Gregori Dóra Miss Hungary: lopás, végbélnyílás, balhék

Gregori Dóra nyerte meg idén a Miss Hungary szépségversenyt. Ám sikerének nem örülhetett sokáig, hisz amint a fejére került a korona, megjelent volt párja, aki lopással vádolta. A Miss Hungary 2010 Dóra életének első szépségversenye volt.

Több száz jelentkezőből jutott a harminckettes döntőbe, ahol magabiztosan nyerte el a koronát és a kvalifikációt több nemzetközi szépségversenyre. De a győzelemmel járó előnyöket már nem élvezhette. Két nappal a gálaest után ugyanis felbukkant volt párja, aki lopással vádolta meg, és valószínűleg neki köszönhető az is, hogy a Dórából korábban készült pikáns képek felkerültek az internetre. Már a verseny előtt is komoly feszültség volt kettőjük között.

KépKépKépKépKépKépKépKép

– Nagyon féltékeny típus, már azt is szerette volna megakadályozni, hogy elinduljak a versenyen.
De Dóri a verseny folytatása mellett döntött, ami után a férfi azzal gyanúsította meg, hogy amikor szakítottak, másfél millió forint értékben lopott tőle ékszert. Noha a rendőrségi eljárás már novemberben Dóri ártatlanságát bizonyította, számos újság mégis címlapon hozta a vádakat. Dórit sokan biztosították rokonszenvükről, ám legfőbb támasza jelenleg párja, Gábor.

– Számítottunk rá, hogy a volt barát fel fog tűnni. Nem képes elfogadni, hogy Dóri már nem az övé. Barátnőm az ajándékba kapott ékszereket vissza juttatja neki. Szeretnénk ezzel végleg lezárni a történetet. Dóra is elhatározta: nem hagyja, hogy volt párja tönkretegye karrierjét, és eleget tesz a címével járó kötelezettségnek. Mert bár keringtek pletykák, hogy a botrány miatt megfoszthatják koronájától, erről szó sincs!

További Gregori Dóra szex, bulvár, erotika:  Gregori Dóra Miss Hungary: vaginája és végbélnyílása, lopás, balhék – Gregori Dóra végbélnyílása után szoftos CKM képek – Miss Hungary, Gregori Dóra meztelen képeket villantott – Gregori Dóra vall – Valóban lopási ügybe keveredett a szépségkirálynő – Milliókkal lopta meg volt párját a pucsító szépségkirálynő? – Gregori Dóra szépségkirálynő lopott? – Gregori Dóra szépségkirálynő


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Az análdugó kedvelt ánusz izgató, jó szexshop termékekkel

A végbélnyílás szenvedélyes, pikáns és érzéki simogatása hihetetlen szexuális élvezetet okoz. Most nagyszerű lehetőség van [...]

Merevedési zavarnál ki a hibás és mit kell tenni?

Annak érdekében, hogy egy férfi érzelmileg és fizikailag egészségesnek érezze magát, különös figyelmet kell fordítani [...]

Vibrátorral kéjeleg Nagy Eliza szex bevetés előtt

A szexmunkában MILF beosztású, 30 feletti Nagy Eliza művésznevén Candy Strong egy online szexshopban kapható, [...]

Ha a szex ritkul, mit lehet tenni a férfiaknál?

Azoknál a férfiaknál, akiknél alacsony a tesztoszteron szint a vérben, csökken az éjszakai erekciók száma [...]