A barátommal szakítottunk, mert külföldre ment dolgozni, és egyikünk sem hitt a távkapcsolatban. Majd néhány hónap eltelte után, semmilyen előzetes nélkül beállított hozzám. A lábam földbe gyökerezett, amikor megláttam a már jól ismert szempárt. Szemünk találkozása után ajkaink is hamar összeértek, és szenvedélyesen csókolózni kezdtünk. Ajkaink annyira forróak voltak, és akkora tüzet csiholtak bennünk, hogy azonnal a szoba felé vettük utunkat. A ruhát vadul ledobáltuk magunkról, és azonnal egymás testének feltérképezéséhez kezdtünk.
Végig csókolta a testemet, a nyakamtól indult, és egyre lejjebb haladt.


Visszatért külföldről és újra kezdetét vette a vad erotika…
Fürge nyelvével a mellemet nyalogatta, miközben kezével már más területeket kényeztetett. Hamarosan azonban utolérte a kezét és szétnyitotta a lábam. Közé hajolt és vadul nyalogatni kezdett. Nyelvével megízlelte puncim minden apró részletét. Körbenyalta a szeméremajkamat, aztán közé dugta a nyelvét és a csiklómat nyalta. Mindeközben az ujjaival már a kitágult hüvelyembe matatott és gyorsuló ritmusban mozgatta bennem őket. Minden érintésétől megremegtem, majd én is viszonoztam a tőle kapott csodálatos élményt. Dákója már úgy állt mint egy cölöp. Forró nyelvemmel teljes hosszában végig nyaltam, majd makkját kezdtem kényeztetni. Körkörösen nyaltam, mikor pedig már nedves volt a teteje a számba dugtam. Egyre erősebben kezdtem szopni, amitől egyre hangosabban nyögdécselt.
Úgy baszottt, ahogy én szerettem…
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Anális szexuális játékok, mik vannak és hogy kell választani
A végbélnyílás szexuális játékai olyan tárgyak, amelyek növelik az izgalmat. Segítségükkel lehetséges a végbélnyílásban található [...]
Szexbaba meg egy férfi, Szarka Andrea hármas szex
Kell egy barátnő vagy maszturbációs szexkellék, egy felfújható guminő? Az online szexshop webáruház szexbaba választékából [...]
Játékos szex eszközök az Intim Center szexshop választékából
Játékos szex eszközök az Intim Center sexshop választékából: A játékot a felnőttek is nagyon szeretik, [...]
Feleség vagyok és szexboltban vásároltam
Miért ne lehetne félénk, ha elmegy egy szexboltba, és mi az első három játék, amelyet [...]
Hozzászólások lezárva.