Itt csak magunkban leszünk – mondta a prosti, miközben a két férfivel bement a hotelszoba ajtaján.
– Hát az biztos, hogy jobb, mint hogyha egy kocsi hátsó ülésén próbálnánk megszúrni – mondta John, az idősebbik, magasabbik férfi.
A három ember az utcasarkon találkozott, ahol a nő szombat esténként a kuncsaftokat várta. A két férfi egyszercsak megjelent mellette. Flörtölni kezdtek, és egy perc múlva már a kocsijukban is ült.
A nő javasolta, hogy egy hotelbe menjenek, mert az autó hátuljában elég nehezen fértek volna el mind a hárman. A nőnek több térre volt szüksége, hogy kihasználhassa “a technikáját”.
– Mennyibe fog ez nekünk kerülni, szivi? – kérdezte Larry, az alacsony, jóképű pasas, akinek rövid hajáról a prosti arra gondolt, hogy biztos katona volt. Megérintette a férfi fejét:
– Attól függ, mit akartok csinálni, tüsikém. Egy kis cumi kell, vagy egy kis cickó? – kérdezte, és már a férfi mellére tévedt a keze.
Levette magáról a rózsaszínű bőrkabátot. Előbukkantak alma alakú mellei, amik egy fekete-fehér leopárdmintás blúz mögött voltak. A férfi megérintette a nő finom melleit:
– Ez jó lesz.
A nő a férfi fenekébe markolt:
– Na és kapok egy kis farkincát is?
– Óóóó bébi – nyögte Larry.
Mögötte John a nadrágjában a farkát markolgatta. A bal kezével megfordította a nőt, a jobbal pedig kicipzározta a sliccét.
– Miért nem szopsz egy kicsit, aztán hagyjuk, hadd pörögjön az óra…
A dzseki már a földön hevert, a nő pedig már rajta térdelt.
– Szeretném, ha először tisztáznánk az árakat – mondta.
– Hát kérnénk mind a három fogást: a szádat, a pinádat és a seggedet is – mondta John. – A végén meg majd adnánk egy kis édes, ragadós desszertet az arcodra.
John akart még mondani valamit, de a prosti már lassan szopni kezdte a farkát, úgyhogy csak nyögött egy nagyot. Helyette Larry fejezte be:
– Jó tüzesen kérjük, szivi, és akkor jó nagy borravalót kapsz majd.
– Remekül hangzik.
Larry nagyon élvezte a látványt, hogy a csaj a barátját szopja. Lassan simogatta a farkát, mereven bámulta, ahogy a nő ajkai szorosan a férfi péniszére tapadnak.
John szeme csukva volt. A feje ide-oda mozgott. Teljesen ellazult, és így nehezen bírta megtartani az egyensúlyát.
A férfiaknak minden a terv szerint ment. Annyira jól érezték magukat, hogy egyikük sem vette észre a szobában lévő rejtett kamerákat.
A nő úgy nézett ki, úgy viselkedett, sőt, úgy is szopott, mint egy prostituált. De valójában nem az volt. A valódi neve Liza White hadnagy volt, a Metro Vice beépített rendőrtiszte. És ez csak egy küldetés volt a számára.
– Igen, ez az – nyögte John. Lassan tömni kezdte a nő száját. Levette az ingét, és a nadrágját is a padlóra engedte.
Larry farka már keményen ágaskodott, nagyon vágyott egy kis kényeztetésre. A látvány, ahogy Liza Johnt szopja, csak rontott a dolgon. Levette az ingét, és megszólalt:
– Én is kérek ebből egy kicsit.
Ledobta a nadrágját, és közelebb lépett.
Liza egész szája tel volt John farkával. Az ágyéka kezdett tüzelni, mint mindig, mikor faszt szopott.
– Gyere, indítsd be az én műszeremet is – mondta Larry.
A nő tovább szopta John-t, de közben Larry farkát is szorongatta. Érezte, ahogy növekszik, és keményedik a kezében, miközben John az egész dorongját a szájába nyomta. Elérte John golyóit, és így már az egész dákó a szájában volt. Olyan mélyen benne volt, hogy a férfi szőrzete az ajkaihoz ért. John megremegett, és felnyögött.
A nő hirtelen kiengedte a szájából, és Larry-hez fordult, aki már nagyon várta a dolgot.
– Ez az, szopd le – mondta a férfi izgatottan. – Ez az, szopjál csak!
A szerszám néhány pillanat alatt kétszeresére nőtt, és olyan kemény lett, mint a kő. A nő kiengedte a szájából.
– Ezek ekkorára nőnek Texasban? – célzott Larry szülőhelyére.
– Az biztos, szivi. Éppen ekkorára – válaszolta a férfi.
Liza mélyen a szájába szívta a farkat, és simogatni kezdte a golyókat.
– A mindenit! – tört ki Larry-ből.
A mély torok technikája volt Liza specialitása. Azért is, mert nagyon jó volt benne, de főleg azért, mert nagyon szerette csinálni. A puncija már nagyon folydogált, pedig még csak hozzá sem ért senki. A farkak közeli illata és a férfiak nyögése-sóhajtozása teljesen felizgatta. A világ végéig is tudta volna szopni ezeket a farkakat, és sosem unta volna meg.
John ráparancsolt, hogy szopja tovább Larry-t közben ő meg levette magáról az összes ruhát. Mikor végzett, azt mondta a nőnek, hogy emelje fel a fenekét.
Ehelyett a nő felállt, és kicsomagolta a melleit, amitől Larry majdnem eldobta az agyát. A nő visszatért a férfi farkához, és jó mélyen a szájába vette. Hallotta, hogy John arra készül, hogy hátulról beléhatoljon. A gondolat, hogy egyszerre lesz egy farok a szájában is a puncijában, teljesen megőrjítette.
A nő tudta, hogy kollégái végig figyelik, és ez csak még jobban felizgatta. A zsaruk tulajdonképpen azt tárgyalták, hogy mit is tegyenek. Eddig egyik ügynökük sem jutott ilyen messzire, és nem tudták, hogy engedjék-e folytatni. A főnökük azt mondta, hogy várjanak. Nem volt, mint tenni. Látniuk kellett a pénz átadását, hogy letartóztathassák az ügyfeleket. Így hát csak ültek, és figyeltek.
Liza érezte, hogy egy pár kéz széttárja a lábát, aztán egy nyelv a nedves kis lyukacskájába hatol. Larry megfogta a nő fejét, és fel-le húzogatta a dorongján.
Liza pinája megremegett. John nyelve nagyon ügyesen dolgozott, úgy pörgette körbe-körbe, hogy az éhes barlangocska minden oldalát kényeztesse. A nő csak azért nem kezdett sikoltozni, mert az ajkai között mozgó dákó minden hangot elnémított.
Ekkor egy tizennyolc centis farok feszítette szét Liza punciját: John hevesen belényomult. A férfi fejéről vadul csöpögött az izzadság.
Nagyon jó érzés volt. A nő alig bírt a szopásra koncentrálni. Nyögései minden percben hangosabbak lettek. A puncija egyre nedvesebb és egyre tágabb lett, így a férfi teljesen az édes kis lyukba hatolhatott.
– Ez az, basszál! – kiáltotta Liza.
– Igen, szereted a baszást? Mocskos kis kurva vagy, mi?
– Igen! – kiáltotta a nő, és közben John farkát szorongatta.
– Nagyon helyes, te kis dög. Mejd én megmutatom, mi az az orgazmus!
Ez már későn jött. Liza máris elélvezett. A puncija lüktetett, és a szitu minden részlete sokkal intenzívebbé varázsolta az élményt.
John jól megmarkolta a derekát, és úgy kúrta, mintha belülről akarná megérinteni a nő köldökét.
– Baszást akarsz? – kérdezte John.
– Iggeeen! – nyögte Liza.
– Mondd ki!
– Bassz meg, basszál!
Larry közbeszólt:
– Ne dumálj, csak szopjál, bébi – és a nő szájába nyomta remegő farkát. Liza szót fogadott.
– Nézd csak, hogy szopik a kis kurva – nyögte John. Nagyon élvezte a szűk lyuk szorítását, de a lába kezdett kifáradni. Ideje volt helyet cserélni, hogy Larry is kipróbálhassa a nő punciját.
Larry hanyattfeküdt. Liza fölémászott, és a férfinek háttal beleült a remegő faszba. John az ágyon állt, és mélyen Liza szájába nyomta a farkát. A nő a csiklóját simogatta, közben Larry kemény dákója vadul ostromolta nedves barlangocskáját. A nedvei csak úgy folydogáltak a férfi golyóira.
– Szopjál, te kis kurva! – tört ki John. – Majd mi megmutatjuk neked, hogy mi az igazi baszás! Mindjárt el fogsz újra élvezni!
– Máris élvezek!
– Most?
– Igen! Óóóóó
– Ez az! Élvezz a farkára!
Mintha csak felkapcsolta volna valaki a fűtést. Kegyetlenül izzadtak, az ágy vadul remegett.
A férfiak megfordították. Larry még mindig a puncijában volt, de ezúttal John hátulról ráereszkedett.
– Remélem, készen állsz egy kis texasi faszra a seggedben – mondta, és csillogó farkát a nő szűk kis fenekébe vezette. Itt volt az ideje egy kis szendvicsezésnek.
Mivel Larry hatalmas dorongja már a nő puncijában volt, mintha a fenekében még kevesebb hely lett volna. Liza hatalmasat, erőteljeset sikoltott, érezte, ahogy a két forró, kőkemény pénisz beléhatol. Ahogy a dorongok a barlangjait feszítették, olyan éhes kis kurvának érezte magát. Talán az is volt…
– Igen, baszd a seggem! – kiáltotta. – Óóóó milyen nagy fasz!
Mindhárman önkívületi állapotba kerültek. A férfiak csak másodpercekre voltak az orgazmustól. John leugrott a nőről, és verni kezdte a farkát. Larry ránézett:
– Én is pont erre gondoltam – mondta, és leszállította magáról Lizát. A nő mellé helyezkedett az ágyra.
– Tessék, egy kis texasi nedv – nyögte Larry, és a sperma vadul kitört a szerszámából.
Az első lövésen Liza még meglepődött, kissé összerándult, amikor az anyag az arcához ért, de gyorsan visszanyerte lélekjelenlétét, és jó nagyra tátotta a száját, hogy semmi ne vesszen kárba.
– Ez az, nyomjad neki a texasi levet – bátorította John a barátját. Közben ő is szorongatta a szerszámát, neki sem volt sok már hátra. Figyelte, ahogy Liza megint beszívja Larry makkját, és kiszívja belőle az utolsó cseppeket is. Ez a csaj nagyon dögös volt, jobban csinálta a dolgát, mint ahogy várták volna. De most itt volt az ő ideje.
– Kell még, szivi?
Odatartotta a farkát a nő szájához pár centire. rászorított, közben meg Liza arcát figyelte. Próbálta elképzelni, milyen lesz az arcán az ő spermája. Egy rándulást érzett a fenekében, ami végigszántott a farkán.
– Nyisd nagyra – nyögte.
Liza előredőlt, kidugta a nyelvét, és a fehér cseppecskék már jöttek is John dákójából. Közvetlenül a szájába kapta, lecsúsztak a torkán, alig tudta megízlelni őket. És az anyag csak jött. A nő összegyűjtötte, aztán hagyta, hogy lefolyjon a mellére és a hasára. Egy párszor megveregette a makkot, hogy minden kijöjjön belőle. Aztán ezt a dákót is szopogatta egy kicsit, hogy megérezze, milyen az, amikor közvetlenül a forrásból jönnek a cseppek. John felnyögött, és mind kirázta.
– Na, most megkóstoltad a texasi gecit – mondta Larry. – Nyomd mind a kettőt a szádba, te kis kurva.
Liza megnyalta mindkét farkat, összeszorította, és a szájába nyomta őket. Olyan tágra nyitotta a száját, ahogy csak bírta. Nem is bírt így szopni, csak nyalogatta a makkokat.
Mostmár mindannyian kielégültek, úgyhogy eljött a fizetés ideje.
– Ez aztán szép szolgáltatás volt, hölgyem – mondta John.
Larry elővett egy vaskos bankjegyköteget, és odaadta Lizának:
– Bármennyibe is kerüljön, ez biztos elég lesz.
– Srácok, biztos vagytok benne, hogy nem kértek egy kis desszertet?
– Hát én szívesen beleharapnék abba a kis fenekedbe… – viccelődött John.
A nő kinyitotta az ágy melletti éjjeliszekrényt, és kivett belől egy bilincset. Rákattintotta John csuklójára:
– Jobb lenne, ha meggondolnátok!
– Mi az ördög?
– Jól van, fiúk – mondta Liza, és két ügynök tört a szobába. Az első a férfiakra szegezte a fegyverét, a másik nyugodtabb volt, és csak vigyorgott:
– Mosolyt, srácok! Rajta vagytok a Los Angelesi rendőrség felvételén!
Lenyomta a rádiója gombját:
– Megvannak. Tíz-négyes.
– Azt hittem, jó kislány vagy – kiáltotta John.
– Hát ezért akartál seggbe kúrni? – kérdezte a nő gúnyosan.
– Ugye ez csak valami vicc? – kérdezte Larry. John fáradtan tette hozzá:
– Ez is csak Los Angeles-ben történhet meg!
A pasasokat letartóztatták, de Liza ezúttal túl messzire ment. Elég érdekes este lesz, ha mindent el kell mesélnie benn az őrsön. De az ügynökök dudorodó ágyékából ítélve könnyen kitalál majd valamit, amivel pár dolgot a szőnyeg alá söpörhet…
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
A női potencianövelőkről, ha csökken a libidó
Amikor szóba kerül a vágyfokozás témaköre, akkor általában a férfiak azok, akik szeretnének tenni a [...]
A szexbolt webáruházának árujai azonnal megvásárolhatók az INTIM CENTER sexshop üzletben
Ha a webshopunkban kapható szexkelléket személyesen szeretnéd megvásárolni, akkor a budapesti szexshop üzletünkben megveheted, minden [...]
Segg tágítások, turkálások, ökölszex kézzel és dildóval
Az egyik extréme szexuális tevékenységként a fisting a legtöbb emberből talán azért is vált ki [...]
Legyen saját puncid, ez vibrálni is fog, és soha nem fáj a feje
Az élethű punci vibrátorral, férfiknak készül önkielégítésre mint az igazi pina: a csikló és szeméremajkak [...]