– nyilatkozta egy német bulvárlapnak Orbán Viktor, aki megszokta az ellenszelet, és vállalja a harcot. A Bild című német bulvárlap internetes változatában már vasárnap délután (rövidítve) fölkerült interjú készítője, Hans-Jörg Vehlewald emlékeztet arra, hogy az új médiatörvény szigorítja a sajtó, a rádió és az internet állami felügyeletét. A médiahatóság, amelynek elnökét közvetlenül a kormányfő nevezi ki, szélsőséges esetekben műsorokat és internetes platformokat tilthat be, továbbá 720 ezer euróig terjedő bírságokat szabhat ki. A cél – írja az újság Orbánra hivatkozva – a médiában felbukkanó szélsőjobb- és szélsőbaloldali propaganda, a pornográfia, valamint az antiszemita uszítás elleni harc fokozása.
Az interjúban a magyar miniszterelnök védelmébe veszi a törvényt: “Minden harcot meg kell egyszer vívni. Ha elegendő ok van egy ilyen törvényhez, akkor annak érvényt is kell szerezni!” Orbán emlékeztet arra, hogy egy év óta gyakorlatilag nem létezett médiafelügyelet Magyarországon. “A közszolgálati rádió- és tv-adóknak nem volt elnökük. Médiumainkban napirenden volt és van az emberi méltóság megsértése. Nem volt semmiféle szabályozás a gyerekek és kiskorúak erőszaktól és pornográfiától való védelmére vagy az antiszemita uszításra vonatkozóan, főleg az interneten. Az új törvény megoldást jelent erre a problémára.”
Orbán elszánta magát arra, hogy az Európai Parlament előtt is tovább vívja a harcot a médiatörvényért. “Vállalom a harcot, akkor is, ha magyarországi és európai ellenfeleim éppen kampányt indítanak. Már a kommunista rezsim alatti ellenzéki (időszak) óta megszoktam az ellenszelet!” – idézte a kormányfő szavait a Bild.
A médiatörvényben “egyetlen olyan szabályozás sincsen, amely így nem szerepelne más EU-államok törvényeiben”. Más megállapításra az Európai Bizottság vizsgálata sem fog jutni, “amelyet természetesen el fogunk fogadni” – így a miniszterelnök, aki mindazonáltal “nem fog elfogadni Magyarországra vonatkozó különleges előírásokat, semmiféle diszkriminációt. Nem hagyjuk, hogy nálunk megtiltsanak olyan előírásokat, amelyeket más EU-államok is alkalmaznak az ottani médiára vonatkozóan”.
A magyar kormányfő, aki szerdán száll szembe az Európai Parlamentben tartandó bemutatkozó beszéde alkalmával várható bírálatokkal, visszautasítja azt a vádat, miszerint az általa létrehozott médiahatóság kizárólag a kormánypárt tagjaiból áll. “A médiahatóság kormányzati szerv, a médiatanácsba viszont a parlament delegál tagokat. Ott pedig a pártom kétharmados többséggel rendelkezik” – hangoztatta Orbán. Szerinte “helytelen volna a tagokat a pártok közötti erőviszonyok alapján delegálni. Higgye el: ha így történt volna, a felzúdulás akkor sem volna kisebb”.
A magyar kormányfő szerint az sem szokatlan dolog, hogy egy pártbéli hívét kilenc évre nevezte ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság élére. “A számvevőszék elnökét 12 évre választják, az alkotmánybírákat és a főügyészt kilenc évre, éppen azért, hogy függetlenek legyenek a parlamenti ciklusoktól” – hangoztatta Orbán a Bildnek adott interjúban.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Szereti a vibrátorát Márkus Petra a pornóforgatáson is
Szereti az online sexshopban is kapható vibrátorát a szép szemű modell. A csiklóizgató vibrátorát otthon felejtette Márkus [...]
Ha nincs csajom szexshopba járok, pajzán történet
Megyeszékhelyen lakok, és két szexshop van a városban. Az egyik a legjobb szexshopok toplistán szerepel. Nemcsak [...]
Az online szexshop áruházak előnyei és hátrányai
Hol lehet szexjátékot venni: az egyik utcai boltban élő ember kezéből? Vagy úgy, hogy egy [...]
Nemi kielégülést biztosítunk nőknek, férfiaknak, pároknak INTIM CENTER
Az INTIM CENTER nemi kielégülést biztosít a világ legjobb gyáróitól beszerzett szex segédeszközeivel nőknek, férfiaknak, [...]