Kelmen Anna visszatér a közszereplésbe, pénzért szexel

A szebb napokat látott showman Győzike és a kebelcsoda Kelemen Anna közös képet posztolt. Azt nem tudni fognak-e együtt erotikus vlogger videót feltölteni közösen de feltehetőleg ennek Beja asszony nem örülne. Senki nem gondolta, mégis megtörtént: egymásra talált a gazdag férfiakat pénzért szopó Kelemen Anna és Gáspár Győző! No persze nem úgy. Azt írja a Bors, hogy Kelemen Anna visszatér, újra van mondanivalója. Még ha szopnivalója lenne, az oké, de mit mondhat még?

Feltehetően munka miatt vagy szimplán barátilag töltöttek el közösen egy kis időt. Lehet, hogy a NAV által teljesen lenullázott Győzike és Annácska összeáll és valami közös vlogger vállalkozásba kezdenek. Annácska ugyan az erotikát szereti a legjobban, és ezt is tolja legfőképp a neten, de ebbe Gáspár Győző nem valószínű, hogy beszállna Beja asszony miatt.
Az egykori playmate és botrányairól elhíresült modell most újabb nagy dobásra készül – értesült a Bors. Lapunk egyik szemfüles fotósa a napokban a TV2 udvarán kapta lencsevégre Annát, aki a képek tanúsága szerint semmit nem változott az elmúlt hét évben.

kelemen_anna_ket_faszt_szop

Sőt, akik látták, azt mondják, kirobbanó formában van. Anna korábban már beszélt arról, leszámolt a drogokkal, de egy ismerőse szerint nem csak emiatt ilyen összeszedett a külseje…

Kelemen Anna egy pornóoldalon pénzért kínálja a videóit

Az OnlyFans látogatók kiszúrták a napokban a korábban is botrányairól és pornófilmes szerepléseiről ismert Kelemen Annát az oldalon. Mindenki megtekintheti az általa feltöltött tartalmakat, amennyiben elmúlt 18 éves és kifizeti az egy cent híján 30 dolláros havidíjat.

A londoni központú vállalat előfizetéses amatőrpornó kapcsán híresült el, ami nem jelenti azt, hogy Kelemen Anna is csak ebben a témában tölt fel tartalmakat, de erősen feltételezzük. Az OnlyFans lehetővé teszi azt, hogy bevételhez jussanak a feltöltők, a szexuális tartalomra éhezők pedig fizethetnek havidíjat, de van olyan konstrukció is, ahol megtekintésenként fizet valaki. Jelenleg kétmillió “tartalomszolgáltató” van jelen az oldalon, főleg meztelen-pornográf képekkel, videókkal, és a mérések szerint 130 millió rendszeres látogató megy a site-ra – ahová nemrég regisztált Kelemen Anna is.

További cikkek Kelemen Anna témában

Kurvák, sittesek, stricik az RTL Klub műsoraiban – Kelemen Anna nem faszon, rúdon vonaglik már – Kelemen Anna pornózik videó itt – Kelemen Anna gecivel híresült el – Kelemen Anna jó híre megsérült – Rendőrök keresik Kelemen Annát – Kelemen Anna és Erős Melinda (Delhusa Gjon ex élettársa, Grigorescu Andrea anyja) gruppenszex videó – Kelemen Anna seggbe dugva – Kannácska szex – Kelemen Anna érett asszony lett – Kelemen Anna átbaszta Hajdú Pétert – Kelemen Anna jó híre megsérült – Rendőrök keresik Kelemen Annát – Kelemen Anna pornóvideók letöltése – Kelemen Anna exceleb Kelly Lennox néven pornózik – Kelemen Anna backstage videó – Kelemen Anna nem szereti az arcán a a gecit – Kelemen Anna újra seggbe kúrva 2010 pornó – Kelemen Anna újra pornózik videó – Kelemen Anna Kelly Lenox néven újra pornózik – Kelemen Anna végbélnyílása.

Kelemen Anna nem fog gyereket nevelni

Kelemen Anna a Ripostnak adott interjút, melyben többek között arról mesélt, hogy imádja megújítani a külsejét, sőt a drasztikus változások érdekében nem riad vissza attól sem, hogy rendszeresen kés alá feküdjön. Mint mondja, nagyon hat rá a külvilág olyan szempontból, hogy éppen milyen testképet tart esztétikusnak.

Magamra gyakorlatilag egy bábként tekintek, amit szeretek megkreálni, időről időre megváltoztatni, mint egy művész. Nem csoda, hogy a rendezvényeken is odajönnek hozzám mostanában, hogy: Anna, valóban te vagy az? Csak a hangomról ismertek meg. Nincs mit tenni, 3 havonta nyúlok a szikéhez – mondta a lapnak Kelemen, aki arról is őszintén beszélt, hogy eljutott arra pontra az életében, hogy örökre lemondott az anyaságról.

INTIM CENTER szexshop ajánló
Ha férfiaknak ajánlott termékeket szeretnél vásárolni, akkor Budapesten az Astoriánál található a legjobb szexbolt. Ha az Intim Center szexshop webáruház kínálatából megrendeled a raktáron lévő terméket, akkor rövid idő alatt, diszkrét csomagolásban kapod meg.
Személyes vásárlás a szexüzletben: INTIM CENTER szexbolt és webshop, Budapest, Károly krt. 14. félemelet. Nyitva hétköznap 9-20 óráig, hétvégén 9-18 óráig.

A szexshop hírekben is írjuk, de érdemes belátogatni a szexüzletbe, mert különleges termékek is kaphatók!

„Nem látom magam babakocsit tolva, anyaként. Egy ideig erről nem meséltem ilyen nyíltan, ilyen őszintén, inkább igyekeztem elkerülni, tompítani a dolgot. Most már viszont kimondom, hogy nem látom magam ebben a szerepben. Egy gyerek pedig pontosan érzi, ha olyan közegben kell felnőnie, ahol nem várták őt igazán, és ahol az anya egyfajta áldozatként tekint magára, és néhány dolog miatt a gyereket hibáztatja, akár tudat alatt is. Én erre egyáltalán nem vágyom” – jelentette ki.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Erotikus ajándékot Valentinra és alkalmakra rendelj vagy INTIM CENTER üzletünkben vásárolj

Ajándéknak a rutinosabbak inkább a romantikus randira, mozira vagy vacsorára voksolnak, és persze ott van [...]

Döngesd meg a nődet rendesen, a legjobb potencianövelők segítenek

Már régóta csak könnyű kis szex van? Olyan pózban csinálod, hogy figyelni tudj az erekciódra. [...]

Budapesti szexshop ajánló, Intim Center rendelés és szexbolt

A normál maszturbációs mozgások unalmasak lehetnek. Ha új fényes érzéseket akarsz, amikor kísérletezni akarsz, nem [...]

Vibrátorral kéjeleg Nagy Eliza szex bevetés előtt

A szexmunkában MILF beosztású, 30 feletti Nagy Eliza művésznevén Candy Strong egy online szexshopban kapható, [...]