George Clooney mentheti meg Berlusconit a „szexperben”

Megkezdték és nyomban el is napolták Silvio Berlusconi olasz kormányfő büntetőperét, amelyben azzal vádolják, hogy egy fiatalkorúnak fizetett szexuális szolgáltatásért és visszaélt hatalmával.
A milánói bíróságon az érdeklődés azért is volt nagy, mert az olasz miniszterelnök ellen most indult először magánéletével kapcsolatban eljárás. A tárgyaláson, ami mindössze 7 percig tartott, nem jelent meg sem Berlusconi, sem pedig a Ruby névvel elhíresült marokkói származású prostituált. A kormányfő, aki korábban azt mondta, hogy szeretne részt venni a tárgyalásokon, hivatali teendőivel indokolta távolmaradását.
„Berlusconi nem tudott eljönni, mert a kormány válságülést tart a líbiai helyzetről. Ez csupán egy technikai tárgyalás volt, ami nem volt annyira fontos.” – mondta Berlusconi ügyvédje
A bíró május 31-re tűzte ki a következő tárgyalási napot.
Amennyiben bebizonyosodik, hogy a 74 éves miniszterelnök igénybe vette az akkor 17 éves lány szexuális szolgáltatásait, akkor 3 évig terjedő börtönbüntetést szabhatnak ki rá. Az ítélet viszont súlyosbodhat, ha a hivatali visszaélés vádja igaznak bizonyul. Emiatt 12 évig terjedő szabadságvesztés járhat. A vádak szerint Berlusconi egyetlen telefonhívással elintézte, hogy a marokkói lányt elengedje a rendőrség, miután rajtakapták egy bolti lopáson.
A meghallgatni javasolt tanúk között ott van George Clooney amerikai filmcsillag is, akit állítólag láttak az olasz politikus egyik partiján.
A bíróság előtt egyébként a kormányfő hívei és ellenzői is tüntetést tartottak.
Kedden egyébként az olasz parlament úgy foglalt állást, hogy a milánói bíróság nem illetékes a”szexperben”. A határozat nyomán most a legfelsőbb bírói testületnek kell kimondania a végső szót. Az eljárás viszont hónapokig is elhúzódhat, így egyelőre nem érinti a bírósági tárgyalást. Berlusconi ellen egyébként korrupciós ügyekben több bírósági eljárás folyik.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Vibrátorok színes választéka szexshopban, budapesti szexbolt és online webáruház tippek

Vibrátorok színes választéka szexshopban, beszerezhetők sexshop online rendeléssel vagy szexüzleti személyes vásárlással. Ha férfi az [...]

Legjobb szexshop termékkategóriák és áruk, amik a mennybe repítenek férfiakat és nőket

Legjobb szexshop termékek ezekben a termékkategóriákban találhatók. Ezektől szex és maszturbáció közben tuti a mennyországban [...]

Potencianövelőkben gyógyszerek hatóanyagai is találhatók

A nemi szervek zavara számos összetett ok következménye, amelyek a szervezet működésének zavaraihoz vezetnek. A [...]

A szexkellékekkel is élvezkedik Zsichla Erika

Sokan nem mernek kipróbálni szexuális kellékeket. Akik igen, azok sem nagyon vallják be. Miért? Vajon [...]