Bálint Antóniát baszni akarta az R-Go testőr

Hajdú Péter üzent Bálint Antónia a képen szőrös pinával látható Toncsinak: utálta a cefreszagot, harsogja vezető cikkében a Blikk. A médiamelós Frizbiember ugyan konkrét név nélkül böfögte ki az alábbi sorokat a Facebookra, de nem nehéz kitalálni, hogy A királynő meztelen című botránykönyvével haknizó Bálint Antóniára gondolt: „Most akkor én is írjak egy könyvet arról, hogy egy nő esetében az alkoholizmusnak milyen fiziológiai és pszichikai hatása van.

Hogy nem bírtam elviselni a reggeli cefreszagot, de elhagyni sem akartam, mert féltem, hogy kárt tesz magában. Hogy ketten vittük haza a borgőzös leheletű és járni nem tudó »kedvest«. Nem, nem teszem, nem az én stílusom, és olyan ócska lenne!”

balint_antonia_pucer

A Bulvármocsok írásában és Bors is kijátszotta a napi kötelező Toncsi kártyát: a Bálint Toncsival testőr erőszakoskodott című cikkükben nem kevesebbet állítanak, mint hogy a mutatós celeblányból azért nem lett R-GO-gida, mert a zenekar egyik bikanyakú embere meg akarta erőszakolni. „Végül mégsem lett semmi az egészből. Robi egyik testőre megharagudott rám, és megakadályozta az együttműködést. Ennek az volt az oka, hogy egy nagydarab testőr egyik alkalommal elvitt valahová a kocsijával. Hirtelen letért az útról, egy elhagyatott helyre vezetett, és nekem esett. Meg akart erőszakolni – elevenítette fel a fájó emlékeket könyvében Toncsi, aki foggal-körömmel védekezett. Így kerülhette el végül, hogy a szörnyűség megtörténjen. Támadója azonban annyira megharagudott rá, hogy megrontotta jó viszonyát Szikora Robival.”

  • További cikkek a témában: Bálint Antóniát kibaszták a Facebookról a szexfotói miatt – Miss Australian Gold szépségverseny – A magyar celebek közül ki kivel baszott – Anya és lánya Bálint Antónia és Babika – Dundika és Tóth Gabi testét nézhetjük megint – Bálilnt Antónia MILF modell – Bálint Antónia a ringben celebesedik – Sarka Katát és Bálint Antóniát együtt kefélgette Hajdú Péter – Szőrös pinák, natúr pinák – Magyar sztárok és celebek nemi érintkezései – Bálint Toncsit, Bálint Antóniát a kiöregedett szépséget kirabolták – Bálint Antónia pinája és szexuális zaklatása – Bálint Antónia szriptíz – Celeb szex ki kivel dugott – Bálint Antónia szőrös pinás képei – Bálint Antónia kivénhedt szupermodell.

Bálint Antónia erotikus fotóktól a szoptatós botrányig

Artista szeretett volna lenni, de helyette Miss Hungary lett belőle. A szépségversenyt erotikus fotókkal duzzasztott balhé követte, aztán hét évvel később visszakapta a koronáját. Vezetett műsort, énekelt, megvolt neki Kovács Kristóf producer és Hajdú Péter is, aztán gyereket szült Földesi-Szabó Lászlónak, akivel az elmúlt hónapokban folyamatosan köpködik egymást a médiában. Íme Bálint Antónia életútja.
„Aranyos, jó gyerek volt, és mindig, amikor kapott ajándékot, elfordult, és öt perc múlva tért vissza” – beszélt lányáról az RTL Klub megboldogult műsorában, a Reggeliben Bálint Attila jégkorongedző. A volt jégkorongos szigorúan fogta minden gyerekét, köztük a már 43 éves Bálint Antónia Valériát is, így a későbbi fotómodell-szépségkirálynő 18 éves kora előtt szinte sehová sem mehetett, vagy ha igen, nyolc előtt haza kellett érnie. Bálint artistának készült, hét éven át szertornázott, ezzel párhuzamosan pedig reklámfilmekben szerepelt.

Pedig szégyellős volt, ezt maga Bálint mondta a Reggeliben, habár így visszatekintve már maga is furcsállja, hogyan lehetett olyan gátlásos, hogy tinédzserként még szoknyát sem mert felvenni. Hogy a lelki akadályokat mi oldotta föl, azt megtartotta magának, jó esély van azonban arra, hogy a felszabadultság a költözéssel jött, tizennyolc éves korában.

Ahogy elkerült otthonról, bele is vetette magát a vetkőzésbe, a hírek szerint külföldi adókon (a németeknél a Tutti Fruttiban Annalise-ként, az olaszoknál a Colpo Crossóban Annalisaként), és több külföldi magazinnak is meztelenkedett, köztük az olasz Playboynak és a francia Lui magazinnak is. Igen, villantott sunaszőrt is. És persze itthon is vetkőzött, sokat, minden nívósabb hazai lapnak megmutatta magát, a Playboynak (beleszámítva az olasz megjelenést) négyszer is.

Később szerepelt a CKM-ben is, ide készült az egyik kedvenc sorozata, ami Egy festőnő szerelmei címmel jelent meg a lapban. A képeken festékes vödörrel játszik, meztelen teste nagy részét színes foltok borítják. A Velvet kérdésére Bálint korábban azt mondta, azért vállalt aktokat, mert jó ajánlatokkal keresték meg, a tinédzserkori vetkőzést meg azzal magyarázta, hogy kellett neki a pénz.

A fiatalkori munkásságáról saját bevallása szerint nem tudtak a szülei, ezért is lepődtek meg különösen, amikor kiderült, megfosztják az 1991-es Miss Hungary címtől a képek miatt (ugyanez történt a második helyezett Rába Tímeával is – a szerz.). Apropó szépségkirálynő-választás: erről sem beszélt előre a szüleinek: Bálint Attila elmondása szerint épp hazaértek Olaszországból, amikor megtudták, lányuk aznap indul a Miss Hungaryn.

Mint később kiderült, a szerződést félrefordították, így Bálint hatévnyi pereskedés után, a Legfelsőbb Bíróság ítélete nyomán visszakapta a címét, és körülbelül harmincezer dollárt (kb. 6,7 millió forintot), ami magába foglalta a kártérítést, illetve annak a Renault-nak az árát, amit sosem kapott meg. Bálint egyébként azután, hogy megnyerte a versenyt, Rába Tímeával és Szilágyi Mariannal együtt megalapította az első magyar lányzenekart, a Déjá Vu-t. Kétéves fennállásul alatt három daluk jelent meg, a legsikeresebb a Pá, Je Ne Sais Pas volt a legsikeresebb: 1992-ben közönségdíjat kaptak érte a táncdalfesztiválon.

Ezután főként riporterként és műsorvezetőkét dolgozott, olyan kivételes produkciókban, mint a Jeszenszky Zsolt nevéhez köthető Rocktükör vagy a TV2-n korábban futott Lazac. Kevesen tudják, hogy az 1994-es, a Nyugattól keletre, avagy a média diszkrét bája című filmben is feltűnt, sőt, időjós is volt, és később színházban is játszott – már nagy mellel.

Annak ellenére, hogy nevét továbbra is a szépségversennyel kötötték össze, a kétezres évek elejére keresett műsorvezető lett, biztosan csak a vétlen hozta úgy, hogy éppen ekkor járt Kovács Kristóf tévés producerrel.

Két producert is elfogyasztott
Ha már pasik: a Kovács Kristóf előtti időkről semmit sem tudni, arról is csak annyit, hogy 2001-2004 augusztusáig voltak együtt, aztán 2005 áprilisában jött egy újabb producer: Hajdú Péter maga, aki előtte a Brooklyn Bounce énekesnőjével járt. 2006 áprilisában aztán szakítottak, júniusban viszont megint összejöttek. Még három hónapig melegítették, de persze kiderült, nem töltött káposzta a kapcsolatuk, és szeptemberben végleg szétmentek.

Ősszel összejött a később sikkasztásért és csempészetért hét év börtönre ítélt exrendőrrel, Földesi-Szabó Lászlóval, februárban meg már a terhességéről számoltak be a lapok. Két hónappal később letartóztatták születendő gyermeke apját, így Bálint egyedül, illetve barátai és szülei támogatásával vitte végig a várandósságát. Augusztus végén, tízórás vajúdás után aztán megszületett lánya, Földesi-Szabó Lilien, akit a nyilatkozataiban aztán sosem a polgári nevén emleget, hanem Babikaként.

Annak ellenére, hogy a szülés után leginkább a gyereknevelés kötötte le, és műsort sem vezetett már régóta, továbbra is műsorvezetőként tekintett magára, 2009-ben jelezte is, hogy szívesen visszatérne már a munkába. Azt valószínűleg ő is érezte, hogy idővel lankad az érdeklődés iránta, és a helyzete egyre labilisabbá válik a médiában, mert három diplomát is szerzett, minden pasija alatt egyet. Az elsőt 2003-ban, a Pécsi Tudományegyetem művelődésszervező főiskolai szakán, a másodikat 2005-ben ugyanitt, az egyetemi szakon, 2008-ban pedig pr szakértő lett.

Aztán arról számolt be, hogy lemezt ad ki, azt, amit már évekkel ezelőtt is emlegetett – na, ez azóta sem jelent meg, akkor lett volna körülötte médiafelhajtás. 2009 végén elfogytak a Bálint Antóniáról szóló hírek, de szerencsére következő év augusztusában előkerült, hogy az RTL Klub Reggelijében beszámoljon arról, hogy már nincsenek együtt Földesi-Szabóval (2008-ban mentek szét, mondta nemrég Földesi-Szabó – a szerz.), nahát. Ekkor már egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az anyagi helyzete igencsak nehéz lehet: a Borsnak azt mondta, örömmel vetkőzne, pontosabban átöltözne a színpadon céges bulikon, jó pénzért.

Oda-vissza perelgetnek
Habár, ugye, elmondta, hogy Földesi-Szabóval már nincsenek együtt, azért továbbra is nyilatkozik a 2011 telén még bujkáló férfiról, például, hogy szeretné, ha már előkerülne. Májusban aztán elfogták a volt rendőrt, aki épp a menyasszonyától – azóta felesége – indult, hogy feladja magát a rendőrségen. Hát, nyilván így volt. Aztán ahogy Földesi-Szabó előzetesbe került, elszabadultak az indulatok: előbb a volt rendőrtiszt nője és Bálint Antónia között indult meg a köpködés a kapcsolattartás és az ő viszonyuk körül, aztán nemrég Földesi-Szabó adott egy interjút az RTL Klubnak, amiben megpróbálta tisztázni, hogyan és miért perelgetik egymást Bálint Antóniával, aki néhány éve még szívesen vállalt fotósorozatokat, igaz, nem aktokat.

Merthogy balhéznak és perelgetnek, például becsületsértés miatt, illetve a gyerektartás összege miatt, Földesi-Szabónak ugyanis nincsenek elásott milliói, így közölte, hogy a havi harmincezer helyett ezentúl inkább csak tizenötöt fizetne, amin Bálint persze kiakadt, mert állítólag elég vacakul megy neki, a hivatalos fix bevétele havi 76 ezer forint, ezért a szülei segítik. Hogy tényleg annyira vészes-e a helyzete, mint ahogy arról beszámolt, nem tudni, mert állítólag közben dolgozik egy magyar alapítású holdingnál, és időnként rendezvényekre is hívják háziasszonynak, a legfrissebb Facebook-bejegyzései pedig arról tanúskodnak, hogy azért el tudott menni nyaralni a lányával belföldön, és valahogy a rendszeres sportot is megoldja, persze, lehet, hogy lebarterezte.

Tehát Bálint Antóniával így, 50 évesen is foglalkoznak a lapok, de a róla megjelenő hírek szinte kivétel nélkül vagy a Földesi-Szabó-s balhéjáról, vagy a pénztelenségéről szólnak, esetleg a szoptatós botrányáról, tudniillik Bálint közölte, hogy habár – mivel teje nyilván nincs – már nem szoptatja a lányát, azért még mellre teszi, Babika ugyanis igényli ezt. Ezen nemcsak a magyar celebek borultak ki, de a gyerek apja is, aki állítólag 2010 decemberétől másfél évig, vagyis idén május elejéig nem láthatta a lányát.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Minőségi vibrátorok a belvárosi Szexshopban, rendelj vagy vásárolj egyet személyesen

Új termékek jelentek meg az Intim Center polcain vagy a webshopjában több minőségi vibrátorokat készítő cégtől. Mind kialakításban, [...]

Merev péniszed fogja csodálni a nőd az INTIM CENTER potencianövelőjével

A férfiak több mint harmada potenciazavarral küzd, melynek súlyossága eltérő lehet és rohanó világunkban sajnos [...]

Öregkori szex

A lenyugvó nap ereje, önkielégítés és szex idős korban cikk itt olvasható. Az idős­kori szex [...]

Potencianövelés, a leghatékonyabb tabletták és szerek az erekció érdekében

Potenciazavarról erektilis diszfunkcióról, röviden ED akkor beszélünk, ha a férfi nem tud olyan erekciót elérni [...]