Pápai Gyöngyi pinája világsiker

papai_gyongyi_pinaja

Újabb magyar lányra vetett szemet a nyuszis magazin atyja, Hugh Hefner. Pápai Gyöngyire véletlenül bukkant rá az amerikai Playboy fotósa, akinek annyira megtetszett, hogy rövid időn belül már készült is a fotósorozat. Gyöngyi készül a nemzetközi szintű vetkőzésre, előtte azonban a CKM-ben mutatja meg domborulatait, videós cikk itt.

– Körülbelül egy éve talált meg az amerikai nyuszis magazin egyik hivatalos fotósa. Felvettük a kapcsolatot, és pár hét múlva Miamiban elkészültek a képek. Miután Hugh Hefner látta a fotókat, elküldött egy szerződést, amit alá is írtam – árulta el a CKM-nek Gyöngyi, aki még nem tudja, mikor jelennek meg a fotói.
– Beszéltem olyan lánnyal, akit három éve fotóztak, és csak most jelentek meg a képei – árulta el az aktmodell, aki egy­előre csak újságban ölelne egy másik nőt, haza nem vinné.
– A páromnak még nem volt arra igénye, hogy bevegyünk egy harmadikat. Ez akár veszélyes is lehet a kapcsolatra nézve, viszont ha már több tíz éve együtt vagyunk, és előállna ezzel a kívánsággal, lehet, hogy belemennék. Legközelebb viszont szívesen pózolnék egy másik lánnyal – tudtuk meg a CKM új üdvöské­jétől.

papai_gyongyi_terpeszt

[Videók – Babes] Pápai Gyöngyi a Playboy felfedezett


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szexshop kellékek, érdemes benézni egy szexshopba, mindig van újdonság

Szexshop intim üzlet, szexbolt egy online áruház is, amely felnőtt termékek széles választékát kínálja, az [...]

Feleség vagyok és szexboltban vásároltam

Miért ne lehetne félénk, ha elmegy egy szexboltba, és mi az első három játék, amelyet [...]

Férfi szexuális játékok, kényeztesd a tested és a farkad mindenképpen

A katalógus férfiaknak készült szexjátékok része számos játékot és eszközt tartalmaz a férfiak számára. Itt mindenféle [...]

Fehérneműk és szexkellékek az INTIM CENTER szexshopban

Már nem csak szexkellékeket hanem erotikus ruházatokat is lehet kapni szexshopokban. Az erotikus fehérnemű viselése, [...]

Hozzászólások lezárva.