Prostituáltként és escort munkát dolgoztatott 50 fiatal magyar lányt Angliában négy magyar férfi és egy angol nő. Olcsó hotelekben hozták őket össze a vendégeikkel, volt hogy naponta 15 férfival kellett lefeküdniük, és minden pénzt elszedtek tőlük. A banda még egy egyetemi kollégium szobájában is szervezett találkákat, végül ezen buktak le, a kollégium gondnoka felismerte a berendezést a szexhirdetésen.
Brit hírportálok csütörtöki beszámolói szerint az öttagú csoportot azzal vádolják, hogy legalább ötven lányt toboroztak és utaztattak Magyarországról Angliába, ahol panziókban, bérelt szálláshelyeken, illetve a brightoni központtal működő Sussexi Egyetem diákszállásain helyezték el őket, gyakorlatilag bordélyházakat berendezve ezeken a helyeken.
A társaság alkalmanként a londoni Gatwick repülőtér körzetében működő szállodákba, sőt Skócia legnagyobb városába, Glasgowba is utaztatott lányokat. Az ügyész a vádat ismertetve elmondta, hogy a társaság „felnőtt honlapokon” hirdette a fiatal nőket. A prostitúcióra toborzott, nem egyszer alig 18 éves lányokat a vád képviselője „nyilvánvaló áldozatoknak”, a velük történteket emberi tragédiának nevezte.
Az ügyész szerint a bíróság elé állított csoport – amelynek egy női tagja brit állampolgár, a többiek magyarok – nemzetközi kiterjedésű, szervezett és igen összetett prostitúciós hálózatot működtetett, amelynek nagy valószínűséggel a vádlottakon kívül még sok más tagja is volt. A vád szerint az is valószínű, hogy a társaság a brit rendőrség által azonosított ötven fiatal nőnél sokkal többet hajtott gyakorlatilag szexrabszolgaságba.
A gyanú már két éve felmerült, amikor a Gatwick közelében működő egyik szálloda személyzetének feltűnt, hogy a hotelbe egymás után jelentenek be fiatal külföldi nőket, akiket azután folyamatosan férfiak látogattak.
A hatóságok ezután kezdték felgöngyölíteni a hálózatot, amelyről a brit hírportálok csütörtöki beszámolói szerint az egyre szélesebb körű vizsgálat során kiderült, hogy nemzetközi prostitúciós láncolat. A per előreláthatólag nyolc hétig tart.
Kurvák, masszőrnők: Varga Zsolt kúrta és futtata is a csajokat – Szépségkirálynő kurvát is futtatott UFO Zsolti – Busszal viszik a kurvákat Svájcba – Ézsiás Barbara kurva volt Répásnál.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Barátnőm szexshop bevásárlása
Kiteszem a lábam pár napra, és amikor hazajövök az én drága kishúgom egy nagy halom [...]
Szex segédeszközök ajánlója sexshop termékekből
Sexshop ajánló férfiaknak és nőknek, fiúknak és lányoknak, valamint heteró és homó pároknak is. Az [...]
Legyen stabil az erekciód TOP potencianövelőkkel
A merevedés stabillá tétele, hogyan lehet? Erről sokat olvashatsz a potencianövelés blogban, de kérdés, hogy [...]
Ezek a lányok az Intim Center szexshop vibrátoraival és szexkütyüjeivel élvezkedtek
A Szexpláza pornófilmekben látható szexkütyüket, vagy a producer, vagy rendező vette meg az Intim Center [...]