Nyári vakáció 5. rész – Tizenöt év múlva 2. fejezet

Az úton hazafelé mindketten mély hallgatásba burkolóztunk. Szorongattuk egymás kezét s a hallottak jártak az eszünkben. Kezdett derengeni, hogy a “felső tízezerbeli”társaságban miért is váltott ki akkora érdeklődést – talán izgalmat – hugicám kutatási témája. Mindezidáig úgy gondoltam a mi kis “privát kapcsolatunkra”, mint a világon talán egyedülálló dologra, ami ugyan lehet, hogy valakikkel még előfordulhatott, de azért afféle különlegesség, aminek előfordulási valószínűsége csak ezrelékekben fejezhető ki. Még akkor is csak a személyes érintettségre gyanakodtam, amikor hugi ezt a témát választotta kutatásai tárgyának. Szinte fejbe ütött, amikor Márk elővezette a saját történetét. Lehet, hogy ez ügyben még sok meglepetés fog érni?!
Hazaértünk és még mindig szó nélkül léptünk be az ajtón, csak miután betettük magunk mögött, öleltük át egymást. Hugi a szemembe nézett és csókra nyújtotta az ajkát.
Vetkőzni kezdtünk.
– Te! Én még mindig, Mark történetének hatása alatt vagyok.
– Bizony én is. Most még erősebben érzem, milyen jó, hogy vagy nekem – válaszoltam.
– Csak, mert én sokkal rámenősebb voltam, no meg az a “kilenc hónapi gyakorlás”, tudod mielőtt a világra jöttünk volna – karolta át ruhátlan derekamat.
Gyorsan zuhanyoztunk és halálos fáradtan bebújtunk az ágyba. Hugi befészkelte magát az ölembe s mikor átkaroltam, csak annyit suttogott – de jó itt, veled!
Másnap reggel: Kipihenten, viszonylag korán ébredtem. Az éjszaka folyamán kedvesem melle valahogy a kezembe keveredett. No gondoltam, az bizony jó helyen van, és finoman játszani kezdtem vele. Mindig csodáltam hibátlan alakját, lágy feszességét, érzékenységét. Az izgalom első és csalhatatlan jele, a két gyönyörű bimbó keményre feszülése volt huginál. A simizés hatása már meg is mutatkozott, mindkettő szinte átszúrta a tenyeremet – fokozva persze, az én reggeli vágyamat is. Hugi is elárulta magát, mert határozottan hozzám dörzsölte finomságos popsiját. Lassan, még mindig csukott szemekkel, a hátára fordult. Azonnal kihasználtam a lehetőséget és az egyik bimbócskát gyengéden a számba vettem s ajkammal, nyelvemmel morzsolgatni kezdtem. Kisvártatva nagyot sóhajtott s fél karral, magához szorított. Az egész helyzet eszembe juttatta, azt a bizonyos első alkalmat, amikor besurrantam hozzá.
– Te most az én rossz kicsi babám vagy – suttogta, ugyanúgy, mint akkor.
– Most mit fogsz csinálni – folytatta s nekem eszembe jutott a korabeli válasz.
– Várj kicsit, mindjárt meglátod – azzal lassan a combjai közé csúsztam.
Arcomat imádott puncijához dörzsöltem – isteni illat, ezt nem lehet unni. Azonnal felcsaptak bennem a vágy lángjai s vissza kellett magamat fogni, nehogy az enyémért cserébe, elrontsam az ő örömét. Lázasan csókolgattam bársonyos combtövét, amitől az ő teste is remegni kezdett. Meg kell kóstolnom, újra meg újra. Nyelvem az ígéret földjének kapuján kopogtatott a bebocsátásért. Persze, az elutasítás legkisebb jelét sem tapasztalván, bátran megindult a gyönyörök kapuján át. Szembe találta magát a vágy óceánjával. S ezt most bizony, nem csak átvitt értelemben gondolom. Hugim Bartolini-mirigye igen csak termelékenyen működött s tökéletes olajozást biztosított péniszem virgonckodásához. De most még csak a “kulináris” élvezeteknél tartottam s ízlelő-bimbóim közvetítették agyamnak, az endorfin és a tesztoszteron termeléséhez szükséges üzeneteket. Habzsoltam, hugi punciját s az első orgazmusa nem is váratott sokat magára.(Alighanem, edzenem kell, mert még néhány hasonló cselekedet s nyak-törötten élem tovább életem – bizony nem kívánom abbahagyni hugi ilyen irányú kényeztetését – tehát edzenem kell a nyakizmomat)
Most viszont, a másik “menekülési utat” választottam. Fölé támaszkodtam s most már, a másik, vágytól feszülő testrészemmel kéredzkedtem be a csodák barlangjába s minő meglepetés, megint nem találtam ellenállásra. Mit is beszélek ellenállásról, amikor vákuumként szippantott magába s lábaival fenekem sarkallva, préselt a legteljesebb mélységébe. Pillanatokig levegőt sem kaptam, mozdulni sem tudtam, olyan erősen szorított magához-magába. Üvegesedő tekintete jelezte újabb gyönyöre épülését. Szinte mozdulatlanul szorongtunk – miközben édes(és éhes) puncija pulzálva fejte farkamat s hajszolt mindkettőnket az orgazmus felé. Még, egyszer sem éreztem a gyönyör ilyen fokát, ahogy most a kéj megütött. Szinte kívül kerültem önmagamon és láttam gyönyörben vonagló testemet, amint erőtlenül az imádott testre zuhant. Hugi körmei a derekamat szántották s csak távolról hallottam extatikus hörgését. Azután csend. Úgy éreztem mozdulni sem tudok s hugi is látszólag élettelenül hevert alattam.
Nem tudom mennyi idő telt el, amíg tudatom visszatért s csak azt érzékeltem, hogy húgom szemébe tekintve, egyfajta “én vagyok az Isten” érzése hatalmasodott el rajtam.
– Mi volt ez – suttogta – azt hittem meghaltam s már odaát vagyok.
– Hááát…én is egy angyal karjaiban érzem magam…ember ezt nem igen tehette volna, csak te az én angyalom – csókoltam végig amit elértem belőle.
– Te! – ha ez mindig ilyen lenne, nem is tudom hogyan lehetne kibírni – sóhajtott.
– Fel kellene kelni, mert tiszta lucsok alattunk az ágy – ezt melyikünk csinálta – kuncogott.
– Jézusom! Ezt én műveltem veled? – látta meg derekamon, a frissen szántott barázdákat.
Magam is csak most kezdtem érezni “keze nyomát”.
– Úgy-e? Milyen kis vadóc tudsz lenni. Máskor ellenőrizni fogom a körmeidet mielőtt a közeledbe megyek.
– Ne légy piszok – gyere megpuszilgatom, az gyógyít – gügyögött, mintha egy megsebzett gyerekhez szólna.
Sajnos az órára néztem s kénytelen voltam megállítani az újra éledő vágyakat. Fürdeni, öltözni kell! Perceken belül itt lesz érted önkéntes ciceronéd, Mark. No meg nekem is keményen indokolni kellene, amiért nem érkezem meg pontosan a hivatalomba.
Szerencsémre éppen elkészültünk, amikor harsány good morning-gal megérkezett Mark.
– Munka után ne csináljatok programot, mert ma is a vendégeink vagytok – Sara “belétek szeretett” – még soha senkihez a baráti körben így nem ragaszkodott – jelzem örülök, hogy így van.
– Mark! Nem akarunk a nyakatokra akaszkodni…
– Vita nincs, amúgy mondd ezeket az asszonynak, majd meglátod, hogyan reagál! – zárta le a témát.
A nap gyorsan elrepült. Napközben telefonált Mark, hogy egyenesen hozzájuk menjek, mert hugit ő már haza is viszi, hadd beszélgessenek a lányok.
Levinékhez érkezve csodálatos illatok fogadtak s megkordult a gyomrom – most jöttem rá, hogy reggel, a szó szoros értelmében, elbasztuk az időt és egész nap eszembe sem jutott, hogy enni is kellene valamit.
Sara megint valami ételcsodával állt elő. Meg is jegyeztem, hogy nem is igazán amerikai asszony, hiszen kiválóan főz.
– Hát igen, a nagymamám olasz volt – mondta büszkén Sara
– Nocsak, rokon lelkek(?), nekem is az egyik nagymami olasz volt – jegyeztem meg s egy talányos pillantás volt rá a válasz.
Jóízűen és jó kedvűen költöttük el a lunch-öt. Márk újfent magyar bort (bikavért) kínált. Azt mondta, a nehéz marhasültre ez a legjobb és amúgy is ez a kedvence. Nem vitatkoztunk és átvonultunk megint smoking room-ba. Kényelmesen elhelyezkedtünk, iszogattuk a finom egri nedűt, ám láttam, hogy Sara izgatottan fészkelődik.
– Megvallom őszintén alig várom, hogy az én “gyónásomat” is meghallgassátok. Mark az egyetlen, akinek eddig megvallottam a titkomat. Alighanem a katolikusoknak a legnagyobb találmánya a gyónás, mert az embernek szüksége van arra, hogy a nagy, benne feszülő dolgokat, kiventilálja magából. Nálunk erre találták ki a pszichológusokat, de én sem katolikus nem vagyok, sem agykurkászhoz nem járok s vannak dolgok, amiket csak nagyon bizalmas körben lehet elmondani. Úgy örülök, hogy jöttetek – igazán nem is tudom, hogy miért érzem úgy, mintha a testvéreim lennétek – de jó, hogy így van!
– Megtisztelsz bennünket – mondtuk szinte egyszerre – majd egymásra mosolyogtunk – elvégre ikrek vagyunk vagy mi – tettük hozzá mintegy magyarázatként.
– No én kezdem is a story-t. Érettségi előtti évem elég pocsékra sikeredett. A szüleim elváltak, a gyerekkorom óta barátom és titkos szerelmem családja, az ország másik végébe költözött – és tudjátok az itt éppen hatezer mérföldet jelent – nem volt más a tanulásba temetkeztem. Anyámmal nem igazán volt jó a kapcsolatom – tudjátok itt Amerikában szinte általános, hogy a típusos amerikai nő a lányát-lányait, afféle vetélytársnak tekinti. No anyámmal és velem szintén ez volt a baj. Az elmondottakból egyenesen következett, hogy amikor választhattam én az apámmal maradtam. Apám, egy nagy, sok telephellyel rendelkező cégnek, egyik vezető managere volt. “Kitört” a tavaszi szünet és vidáman siettem haza az iskolából. Hazaérve látom, hogy apu éppen csomagol.
– Hová készülsz – kérdeztem meglepetten
– Seattle-be kell mennem s körülbelül egy hetet kell ott töltenem.
– Nem mehetnék veled? Az iskolában épp’ ma kezdődött a tavaszi szünet.
– Tényleg jönni akarsz? – kérdezte meglepve
– Igen, igen, igen – sikítottam, mint egy kisiskolás és ugrottam a nyakába.
– No rendben, pár óra múlva indul a gép. Csomagolj, én addig hívom a légitársaságot, hogy foglaljak még egy helyet!
Hirtelen nem is fogtam fel, hogy apuval utazhatok a sóstavak vidékére – de nem is az volt a fontos, hogy hova, hanem az apuval! Futottam a szobámba, előkeríteni a bőröndöm s közben lázasan járt az agyam, hogy mit is kellene becsomagolnom. Az igazság az, hogy eddig nem nagyon hagytam el a városunk környékét s ez is izgalmat okozott bennem. Gyorsan összeszedtem farmerokat, szoknyát, fehérneműt, és egy bikinit. A bikinit persze fel kellett próbálni, mert tavaly nyár óta nem volt rajtam és ki tudja… Ahogy levetkőztem a tükör előtt, igazán nem éreztem, hogy szégyenkeznem kellene a testem miatt. Telt, feszes mellek, formás segg, jó kis combok…szóval minden a helyén volt. Felöltöttem a bikinit s rájöttem, hogy szépen kiemeli mindazt, amit az imént oly’ szemrevalónak ítéltem meg.
(Jelzem, Sara elbeszélését nem akartam megzavarni, csak azért nem szóltam közbe, hogy a mai formája is igazolja, amit akkori alakjáról előad!)
Ebben a pillanatban lépett be az apu.
– Édes – mondta – van egy rossz hírem, már nem tudtam neked jegyet szerezni a gépre, úgyhogy attól tartok, most itthon kel maradnod.
– Aúúú! Apu – nyögtem, mert igazán menni szerettem volna.
– Tudom és én is sajnálom, de nincs semmi lehetőségem s ráadásul nekem időre kell érkeznem. De mi ez a dögös fürdőruha rajtad?
– Ó ez csak a tavalyi – láthattad már rajtam.
– Tudod baba én igazán sajnálom és mindent megpróbáltam – mondta halkan, miközben mellém ült az ágyra, ahova a rossz hír hallatán lerogytam.
– Apu, ismerlek. Tudom, hogy mindent elkövettél, csak épp’ annyira szerettem volna.
– Tudom baba, legközelebb hamarabb ébredünk – közben finoman masszírozta a vállam.
A masszázs jónak tűnt s egy sóhajjal hozzádőltem, kicsit talán nyöszörögtem.
– Élvezed kicsim? – kérdezte.
– Igen, nagyon finom – simultam még inkább hozzá.
– Az jó, tudod, hogy szeretem, ha jól érzed magad.
Meg nem tudnám magyarázni, hogy mi ütött belém, de apu combjára tettem a kezem, de úgy hogy kéz élem a nemi szervéhez ért. Meleg borzongás futott végig a testemen s alig vettem észre, hogy apu keze is megállt. Egy pillanatra megdermedtem, de a kezem önkéntelenül tovább mozdult és most már tudatosan markoltam a farkát, ami villámgyors növekedésnek indult. Még egyszer az eszembe villant, hogy meg kellene állnom, de a vágy, és talán a kíváncsiság is, tovább lendített a megkezdett úton. Emeltem a fejem és ajkamat csókra kínáltam apunak. Ő, érezhetően megbabonázva, arcomat lassan, finoman a kezébe fogva megcsókolt. Nem ez volt életem első csókja, de ez nem hasonlított semmi korábbira. A testem szó szerint lángba borult. Eszembe sem ötlött, hogy az apám az akit csókolok, ölelek. Egyszerűen, nincs rá jobb szó, megolvadtam. Ma is borzongok, ahogy mesélek róla – s elárulom, az elmúlt években, erotikus álmaim kizárólag erről szóltak. Édes Márkom, hányszor ébresztettem, hogy álmomtól forró testem csillapítsa. Aput is elvarázsolták a történtek. Reszkető kézzel simogatta a mellem. Csókja ajkamról nyakamra vándorolt s én igyekeztem úgy helyezkedni, hogy minél jobban hozzáférhessen testemhez. Közben, szinte kétségbeesetten markolásztam kőkeménye duzzadt fütykösét. Forró lélegzete izgatta testem s nem tudom igazán melyikünk szíve dübörgött hangosabban. Szabad kezemmel, szinte letéptem magamról a bikini felsőt, remegve kívántam apu száját bimbóimon érezni. Mellbimbóim olyanok voltak, mint apró rózsaszín sziklák s közben nagyfeszültségű jeleket küldtek gerincembe, amiktől bikini-alsóm úgy átázott, mintha most léptem volna ki az uszoda vizéből. Apu folyamatosan szopta, simogatta melleimet és hasikámat. Egyik kezemmel az alsómtól igyekeztem megszabadulni, a másikkal apu farkát próbáltam lázasan kiszabadítani fogságából. Végre sikerült megszabadulnom utolsó ruhadarabomtól. Apu csillogó szemmel gyönyörködött testemben. Száját, mint éhes csecsemő, újra mellemre borította s keze vándorútra indult testemen, bejárva annak minden porcikáját. Az inget szinte letéptem róla s sikerült kibontanom övét, már húztam is a cipzárt nadrágján. Akkor már ő is segített, csípőjét emelve, hogy megszabadítsam nadrágjaitól. Öleltük egymást anya szülte meztelenül, úgy mintha az életünk függene ettől. Kezembe kaparintottam kőkemény kakasát, szorongattam, simogattam, majd kíváncsian megnyaltam a szivárgó elő nedvet. Ez ízlik konstatáltam. Finoman ajkam közé fogtam és nyalogatni kezdtem. Aput mintha villámcsapás érte volna, olyant rándult a teste. A reakciója még inkább felizgatott. Elhatároztam, hogy nem állok meg, amíg ő meg nem állít. Remegett a gyönyörtől s hangos nyögései az egekig korbácsolták vágyamat. Egyre mélyebben csúsztattam számba szerszámát, amivel végképp sikerült összezavarnom szavait. Ezerfélén próbálta magyarázni, milyencsodás, amit érez, aztán egyszer csak jövök vigyázz, jövök vigyázz, nyögte. Még inkább szívtam, masszíroztam – annyira akartam a gyönyörét fokozni. S akkor hirtelen megéreztem, ondója pulzálva ömlött a számba, alig sikerült oly’ gyorsan nyelnem ahogy száguldott belém. Apu rázkódott és – nincs jobb szó rá: visított az orgazmus alatt. Ahogy magához tért, őszinte csodálattal nézett rám és végre csókolni kezdte újra a testemet. Most én kóstollak meg édes s széttárt combjaim közé helyezkedett. Nyelve finoman szétválasztotta szemérem ajkaim. Úgy éreztem belehalok a gyönyörbe. Dobáltam a fejem és puncimat szorítottam minden erőmmel a szájához. Nyelve vitustáncot járt a csiklómon s ujjai feltárták barlangom minden négyzetcentiméterét. Megállíthatatlanul hajszolt az orgazmusba. Olyan intenzív volt az élvezet, hogy teljesen elvesztettem a kontrollt a testem felett s valami állati üvöltés szakadt fel belőlem. Tudtam, nem akarok megállni. Kívántam apám fütykösét magamban. Teljes erővel húztam – gyere, gyere, magamban akarlak érezni – követeltem.
Nem álhatott ellen. Farkát finoman puncimhoz érintette, de én már türelmetlen voltam. Határozott mozdulattal megragadtam és magamba irányítottam. Elindult befelé s akkor megérezte az akadályt s megmerevedett. Ne állj meg akarom, akarlak téged, neked akarom adni – kiabáltam – s közben minden erőmmel kényszerítettem a folytatásra. Akkor jött. Egyetlen határozott mozdulattal tövig bennem volt s kis időre megállt. Több fájdalomra számítottam. Igazából, amit éreztem inkább csak fokozta gyönyörömet és alátámasztotta nővé válásom tudatát. Jól esett a teljes telítettség érzése. Lassan megmozdultam, jelezve, hogy várom a folytatást. Apu szépen, ütemesen mozgott bennem. Minden mozdulatánál úgy éreztem, hogy megérkezik a beteljesülés. Azután már nem volt tovább. Azt hittem, hogy amit néhány perce átéltem, annál már nem lehet semmi csodálatosabb. Néztem aput s élveztem a testem nyújtotta öröm visszatükröződését az arcán. Hirtelen az egész testem megfeszült, a látásom szinte szétesett, csak alaktalan foltok képe hullámzott előttem és akkor a sötétség. Lebegtem a semmiben. Nem tudom – amennyire tudom senkinek sem sikerült még megfogalmaznia ezt az érzést, mert igazán nem hasonlítható semmihez, aki átélte az tudja miről beszélek, aki nem, azt nagyon sajnálom – nos hát én sem tudom elmondani, hogy mit éreztem. Annyit tudok, hogy ez volt az az idő, amióta tudom: szeretek nő lenni, mert nőnek lenni nagyon jó!
Azt hiszem apu velem egy időben élvezhetett el – ezt igazából sohasem tudtam meg csak az tapasztaltam, amikor magamhoz tértem, hogy szerelmi koktélunk bőségesen áztatta a combjaimat s alattam az ágyat.
Apu szerelmesen simult hozzám s nekem is olyan “bújhatnékom” volt. Örömmel tapadtam hozzá a hátammal. Lassú mozdulatokkal és nagyon, nagyon gyengéden, túláradó szeretettel, simogatott, csókolgatott. Éreztem a vágy újra éledezik bennem s apu kakasa sem került nyugalmi állapotba. Ott kopogtatott a popóm környékén bebocsátásra várva. No nekem sem volt ellenemre, ezért megemeltem a lábam, megfogtam a farkát és újra magamba igazítottam s egy kis fészkelődéssel, teljesen ráhúztam magam. Kis telhetetlen – suttogott apám, de nem tiltakozott egy szóval sem. Lassan megmozdult bennem s rögtön éreztem, hogy ez valami új érzés. Valami olyat érintett, ami még fokozta a kéjt bennem. Ma már tudom: a “G pontom” masszírozta farkával. Egyre gyorsabban pumpált bennem s csak arra figyeltem, hogy a lehető legmélyebbre csússzon belém minden mozdulattal. No és akkor robbant – nem tudom másként jellemezni – bennem valami. Az öntudat ismét elhagyott pár másodpercre s mikor magamhoz tértem, úgy éreztem, hogy bepisiltem. Csurom víz volt minden alattam, a combjaim, a hasam – borzasztóan szégyelletem magam. Sűrű bocsánatkérésekbe kezdtem volna, de apu gyorsan megállított. Nyugi, nyugi – mondta – ez a női magömlés, ez egy olyan csoda, ami igazán ritkán adódik az ember életében. Egyetlen egyszer volt benne részem mindez idáig a negyven-pár évem alatt. Ez jó ne szégyelld, ez fantasztikus!
Már nem is volt semmi csalódás bennem az elmaradt utazás miatt, apuval szeretkezni annyival többet ért!
Jött az érettségi, meg egy csodás nyaralás apuval. Azután jöttem ide az egyetemre. Megismerkedtünk Markkal s apu is kapott egy csinos, fiatal új feleséget.
Amit tudok a szexről, azt mind-mind apu gyengéd és szerető útmutatásának köszönhetem. Nem bántam meg semmit. Nem maradt tüske bennem csak a gyönyörű emlékezet. Valójában Markkal is azért jöttünk össze és élünk boldogan több, mint húsz éve, mert annyira hasonlít apára – kívül és belül egyaránt.
Kipirult arccal és könnyekkel a szemében fejezte be az elbeszélést, szorosan férjéhez símulva.
Örökké kikívánkozott belőlem ez a titok. Többször volt, hogy azt éreztem: itt az alkalom de azután mindig kiderült, hogy mégsem alkalmas a partner. S jöttetek ti és valahogy azonnal éreztem, van valami lelki közösség közöttünk. Szinte megkönnyebbülést érzek, amiért elmondhattam nektek. A’propos – fordult hugi felé – te miért választottad pont ezt a kutatási témát magadnak?
Összenéztünk hugival, kissé t’án el is pirultunk.
– Rendben, el fogjuk mesélni, de ma már késő van és ez egy hosszú történet.
– Nem akarok tolakodni, gondolom nem a mai, az utolsó alkalom, amikor erre lehetőségünk lesz – válaszolta Sara, most már mosolyogva – tényleg elszaladt az idő. Olyan jó együtt lenni veletek, hogy észre sem vettem s már éjfélre jár. Ideje jó éjszakát kívánni.
Elköszöntünk hát s mi is hazatértünk.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Feleség vagyok és szexboltban vásároltam

Miért ne lehetne félénk, ha elmegy egy szexboltba, és mi az első három játék, amelyet [...]

A legjobb péniszpumpa, más néven vákuumpumpa infók és vásárlás

Ennek az eszköznek a fő funkcióiról szólva a pénisz paraméterek növelése, mind a hossz, mind [...]

A tojásvibrátor használata szex és masztizás közben

A vibráló tojás egy szimulátor és egy sokoldalú intim játék, amely lehetővé teszi az élvezet [...]

Szexbolt és online szexshop áruk férfiaknak, nőknek és pároknak

Hisszük, hogy a szex többről szól, mint a jó érzés. Ez a választásról szól. Ezért [...]