izmos fenekébe. El sem [...]
Vannak olyan helyzetek az életben, amikor az intimitás során téged vagy a másik fontos személyt [...]