Répás Lajos, a MISS Modellügynökség – Versenyiroda tulajdonosának előzetes letartóztatását február 16-án elrendelte a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A Nemzeti Nyomozó Iroda közleménye szerint a Miss Hungary, a Miss Tini Hungary és Miss Bikini szépségversenyek szervezője a nyomozás jelenlegi adatai szerint 2010 nyarától nőket, több kiskorú személyt is közvetített szexuális szolgáltatás céljából külföldre, főleg európai országokba, tevékenységéért pénzt kért. A Nemzeti Nyomozó Iroda sajtószóvivője nem zárta ki, hogy Répás ügye összefüggésben áll a Dubaj-történettel, de továbbiakat nem kívánt hozzátenni Egyre kevesebb széplány kurva törli az ismerősei közül a Facebookon Répás Lajost. A kerítés gyanújával előzetesbe került szépségguru büszkén hangoztatta, hogy celebek tucatjait indította el a pályáján. A lányok a botrány kirobbanása óta igyekeznek eltüntetni az árulkodó nyomokat. Arra feltehetően csak kevesen gondolnak, hogy ezzel akár magukra hívják fel a figyelmet, ugyanis az sem kizárt, a nyomozás jelen szakaszában már minden olyan esetleges nyomot rögzítettek, ami alapján könnyebb megállapítani, kik vállalhattak szexmunkákat pénzért a szexcsászár közreműködésével… A cikk folytatása itt
A képet eredeti méretben itt nézheted meg. Miss Hungary duma: Egy pár modellünk neve, akik ma is hozzánk tartoznak, vagy nálunk indultak, vagy segítségünkkel sikereket értek el: Bódi Szilvia, Hargitai Bea, Horváth Éva, Nagy Ő Molnár Anikó, Kiss Helén a Szeress most-ból, Balog Edina alias Kinga a Barátok közt-ből, a Kísértés, a Bajkeverők sztárjai, Gallai Kati, Csősz Boglárka “Apám beájulna”, Sándor Orsi, Répás Annamária, Hornyák Hajnalka Dundika, Bernáth Cili.
További cikkek szépségkirálynő jelölt kurvák ügyben: Szexbotrány! Letartóztatták Lajost mert lányokat futtatott cikk és videók – 17 éves lányok is dugnak és kurválkodnak a szépségversenyeken cikk és videók – Szörnyethalt a szépségverseny különdíjasa – Magyar ribancbázis, modellek, celebek, szépségkirálynők és jelöltek
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Potencianövelő budapesti vásárlás minden nap vagy online rendelés
Potencianövelő budapesti vásárlás minden nap vagy online rendelés! Az esemény előtti kapszulákkal 20-30 perc alatt, [...]
Bilincseld meg! Fém vagy plüss bilincs a BDSM szexben!
BDSM eszközök a bilincsek, gyakori kérdések és sm történet! A megbilincselt félben a vágyakozás, és [...]
Adult Expo Hong Kong – képek
Már partnerre sincs szükség?! Ilyen élethű pénisz utánzatokkal, dildókkal és vibrátorokkal, valamint szexbabákkal játszadoznak az [...]
Vibri kell minden nőnek, hogy senki se legyen kielégületlen
A vibrátornak vibri a beceneve. Rengeteg formájú, méretű és anyagú vibrátort lehet kapni, ami nagyon [...]