Legalábbis Tomcat politikus blogger szerint, akinek az oldalán pólót is rendelhetünk.
Bocsánatkérés pedofil papok bűnei miatt: Bocsánatot kért a katolikus hívektől az Egyesült Államokban a philadelphiai egyházmegye vezetője azokért a szenvedésekért, amelyeket az érsekség pedofil papjai okoztak áldozataiknak, visszautasította ugyanakkor a bűnpártolás vádját. Justin Rigali bíboros bocsánatkérő levelét az egyházmegye legfrissebb heti értesítője tartalmazza. Ebben az áldozatok megkövetése mellett a főpap bírálja azt a múlt hét végén közzétett vádesküdtszéki jelentést, amely súlyosan elmarasztalja az érsekséget a pedofil papok bűneinek eltussolása miatt. Három évig tartó vizsgálat eredményeként a testület arra a megállapításra jutott, hogy Rigali elődei tudatosan szemet hunytak az egyházmegye legkevesebb 63 papja által kiskorúak százainak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények fölött.
Az esküdtszéki jelentés szerint az egyházmegyét 1961-től 1988-ig vezető és 1996-ban elhunyt Krol érsek és utódja, a 2003-ban nyugalomba vonult Bevilacqua püspök “egyaránt lehetővé tette és eltűrte” a visszaéléseket azáltal, hogy a megvádolt papokat egyik parókiáról a másikra helyezte a hívek vagy a hatóságok tájékoztatása nélkül. A jelentés szerint a papok egyike megerőszakolt, majd abortuszra kényszerített egy 11 éves kislányt. Az esküdtszék feltárta azt is, hogy a philadelphiai püspökségben tíz gyermekmegrontó papot még az után is megtartottak az aktív szolgálatban, hogy az amerikai püspökök 2002. júniusi dallasi értekezletükön ünnepélyesen kötelezettséget vállaltak a gyermekmolesztálás megalapozott gyanújába keveredett összes egyházi személy szolgálatból való eltávolítására.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
A csiklóizgatók királynője a Womanizer
Az új Womanizer PRO W500 csendes, praktikus és kielégítőbb, mint az előző tipus. A minden [...]
A világ összes szexjátékszer gyártó termékeit árulja az INTIM CENTER
Bármilyen szexkütyü kapható a világ minden részéről! Nyúl vibrátor, csiklóizgató, ujj vibrátor, üveg dildó szex [...]
Potencia nélkül nem egészséges a férfi
Az orvostudomány már régóta tudja, hogy a tesztoszteron termelés jelentős lassulása figyelhető meg a szervezetben [...]
Potencianövelők rendelése és budapesti személyes vásárlás az INTIM CENTER szexshopban
Gyakran előfordul, hogy a férfiak olyan problémával szembesülnek, mint a hatékonyság csökkenése. Ennek fényében sok [...]
Hozzászólások lezárva.