Miskó Erika szopni jött, de csak a pinájába engedett nyúlkálni

Misko Erika a Blikk szépe csak azt engedte meg hogy a pinájába nyúlkáljunk. Arról volt szó, hogy egy orálszexet is csinál arcra és szájba élvezéssel, de meggondolta magát. A teljes 200 fotóból álló galériához kattints a képre:

Mivel alapvetően is egy idegeskedő típus vagyok, ezért végigizgultam az egészet. Kicsit szégyenlős is vagyok, úgyhogy nem volt egyszerű feloldódnom, de szerencsére a jó hangulatnak köszönhetően sikerült hamar megszabadulnom a gátlásaimtól – nyilatkozta a Blikknek a Cosmodels ügynökséghez tartozó Erika, akinek családja még csak nem is sejti, hogy a barna szépség miket vállal.
– Nem szóltam sem a szüleimnek, sem pedig a páromnak, hogy részt vettem egy ilyen fotózáson, úgyhogy igazi meglepetés lesz számukra. Majd szólok nekik, hogy vegyenek egy Blikket, mert érdemes – viccelődött a szexi lány, akit még szerelme rosszallása sem tántoríthatta volna el döntésétől.
Sem a családtagjait, sem pedig a barátját nem avatta be, hogy ruha nélkül fotózták
– Lehet, hogy őt zavarni fogja egy kicsit, hogy mindenki lát majd félmeztelenül, de elég határozott vagyok ahhoz, hogy azt csináljam, amit én akarok. Azt hiszem, most nem lesz más választása, mint megszokni, vagy megszökni – szögezte le Erika, akinek nemcsak a Blikk szépe fotózásról, de a jövőjükről is határozott elképzelései vannak.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Tartós erekció nélkül nincs jó dugás

A merevedési zavar és impotencia egyre gyakoribb, ezt mondják a szexológusok. Ezért olyan sok agresszió [...]

A legjobb potencianövelők megbízható helyről, üzlet és webshop rendelés

A legjobb potencianövelő melyik vajon? Ezt senki nem tudja megmondani, mi sem. Azt tudjuk csak, [...]

A legjobb potencianövelő tabletta az Intim Centerben kapható

A természetes szexuális fokozók ugyanolyan idősek, mint amennyi problémát megoldani kellene. Több száz évvel ezelőtt [...]

Növelhető a potencia, hogy mindig felálljon amikor csak kell

A felálló pénisz, a hímvessző erekciója a férfi szexuális öröm egyik kulcsa… Hogyan kell aktiválni? [...]