A prostikkal mulató focista az elveszített ’74-es finálé előtti éjszaka a nejének magyarázkodott. Egy féltékeny futballistafeleség rombolta porrá a holland labdarúgó-válogatott világbajnoki aranyálmait. Minden idők legjobb németalföldi játékosa, Johan Cruyff (63) 1974-ben az NSZK-ban vébécímért hajtott, ám buja kalandozása miatt lemaradt róla. A középdöntő utolsó meccsén a brazilokat legyőző és a fi náléba bejutó sztárgárda éljátékosáról a német Bild című lap másnap megírta, hogy több társával együtt örömlányokkal pezsgőzve és mulatva egy medencében vezették le feszültségüket. Auke Kok (53) holland újságíró szerint a történet igaz.
– Ahelyett, hogy leendő ellenfelük, az NSZK játékát figyelték volna, a szállodában kirúgtak a hámból – mondta a jól értesült újságíró.
– A mieink anynyira lenézték riválisukat, hogy egyetlen megfigyelőt küldtek a nyugatnémetek lengyelek elleni meccsére, de ő is annyira berúgott, hogy ki kellett vezetni a stadionból. Az újságcikkben leírtakról természetesen az otthoniak is értesültek, így nem nyughatott Cruyff megcsalt felesége, Danny Coster (61) sem, aki azonnal felelősségre vonta az urát. Sőt az asszony odáig merészkedett, hogy a döntő előtt egész éjszaka hívogatta telefonon a pihenésre vágyó Cruyffot. A sztár szobatársa, Johan Neeskens (58) szörnyű élményekről beszélt.
– Képzeljék csak el, a döntő előtti éjszaka hajnali hatig csitítgatta a feleségét, így én sem tudtam aludni – mesélte az egykori kiváló futballista.
– Idegességemben elszívtam fél doboz cigarettát, de már akkor éreztem, hogy ennek a történetnek nem lesz jó vége. Neeskensnek végül igaza lett, a vébén addigi hat meccsükből ötöt megnyerő és egyszer döntetlenre végző hollandok a fináléban 2-1-re kikaptak az NSZK legjobbjaitól, Cruyff pedig élete talán leggyengébb játékát nyújtotta a válogatottban. A támadó mindössze annak örülhetett, hogy neje kitartott mellette, és a mai napig együtt élnek, igaz, világbajnoki aranyérem nélkül.
[Hírküldő]
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
A vibrátorok a legkedveltebbek masztizásra és szex közben is hasznos
A szexshop üzletekben a vibrátor választék olyan nagy, hogy aki nem tájékozott, az tanácstalanul áll, [...]
Vibrátorral kéjeleg Nagy Eliza szex bevetés előtt
A szexmunkában MILF beosztású, 30 feletti Nagy Eliza művésznevén Candy Strong egy online szexshopban kapható, [...]
Boom Boom extra erős potencianövelő az Intim Centerben kapható, rendelhető! Budapest, Károly krt. 14.
A potencianövelő szerek használata minden olyan férfi számára ajánlott, akik a szexuális életük javítására törekszenek, [...]
Kicsi a péniszed, és nagyobb, vastagabb farkat szeretnél?
A legtöbb pasi elégedetlen nemi szervének méretével. A pénisz hosszát és vastagságát célzó lehetőségek a [...]