Szóval, az akkori barátommal jeges volt a hangulat, és tudtam, hogy szakítani fogunk nemsokára, ezért kicsit szarul voltam. 1/2 9 körül volt, hazamenni még nem volt kedvem, viszont már sötétedett. Akartam valami “vadat” csinálni, ami kirángat ebből a lelkiállapotból. Megittam 2 sört még a kocsmában, ahol voltunk. “Sajnos” ott még elmentem pisilni, mikor megérkeztem a környékünkre, már bántam. Viszont tudtam, hogy hamarosan kelleni fog, úgyhogy annyit csináltam, hogy vettem egy fél literes szénsavmentes ásványvizet, és megittam az egészet.
Aztán sétálgattam a környékbeli kis utcákon, parkban, stb. Kis idő múlva tényleg elkezdett kelleni, de akkor még nem eléggé… De a puncim már teljesen nedves volt a tudattól is, hogy mit fogok csinálni.
Konkrétan egy megrendezett balesetre gondoltam, ami teljesen nézhet ki úgy, mintha véletlen lenne, de nem fenyeget a lebukás veszélye, mert ilyenkor már tök kihaltak és sötétek a kis utcák. Nyár volt és meleg, szoknya volt rajtam és pamutbugyi, lehet, hogy nadrágban nem mertem volna megcsinálni.
Szóval csak sétálgattam, és élveztem az egyre erosödő pisilhetnéket. 10 környékén már nagyon kellett, és elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon hol kellene bepisilni. El akartam menni a közeli parkba, leülni, de amikor odaértem, rájöttem, hogy túl sokan vannak. Ezért inkább visszamentem az utcánk környékére. Lassan sétálgattam, aztán megláttam az ideális helyszínt: egy hosszú lépcsot, ami szinte egyáltalán nem volt kivilágítva. Igazából még mindig nem kellett annyira, hogy véletlenül bepisiljek, de nem tudtam kivárni, amíg igen, mert nagyon fel voltam izgulva.
Rá is játszottam, járás közben néha összeszorítottam a combomat, megfogtam a szoknyát a lábam között, szorítottam a puncimat, stb. Aztán a lépcsőn egy sötét helyen megálltam, és egyszerűen elengedtem magam. A pisi egyenesen csorgott le a lábaim közé a földre, de pár másodperc múlva megállítottam, mert mást találtam ki.
Leültem egy lépcsofokra, széttártam a lábamat, és masztizni kezdtem. Persze néhányszor hátranéztem, hogy nem jön-e valaki, de nem jött senki. Aztán ülve is elkezdtem pisilni először bugyin keresztül, aztán félrehúztam a bugyimat, és úgy. Nadyon izgató volt látni a sugarat meg a belőle keletkező tócsát. Nem akartam hamar elélvezni, de kis idő múlva nem bírtam tovább.:) Aztán szépen felálltam, sétálgattam még egy kicsit, amíg nagyjából megszáradnak a cuccaim (sok vizet ittam, tehát egyáltalán nem volt büdös), aztán hazamentem.
[Történetek]
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Férfi potencia: a szép cicikre felizgulsz, és van kemény erekciód?
Ilyen szexi csajokra, és szuper formás nagy mellekre felizgulsz? Van megfelelő erekciód? Tudnál órákat dugni [...]
19 éves vagyok, és van vibrátorom. Anyám megtalálta, szerinte perverz vagyok!
19 éves vagyok, és van vibrátorom. Anyám megtalálta, és szerinte perverz vagyok! Azzal keltett reggel, [...]
Az eladásra kínált szexbabákat ki lehet próbálni
17 ezer forintért bárki kipróbálhatja az eladásra kínált szexbabákat. Mielőtt megvennéd, az eladó próbakettyintésre invitál. [...]
Szex kellékek online sexshopban rendelhetők, vagy a szexüzletben Bp. Károly krt. 14. sz alatt megvásárolhatók
Mit szoktak az emberek egy szexshopban vásárolni? Hát magasan vezetnek a különféle vibrátorok. Erotikus intim [...]