Mihalik Enikő pinája szépen domborodik

Kajdi Csaba a Visage Modellügynökség vezetőjeként olyan világhírű modelleket indított el az elmúlt években a siker útjára, mint Mihalik Enikő, aki 2009-ben a Victoria’s Secret Fashion Show színpadán is bizonyított, és olyan divatmagazinok címlapján tűnt már fel, mint a V Magazine vagy a Marie Claire.

A világot jelentő deszkák és a hírnév azonban közelebb van a fiatal lányokhoz, mint gondolnák. A modell Mihalik Enikő meztelen mellei itt látszanak, a pinája a képre kattintva nézhető meg:

Újra nemzetközi divatmárka arca lett a magyar modell Mihalik Enikő és a Kocca. Mihalik Enikőt ismét egy nemzetközi márka kérte fel divatfotóihoz. Mihalik Enikő.  A magyarokat népszerűsítheti Cannes-ban
– Sajnos, nem igazán ismerik, sőt egyáltalán nem ismerik külföldön a magyar tervezőket. Van egy-két magyar tervezőtől ruhám, de szeretnék minél többet beszerezni.

Facebookon szoktam nézegetni fiatal magyar tervezők kollekcióit és rengetegszer találok olyan darabokat, amiket nagyon szívesen felvennék – mondta Mihalik, akinek nagy esélye van rá, hogy az állami kitüntetésnek köszönhetően magyar ruhákban jelenhessen meg a Cannes-i Filmfesztiválon, ahová egy szintén híres barátnője, Constance Jablonski hívta meg. Mihalik, bár van pasija, nem vele, hanem egy belga modell-lánnyal utazik az eseményre.

Az aktfotó elismerés – A modell a Madridi divathét kivételével az elmúlt három kifutó-szezont kihagyta, inkább a fotózásokra koncentrált – amelyeken egyre gyakrabban villant mellet, vagy mást. Terry Richardson kedvéért már többször meztelenre vetkőzött, például a párizsi Vogue-ban vagy a Purple magazin legfrissebb számában. Novemberben a Nowness-nek mozgatta meg a modell a melleit, korábban úgy táncolt, ahogy nyomtuk.

– Nem mondanám tudatos döntésnek azt, hogy rólam több ilyen anyag készül, mint másról, szerintem ez az egész abból jött, hogy olyan fotósokkal kezdtem el dolgozni, akik nem feltétlenül magában a divatban látják meg a szépséget, hanem abban, aki a ruha mögött áll, vagyis a modellben. Nem bántam meg a fotózásokat, és úgy gondolom, hogy ez mindenképp egy elismerés magától a fotóstól és az egész szakmától – válaszolt kérdésünkre Mihalik.

Semmi erotika, csak a szépség – A modell első aktját egyébként a holland sztárfotós, Inez van Lamsweerde készítette a V magazin számára – mint korábban Mihalik is elmondta, ezekben a fotózásokban nem az erotika, a szépség a fontos. Ügynöke, Kajdi Csaba szerint aktfotóinak népszerűségében a modell karaktere is közrejátszik: „Azért indult el ezen a téren, azért fedezték fel, mert gyönyörű, nőies alakja van. Ő nem a klasszikus kifutós, vékony modell, hanem nagyon feminin, nőies nő.

Mindez ártatlan arccal és tekintettel párosul. Elmondhatjuk, hogy Enikőnél az kifejezetten előny, hogy nem a kifutós soványságot képviseli” – mondta a Velvetnek Kajdi, aki egyébként a külföldi ügynökségekhez hasonlóan nem szabja meg a világ 12-dik legkeresettebb modelljének, hogy borotválkozzon egy-egy keményebb fotózás előtt.
– Nem szól bele az ügynökség, hogy milyenre borotváljam a hónaljam, de egyszer volt egy kérésem, hogy ‘figyelj csak, csinálni fogsz egy sorozatot, és az lenne a kérés, hogy ne borotválkozz egy hétig, mert a fotós úgy szeretné.’ Hát akkor nem borotválkoztam.

Mihalikot azonban nem csak ruha nélkül fotózzák. „Szeretem az aktot és a ruhás fotózásokat is, de minden a stábtól függ. Nagyon szeretek olyan emberekkel dolgozni, akár aktfotó-sorozatot készíteni, akikben megbízom, akiknek ismerem a munkáját és tudom, hogy semmiképp nem jöhetek ki rosszul a helyzetből. De nagyon szeretem a retró sorozatokat is, imádom a ruhákat!” – tudtuk meg.

Még minimum hat év – Akármilyen jó stábbal dolgozik, sosem barátkozik, mint mondta, nála a munkakapcsolat munkakapcsolat marad: persze mindenki másnak, neki is vannak olyan kollégái, akikkel szeret dolgozni, és olyanok, akikkel nem. Terry Richardsonnal például nagyon szeret. „Terry Richardsont imádom, ahányszor hallom, hogy valaki valami rosszat mond róla, sosem értem meg. Úgy gondolom, hogy ő egy rendes, bohókás ember”– mondta Mihalik, aki igen visszafogottan nyilatkozik arról is, hogyan futott be. „Mindig azt a visszajelzést kapom, hogy az emberek szeretnek velem dolgozni. Még sosem volt rám panasz, mindenkivel ki tudok jönni. Nem csak az a fontos, hogy néz ki egy lány ruhában, hanem az is, hogy megkönnyíti-e a munkamenetet”.

– 24 leszek, úgy gondolom, 30 éves korig még simán lehet csinálni, onnantól kezdve kell azon gondolkodni, hogy akkor ebből mostantól kezdve mit lehet kihozni. Már most sokat gondolkodom, de még nem találtam ki, pontosan mivel szeretnék foglalkozni, ha a modellkedésnek vége – mondta Mihalik, aki még mindig tud sorolni elérendő célokat: a Vogue címlapokon kívül rengeteg reklámkampány is van, amiben szívesen szerepelne.

mihalik_eniko_pinaja

Vajon a magyar lányok tényleg szebbek-e az átlagnál, Kajdi Csaba úgy fogalmazott: „Egyre jobb a hírnevünk. A világ modelljeinek nagyjából 70%-át közép-kelet-európai lányok teszik ki. A magyar nőket pedig tényleg szépnek tartják a legtöbben. Sokkal jobb modelljeink vannak, mint mondjuk a németeknek vagy a spanyoloknak. Erre pedig büszkék lehetünk.” – mondta el a modellügynökség-tulajdonos, aki szerint nem ritka, hogy a lányok egy-egy fogást tévéműsorokból lesnek el.

„A Topmodell leszek támpontot adhat a tévénéző lányoknak, hiszen a kezdetekben minden modell még csak keresi a stílusát és a hangját. Utóbbit főleg nagyon fontos, hogy minden fiatal megtalálja, mert az ehhez hasonló műsorokba csak azokat válogatják be, akik a csatorna profiljának megfelelnek. És bizony a szakemberek gyakran szívesebben dolgoznak együtt egy harsány, de kevésbé szép lánnyal, mint egy olyannal, aki alig mer megszólalni.” – majd hozzátette, a széria hazai mutációja is jó kiugrási lehetőséget jelentett több magyar lánynak, Iszak Eszti, a VIVA műsorvezetője, és Nagy Réka is a Topmodell leszek-nek köszönhetően vált ismertté a magyar médiában. Forrás: Velvet.hu, Szexpláza.hu, Olimpiq.com

További Mihalik Enikő szex, erotika, bulvár: Mihalik Enikőt csábította el Vincent Cassel – Mihalik Enikő meztelenül a nemi szervét simogatja – Vincent Cassel és Mihalik Enikő – Terry Richardson perverz fotós és Mihalik Enikő – Mihalik Enikőt meztelen fasz öleli – Terry Richardson fotói Megan Foxról – Terry Richardson világhírű fotós szopatta, dugta a modelleket – Bódi Sylvi ölébe fogadja a férfimodellt – Meztelen modellek léptek a kifutóra – Fasza van a Givenchy szép női modelljének – Magyar modellsiker Mihalik Enikő – Pirelli naptárban Mihalik Enkikő meztelen – Mihalik Enikő is leszopta a fotós Terry Richardsont


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Intim Shop budapesti szexshop és online webáruház

Mikor jártál utoljára szexshopban? Mit értesz azon, hogy soha? Az ilyen üzletek eladói azonban azt [...]

Ringasd el magad

Ha hiszed, ha nem, a gyerekek már egészen kiskorban el kezdik felfedezni a testüket. Simogatják, [...]

Potencianövelő krém péniszre Taurix Extra Strong

Eropharm potencianövelő krém péniszre Taurix Extra Strong itt rendelhető meg. Bőrgyógyászatilag és klinikailag tesztelt, erekciósegítő [...]

Ha potenciazavarod van beszélj a partnereddel

A szakértők egyetértenek abban, hogy a merevedési zavar (a továbbiakban: ED) kettő problémája. Az embernek [...]