Kéj a nyaraláson

A szobába érve egyből elővettem szexi fekete kis bikinimet, lekentem magam a szokásos extra illatú testápolóval, és goooo, kalandra fel alapon a szállodai köntöst magamra csavarva elindultam felfedezni a wellness részleget. Mindenki megtalálta, amit szeretett volna, finn és infra szauna, jacuzzi, napozóágyak a kertben, minden, ami kell, mindez a világ végén.
Elégedett vagyok magammal, formás melleim, hosszú hajam, feszes popsim van, mindenhol kiskorúnak néznek, arcomat anyától örököltem, egy csobbanás után a hajamat igazítva éreztem a tekintetet a hátamon, de nem igazán törődtem vele, mert hátra fordulva egy nálamnál sokkal idősebb tekintetbe futottam.
Kifeküdtem napozni, sosem használtam napozó szereket, inkább testápolót, és így az egész kert ettől illatozott. Imádok napozni, csak akkor mentem be, mikor készülődni kellett vacsorához. Ahogy azt az imént is említettem, picinyke hely, mindenki ismer mindenkit, a szomszéd asztalnál ismerős szemekre bukkantam (innentől nevezzük az urat Gézának, sármos, bajszos, kb. 50-es). Bőszen vigyorgott a bajusza alól, hogy a felesége még véletlenül se vegye észre a kettőnk közötti kontaktot. Vacsi után ismét elindultam a jacuzzi felé, akkor láttam, hogy Géza és felesége bekapcsoltatják a szaunát. Ekkor figyeltem fel iszonyatosan nagy férfiasságára.
Beültem a jacuzziba, hátra hajtottam fejem, és gondolkodtam magamon, a hirtelen jött érzéseken és Gézán. Arra lettem figyelmes, hogy Géza neje rohan ki a szaunából, felfele a szobákhoz. Magamra kaptam a köntöst, és remegő kézzel, lábbal, ám de annál magabiztosabban lépkedtem a szauna irányába.
Bementem (innen már nincs menekvés, gondoltam), és leültem Géza mellé. Egymás mellett ültünk, mellbimbóim úgy dagadtak, hogy majdnem szétszakadt a vékony pántos bikini, csak ennyit mormoltam:
– Julcsi vagyok.
Ő is bemutatkozott, halkan suttogta a szobaszámát, testünk égett a vágytól, és gyöngyözött rajta a szauna jótékony hatása. Bámultuk egymás testét, de nem beszéltünk egymással. Egyszercsak megszólalt:
– Mennem kell, találkozzunk később… – Tudtam, hogy kíván, és én is tisztába voltam vágyaimmal, de Őt szólítja a kötelessége, így én is visszamentem a szobámba, és csak erre tudtam gondolni.
Egy kopogás kíséretében kaptam egy levelet, ez állt rajta:
“Lefoglaltam a 120-as szobát!”
A szívem majd kiugrott, egyik percben a józan eszemre, másik percben rá gondoltam.
Egész hajnalig nem aludtam, azon járt az agyam, hogy ha Géza egy másik szobát foglaltatott, akkor hogy hagyja ott az éjszaka közepén a feleségét, mindenesetre nem bírtam tovább vágyaimmal. Felvettem feszes kis fekete rucimat (bugyi és melltartó nélkül), és lesétáltam a bárba. Közben azon gondolkoztam, elkérjem-e a szobakulcsot vagy sem. Az eszemet vagy a vágyaimat hagyjam érvényesülni?
Rendeltem egy italt, és hatalmas meglepetésemre Géza lépett be a bárba következő vendégként. Egyből pezsgett közöttünk a levegő, leszámítva a röpke 25 év korkülönbséget. Szerencsére diszkrét és pincért fogtunk ki, így nem derült ki, hogy együtt távozunk, mert igen, együtt távoztunk a bárból a megszokott kis szaunánkba. Folyosóra érve heves csókokat váltottunk, simogatott, ahol ért, és közben azt hittem, majd elélvezek, annyira vágytam már testére, férfiasságára. Tudtam, hogy nem egy megszokott pasi a sok közül, de tudtam, hogy oltári szeretkezésben lesz részem, talán olyanban, mint még soha életemben.
Faltól falig csapódtunk, éreztem meredő férfiasságát, fényévnyire tűnt az a kettő perc a bár és a szauna között, mivel bárki ránk nyithat, nem akartam bevállalós ribancnak kinézni, így egy szauna lepedőbe csavartam testem, Géza szintén így tett.
Nem kellett sok, és magunkra csukva a szauna ajtót nem álltunk meg a csóknál, mélyen szívta a nyakam, túrta a hajam, harapdálta az ajkam. Miközben a meleg jótékony hatása látszott mindkettőnkön, én egyre lejjebb haladtam, nyaltam, ahol tudtam. Ő közben már a kéjnedvtől tocsogó puncimat ujjazta vadul, 2 majd 3 ujjával, szóltam, hogy lassítson, dőljön el a padon, hadd kényeztethessem kicsit én is.
Lassan szívtam meredő férfiasságát, majd egyre gyorsabban, ami úgy lüktetett, hogy majd szétfeszítette a szám, egy-kettőt még húztam rajta, majd halk nyögések közepette elélvezett. Mennyei íze volt… Aztán helyet cseréltünk, szívta, gyúrta a melleimet, amik azt hittem, azonnal szétfeszülnek, egyre lejjebb haladt masszírozta melleimet, közben vadul nyalta izmos hasamat, egyre-egyre lejjebb… majd megtalálta nyelvével selymes, bársonyos, fiatal puncimat, mormogott közben, hogy ezer éve nem látott ilyen jó NŐT, és hogy már amikor meglátott a wellness részlegen első nap, ott, azon nyomban kielégített volna.
Nagyon jól estek a szavai, vadítónak, szexinek éreztem magam, nyaldosta a puncim, egyre beljebb, mígnem elért a csiklómig, közben végig fogta egyik-másik mellem, majd hatalmas nyögések közben égve a kéjtől meg volt nekem is az első orgazmusom.
Nem álltunk meg itt, érezni akartam hatalmas vérbő férfiasságát magamban, de Ő megállított, mondván bezárt a bár, nem lehet tovább szaunázni, feltűnne a feleségének, hogy eltűnt. Egy világ omlott össze bennem, azt hittem, nem hallok rendesen. De elfogadtam a helyzetet, és külön távoztunk a szaunából, Ő az asszonyhoz, én a saját kis szobába.
Másnap reggel.
Full kómásan értem a nappaliba, ahol a családom többi tagjával találkozom, az indok, hogy így nézek ki, hogy egész éjjel a szomszéd szobából áthallatszott a kutya ugatása, nem bírtam aludni.
Reggeli kávémat iszogatva azon kattogok, vajon lesz-e folytatás. Érdekes, de reggelizni csak az asszony jött, Gézát sehol nem látom. A pincér kérdésére Géza felesége azt felelte, rosszul érzi magát, nem jön reggelizni, itt már végképp veszettnek érzem a dolgot. Felmegyek a szobámba, és most már tökmindegy alapon átkopogok Gézához, de a kopogásra senki sem válaszol.
Szexi kis fekete bikinimben és a szokásos fürdő köpenybe bújva sétálok el a recepció irányába, és lépteket hallok magam után.
– Kisasszony! – szólít meg a pultos a bárból. – Üzenetet hoztam, szabad a szoba.
Próbáltam értelmes arcot vágni, megköszöntem, és azonnal a Géza által foglalt szoba felé rohantam. Ajtó nyitva csak a sarokkádból hallok zajt, nem szóltunk egy szót sem, csak testünk beszélt helyettünk. Csókolt, hevesen nyalta a puncimat, mely akkor már csurgott a kéjnedvtől.
A sarokkád szélére ültetem, majd ismét, mint tegnap, eljuttatom a csúcsra. Finom nedveit szopogatva dőlök bele a kádba, sosem éreztem még ilyet.
Egy percet sem tétlenkedik, hevesen csókol, harapdálja a mellbimbómat, majd olyan mértékben nyalja puncikámat, hogy majdnem elájulok. Itt ismét hangos ordítások közben elélvezek, mert még jobban izgat, ahogy bajusza hozzám ér. Megszólal:
– Nyuszika nem hagylak itt, ne remegj! – Majd hozzám fordul, én szétterpesztek, és vágyom arra, hogy meredő hím tagját belém vájja.
Mivel mindketten 120 fokon égtünk nem kellett sok, két-három lökés, és éreztem forróság önt el, megmerevedik és mindketten elélvezünk.
A kádból kimászva egy törölközőn pihenve azt hittem, mára vége, de tévedtem. Kiment, hozott magával egy síkosítót, rám néz:
– Benne vagy?- kérdi, mire én feltérdelve hatalmasat pucsítok. Először ujjazott, majd óvatosan ereszkedett belém, tövig hatolt, iszonyú jó érzés volt.
Talán este 6 tájékán válhattunk el egymástól egy telefonszám csere után. Tudtuk, hogy nem ez volt az utolsó szeretkezésünk. Azóta sem találtam olyan pasit, aki felül múlja Gézát.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Ezek a lányok az Intim Center szexshop vibrátoraival és szexkütyüjeivel élvezkedtek

A Szexpláza pornófilmekben látható szexkütyüket, vagy a producer, vagy rendező vette meg az Intim Center [...]

Vibrátor szex az INTIM CENTER vibrátor shop termékeivel

A szexshop üzletekben a vibrátor választék olyan nagy, hogy aki nem tájékozott, az tanácstalanul áll, [...]

Vagina szépségverseny

Mindenféle szépségversenyről hallottunk már, de olyanról, ahol vaginákat díjaznának, még sosem. Brian Sloane szerint ez [...]

Dildóval szexel Mecseki Anett és Medgyesi Bernadett

Medgyesi Bernadett és Mecseki Anett pornós nevén Black Diamond leszbikus pornó a Szexpláza szexshop webáruház [...]