Lezajlott a Miss International Hungary 2014 középdöntője, mely során a zsűri kiválasztotta azt a 23 lányt, aki bejut az első valóságshow-ba. A 24. lányról az internetes szavazók döntöttek.
A felkészítés és maga a műsor tizenhárom héten keresztül zajlik majd, a nézők és a zsűri közösen döntenek arról, a hetek során mely versenyzőt küldik haza.
Ezúttal is nagy a tét, a lányok azért küzdenek, hogy hazánk legelegánsabb szépségversenyének döntőjén a kifutóra léphessenek, illetve valamelyikük képviselje Magyarországot a Miss International 2014 Japánban megrendezésre kerülő döntőjén.
Az elődöntősök hivatalos Facebook-oldalai már élnek, melyeken keresztül képekkel és videókkal igyekeznek kiváltani a nézők szimpátiáját – ha valamelyik lány elnyerte a tetszésed, nem kell mást tenned, mint a Miss International Hungary weboldalán és Facebook oldalán szavaznod.
A három legkevesebb szavazatot kapó hölgy a sztárokból és szaktekintélyekből álló zsűri színe elé járul, akik az alapján, a lányok mennyire veszik komolyan a felkészülést, hogy haladnak, fejlődnek, döntenek sorsukról.
A lányok: Bakó Anett, Boer Eszter, Csernijenko Patrícia, Dimovics Kinga, Gábor Ingrid, Gyüre Ramóna, Hema Miriam, Horváth Bianka, Juhász Lilla, Kasza Fruzsina, Kármán Dalma, Kócsó Mónika, Kórik Laura, Kralj Alexandra, Lukács Réka, Nyitrai Dalma, Oszoli Nikolett, Pető Laura, Polgár Dorottya Dotti, Sineger Márta, Steingruber Virág, Szőke Adél, Túri Anikó, Való Fruzsina.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Nyuszi vibrátorok a legkedveltebbek a nők körében
Minden második nőnek van vibrátora. A nyuszi vibrátorok a legkedveltebbek a nők körében. Miért? Mert [...]
Az INTIM CENTER szexbolt és online szexshop tisztességes vállalkozás
A 30 éve nyitva tartó bolt és a régóta működő webáruház és több mint százezer [...]
A potencia a férfi koronája, fontos a szükséges péniszhosszúság és vastagság a szexhez
A merevedési zavar minden életkorban, még fiatalon is megjelenik. Ma ez a probléma minden országban [...]
Szex a moziban vibrátoros szexshop eszközzel
Egy korábbi online szexshop vásárlás miatt rendszeresen kapok hírlevelet az egyik budapesti szexshoptól. Mivel eddig [...]


