A rendőrszopó Krasznai Tünde már nem pornósztár hanem énekesnő

A pornósztárnak vége, már csak Krasznai Tünde van. Sikerült megbirkóznia múltja árnyaival, és letörölnie magáról a sokszor kellemetlen bélyeget Krasznai Tündének. Az X-Faktor szériájának tehetsége egykor olyan produkciót adott elő Gnarls Barkley slágerét, a Crazyt énekelve az első élő showban, hogy azzal újraindította az életét.
A pornó és zene és az éneklés az X-faktorban azonban mindig is meghatározó volt Krasznai Tünde (Kolcsár Tünde) Jenny Noel életében, így később jelentkezett az X-Faktorba, ahol eddig úgy tűnik, sikert arathat.

Erről az ítészek is így gondolkodnak, saját mentora, Geszti Péter szerint pedig az első élő show-ban olyat énekelt Tünde, hogy mostantól már leporolhatja magáról a múltat.
Mint ismert, Debrecen egyik legjobb hangja korábban erotikus modellként pornózásból élt, három évig Jenny Noel művésznéven dolgozott a felnőttfilmes szakmában.

A zene és az éneklés azonban mindig is meghatározó volt az életében, így később jelentkezett az X-Faktorba, ahol eddig úgy tűnik, sikert arathat. Erről az ítészek is így gondolkodnak, saját mentora, Geszti Péter szerint pedig az első élő show-ban olyat énekelt Tünde, hogy mostantól már leporolhatja magáról a múltat.

Krasznai Tündi húzott egy tiszta lapot, és azon már az van, Krasznai Tünde énekesnő. És ez a lap egy ász – magyarázta a Blikknek a mentor. – Tündében meg kell hagyni azt a hihetetlen valódi őszinteséget, ami ezt a nőt nagyon érdekessé, és ki merem mondani, helyenként eszméletlen jóvá teszi. Sikerült őt egy olyan lelki fordulatszámra felpörgetni, ami nagyon jól működik…

– Tulajdonképpen én már tényleg önmagam vagyok. Most mondom ki utoljára, hogy soha az életben nem szeretném, ha valaki felhozná a múltamat. Hiszem, hogy nem véletlenül vagyok itt az X-Faktorban, az sem véletlen, hogy ennyire dicsértek a mentorok. Őszintén bízom benne, hogy elég lesz ez a jövőben is – jelentette ki az énekesnő.
Jenny Noel cikkek a témában: Krasznai Tünde X-faktor élő show és pornóvideó, és további linkek.

-A pronóban soha nem volt ott a lelkem, csak a testem. De nehezen tudtam az egészet feldolgozni, talán a mai napig sem sikerült teljesen. Sok zuhanás és mélyrepülés volt az életemben, de ezeket is megtanultam szeretni, elfogadni. Szerencsére két pszichológus barátom is van, akikkel sok mindent meg tudok beszélni – mondta, és nem tagadta, a férfiakkal való viszonyára is rányomta a bélyegét a múltja.
– Abban változtam, hogy nehezebben ismerkedem. Vagy túlságosan közvetlen, vagy túl távolságtartó vagyok. Mindkettővel igen jól el lehet üldözni a férfiakat. Hogy most van-e valakim, arról nem beszélek, legyen elég annyi, hogy mostanában kicsit bonyolult a magánéletem – jelentette ki titokzatosan Krasznai Tünde.

A szexfüggőség egy olyan addikció, amit a jog nagyon alaposan körüljár és szabályoz. A jog azt határozza meg, hogy a szexuális zavarom meddig számít a magánügyemnek, és honnan számonkérhető, mikortól társadalmi kérdés.

Meg az ártalmasságot és a veszélyességet. A jog tulajdonképpen egy társadalmi konszenzus, pont azt a normát közvetíti, ami erről leírható, mint a kulturális tudás paragrafusai. Van ennél lazább szisztéma is, ami azokat a jelenségeket érinti, amiket a jog nem szabályoz, nem tilt, de amelyekről azt gondoljuk, hogy ártalmas az emberre, a személyiségre, a környezetére, ezeket betegségként szankcionáljuk. Ez idézőjeles szankció, de mégis egyfajta címkézése annak, amit kérdezel, annak, amiről azt gondolja a szakma, hogy egészségtelen vagy ártalmas.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Bilincseld meg! Fém vagy plüss bilincs a BDSM szexben!

BDSM eszközök a bilincsek, gyakori kérdések és sm történet! A megbilincselt félben a vágyakozás, és [...]

Hanzelínová Veronika és Silion Antinia Roxana sex casting

Budapest belvárosi szexshop cuccait tesztelte Hanzelínová Veronika és Silion Antinia Roxana pornós bemutató itt. A [...]

Vásároljon szexi erotikus jelmezt a sexshopban az INTIM CENTER a tuti

Manapság az erotikus ruhák elválaszthatatlan jelei sok pár intim életének. A szexológusok pedig feltétlenül azt [...]

Ha nem megy jól a szex, egy jó potencianövelő tuti segít

A pasikra nehezedő egyre inkább stresszes életmód, a munkával kapcsolatos stressz, a társadalmi nyomás, meg [...]