Szex közben szeretkezési mozdulatok és testhelyzetek, szexpózok. A női orgazmus elérésében a testhelyízeteknek nagy jelentősége van, erről itt olvashatsz. A magömlés kontrolljával szorosan összefügg a taoizmus tanítása magáról a közösülésről. Egy 7. századbeli kínai orvos, Tung Hszüan-ce külön könyvet írt erről, amelyben 7 fejezet csak a közösülő mozgásokkal foglalkozik. Ebben megkülönbözteti az ilyen mozgások típusait: a hímvessző a hüvelyben mozoghat jobbra és balra, föl és le, ki és be, lassan és gyorsan – és így tovább. A lényeg azonban inkább az, hogy a közösülés annyi ideig tartson, amennyi a nő kielégüléséhez szükséges.
A Távol-Kelet ősi könyveiben erről azt olvashatjuk, hogy a nő igazi kielégüléséhez „ezer szeretkező mozdulat” szükséges. Ez számunkra szinte teljesíthetetlen követelménynek tűnhet, ha meggondoljuk, hogy nálunk a férfiak jelentős része már néhány – mondjuk egy tucat – lökés után magömléshez jut a közösülésben. De valószínűleg még a rutinosabb szeretkezők sem bírják tovább 50-100 lökésnél. Ezért van az, hogy a közösülések ritkán tartanak tovább 4-5 percnél. Ezek a Sexshop Budapest cikkek érdekesek a témában: Potencia gyógyszerek és táplálék kiegészítők – A komolyabb petting lehetőségek – Az ejakuláció kontrollálása – A sperma minőségének ellenőrzése – A magömlés kontroll alatt tartása – Korai magömlés? Itt az ejakulációt késleltető spray.
Ha a szeretkezés legalább csak fél óráig tartana, s több apró szünetet figyelembe véve átlag két másodpercenként történne egy farmozdulat, akkor már ott vagyunk az ezernél! S ez a ritmus még gyorsnak sem nevezhető. Tehát nem is olyan lehetetlen az ősi taoista javaslat – csak éppen a magömlés késleltetését kell megtanulni hozzá. Egyébként éppen itt mutatkozik meg a különbség a taoista szeretkezés és a hindu „karezza” között: az utóbbi mozdulatlan és tartós összefonódást igényel a szeretkezésben. Csak abban hasonlítanak, hogy a magömlést mindegyik kerülendőnek tartja. (A karezza talán még inkább, mint a tao.)
Egy nyugati emberben természetesen különböző aggályok és kifogások merülnek fel nemcsak a karezzával, hanem a taoista közösüléssel kapcsolatban is. Sokan fárasztónak gondolják a félórás, csaknem szünet nélküli mozgást, mégpedig nemcsak a férfira, hanem a nőre nézve is. Szerintük ezek a mozdulatok egy idő múlva gépiessé és unalmassá válnak.
A taoisták szerint ez a veszély elkerülhető, ha megtanuljuk a mozgások és testhelyzetek változtatását! (Feltéve természetesen, hogy a partnerek kedvelik egymást és kölcsönösen alkalmazkodnak.)
Egyrészt a tao szex nem írja elő az állandó mozgást, hiszen tetszés szerint lehet szüneteket tartani. Másrészt a mozgás jellegét sokféleképpen lehet változtatni; mint láttuk, igen sokféle típusuk különböztethető meg. Azt is láttuk, hogy kezdőknek a „három sekély és egy mélyebb” lökésből álló sorozatokat javasolják. A sekély itt azt jelenti, hogy a hímvessző csak a hüvely külső (alsó) felében mozog mielőtt mélyebbre hatolna. Nem kezdők esetén az „öt sekély, egy mély”, sőt, a „kilenc sekély, egy mély” mozdulatok sorozata is javasolt. A taoisták főleg ez utóbbit tartják előnyösnek. Konkrét indoklást erről nem találunk az ősi irodalomban. Mai szemmel nézve érdemes meggondolnunk a következőket:
Az ún. „G-zóna” – amelynek jelentőségét már ismerjük – épp a hüvely közepe táján (a hüvely elülső falán) helyezkedik el, ingerlése tehát leginkább az ilyen „sekély” közösülő mozgás révén biztosítható. Másrészt ezek az apró, néhány centis mozdulatok a magömlés elkerülését is sokkal inkább lehetővé teszik. Tehát valóban nem mindegy, hogyan mozog az ember közösülés közben.
Ehhez jön még a testhelyzetek változtatása, amivel szintén sokat foglalkoztak az ősi taoisták. Az említett Tung Hszüan-ce négy alapvető testhelyzetet és ezek 26 változatát különböztette meg. A jógik ennél sokkal több változatot ismernek (bár ezek is ugyanazt a néhány alaphelyzetet variálják). A variációkra itt nincs hely kitérni. A szex pozitúrák alaphelyzetek:
1. Amikor a férfi van felül.
2. Amikor a nő van felül.
3. Amikor oldalt fekszenek egymással szemben.
4. Amikor a férfi hátulról hatol a hüvelybe.
Mindegyiknek jó néhány változata van és minden pár kikeresheti a neki leginkább megfelelőt. Persze a taoisták szerint sem kell ragaszkodni egyetlen vagy néhány testhelyzethez, még akkor sem, ha az beválni látszik. J. Csang az állandó kísérletezés jelentőségét hangsúlyozza. S azt, hogy „menet közben” is át lehet térni egyik testhelyzetről a másikra. Például a Nyugaton hagyományos „férfi felül” pozícióból a közösülés megszakítása nélkül át lehet térni oldalt fekvő (egymással szembeni) helyzetbe, onnét pedig a „nő felül” helyzetbe – éspedig úgy, hogy a férfi magára húzza a nőt.
Férfi felül – Ebben a helyzetben szinte teljes mértékben a férfi irányítja a szeretkezést. A nő a csípő mozdulataival segítheti a férfi mozgását, ha egy kissé megfeszített belső combizmokkal mozgatja a csípőjét körkörösen, vagy le-fel irányban. Nagyobbra tárt combokkal a hüvely és a külső nemi szervek lefelé néznek, ezért a behatolás mélyebb. A hüvelybemenet szűkebb, ha a nő alul van, és ezt még inkább lehet fokozni, ha a combjait összezárja. Így a szeméremajkak jobban rátapadnak a hímvesszőre és a csikló ingerlése egyszerre történhet a behatolással. A férfinak ilyenkor jobban rá kell tapadnia a nő csípőjére, vagy a nőnek felnyomni a csípőjét, esetleg egy párnát tenni alá. A behatolás mélységét a nő lábai felhúzásával tudja segíteni. Ha a nő a férfi csípője köré fonja a lábait, a hüvelybemenet jobban ellazult, azonban a csikló jól izgatható, és így könnyebben ráérezhet a férfi mozgásának ritmusára. A nő a belső combizmának a szorításával elérheti, hogy a férfi mozdulatai erőteljesebbé váljanak, és így még jobban érezni fogják egymást. Még közelebb tud a férfi a hüvelyhez kerülni, ha a nő a férfi nyaka köré fonja a lábait. Ha a nő kényelmesen el tudja engedni magát ebben a pózban, a férfi a karjaiban tartva a nő csípőjét irányítani is tudja a mozdulatait, és mélyebbre tudja tolni a hímvesszőjét. A nő a combcsont hátsó izmai és a medencecsont izmai ellazításával érheti el, hogy kényelmes legyen ez a helyzet.
Nő felül – Amikor a nő kerül felső helyzetbe, a behatolás mélységét és a mozgás ritmusát is elsősorban ő irányítja. Nagyon alkalmas ez a helyzet abban az esetben, ha egy nő a szexszel való ismerkedést még épp csak elkezdte, vagy az elején tart, mert irányíthatja a behatolást, és könnyebben figyelhet a hüvelyben képződő érzeteire. Ezt úgy tudja segíteni, ha a hímvessző behatolását a kezével irányítja.
Ha a nő a kezére támaszkodva a férfi fölé hajol, a férfi mozgathatja nő csípőjét, és a fel-le mozgás kevésbé lesz fárasztó, mintha a felsőteste teljes súlyával a férfi testén lenne. Ebben a helyzetben könnyen elérheti a kezével is a hímvesszőt, amivel a csiklóját ingerelheti, ha a hüvelyéből kihúzza és végigdörzsöli a külső részeken. Ha a nő teljes súlyával ráül a férfi ölére, lábát előre tolja, vagy maga alá húzza, a kezei felszabadulnak. Mivel itt a kezek teljesen szabadok, könnyen lehet egymást simogatni, vagy a férfi nézheti, ahogy a nő a csiklóját ingerli, vagy a mellét. Hatásosabb a nemi szervek ingerlése, ha a nő hátradől, mivel így még jobban ráfekszik a hüvely a férfi csípőjére.
Különösen szeretik a férfiak, ha a nő háttal ül, mert így sokkal inkább élvezhetik a közösülés látványát, és a nő fenekét is erősen megmarkolhatják. Nem kell erőfeszítést tenniük sem a behatolás, sem a mozgás számára, és a magömlést is könnyebben tudják késleltetni. A nőnek viszont elég tere van, hogy minél változatosabban mozogjon, akár a csípővel, akár a felsőtesttel. Ha férfi megfogja a nő derekát, és úgy irányítja a mozgást, előrébb tolva a nőt, hosszabb mozdulatokat tehetnek, hátradöntve pedig mélyebb lesz a behatolás.
Amikor a nő teljes súlyával fekszik a férfi testén, elsősorban a bensőségesség érzetét fokozhatják, mert a törzs és a comb mozgatása korlátozott. Ezen túl persze lehet nagyon izgató az együttes mozgás, és ha nagyon érzik egymást, akkor a közös hullámzásra is könnyen rátalálnak.
Behatolás hátulról – Általában a hátulról behatolást a férfiak szeretik jobban, a nők sokszor hiányolják a bensőségesség érzését ezekben a pozíciókban. Ennek ellenére a hüvely izgatása nagyon intenzívvé válhat, mert ebben a helyzetben a hüvely iránya nagyon jól illeszkedik a hímvesszőhöz. Ha a nő úgy helyezkedik, hogy a felsőteste lejjebb van, mint a csípő, a hüvely lejtése miatt még mélyebbre történik a behatolás. Előnyük ezeknek a helyzeteknek, hogy nem kell az egész testsúlyt használni, és a kezek szabadon maradhatnak. A férfi egyszerre ingerelheti a nő a csiklóját, hüvelyét vagy a végbélrózsa környékét. Szinte bármilyen tartásban meg lehet találni ezeket a pózokat; állva, ülve, fekve, térdelve.
Ha a pár tagjai jól ismerik egymás nemi viselkedését, könnyebben rátalálnak, hogyan jussanak egyszerre orgazmushoz. Előfordulhat azonban, hogy a másik izgalmát figyelve a saját ingerek csökkennek, esetleg a kielégülés is elmarad. Ha ezt kudarcként kezelik, és kimondott cél lesz a közös orgazmus elérése, esetleg ha ezt túl komolyan veszik, elvesztik a nyugalmat és lazaságot a szeretkezés közben.
Örömök oldalfekvésben – Az oldalsó helyzetek főként a nyugalmas, laza szeretkezés pozíciói. A közös elalvás és ébredés legkényelmesebb helyzete. Előnyös akkor is, ha a párok között nagy a súlykülönbség, vagy terhesség alatt. Hátránya lehet, hogy a férfi nem tudja a testének nyomásával elég intenzíven ingerelni a csiklót, de ezt a kezével is pótolhatja. Az oldalfekvés alkalmas a pózok átmenetére, a testhelyzetek változtatására, amikor is át lehet gurulni egyik helyzetből a másikba. Egy-egy alkalommal, ha túl sok pózt akarnak kipróbálni, előfordulhat, hogy ez a kényeztetés rovására megy, és inkább fárasztó lesz, mint gyengéd. Érdemesebb inkább egy-egy helyzetben maradni, és abban a csípő, a comb és a felsőtest mozgásait finomítani. Ezek a közös mozdulatok közelebb hozzák a párokat érzelmileg is. Oldalfekvésben, mivel a férfinak nem kell a nő testsúlyát tartani, feltolhatja a nő combjait a csípőhöz, így is mélyítheti a behatolást. Ha szemben vannak az oldalfekvésben, a nő segítheti a csikló erősebb ingerlését úgy, hogy két combját rászorítja a férfi combjára.
Ülő helyzetek – Nagyon érzékiek az ülő helyzetek, főként a pár tagjainak közelsége miatt. Ha szemben ülnek egymással, fokozza az erotikát, hogy kényelmesen egymás szemébe lehet nézni. Ezekben a helyzetekben a mozgás eléggé korlátozott, azonban a nő teljes súlyával tudja a férfi ölét nyomni, és a férfi a kezével irányíthatja a nő csípőmozgását. Könnyen hozzáfér a nő melleihez, és a szájával ingerelheti a mellbimbót. A nők többsége képes az orgazmusra közvetlenül a mellbimbó ingerlésén keresztül. A mozgás variálása ezekben a helyzetekben nehezebb, de nagyon jól lehet a hüvely izmait használni és az ebbéli jártasságot gyakorolni. Ha a nő megpróbálja a hüvely izmait rászorítani a férfi hímvesszőjére, majd elengedni és ezt a mozgást folyamatosan végezni, nagyon intenzív ingerlésben lesz része. Ez abban a helyzetben is nagyon előnyös, ha a nő háttal ül a férfi ölében.
Álló helyzetek – Ezekben a helyzetekben a behatolás nem olyan könnyű, főként, ha a nő sokkal alacsonyabb a férfinél. Ebben az esetben a férfinek fel kell emelni a nőt, és tartani teljes súlyát a szeretkezés közben. Könnyebb úgy tartani a nő fenekét, ha a nő minél inkább a férfihoz simul és a combjával segíti a szorítást. A férfi, ha a nő csípője alatt tartja és egyben maga fele is húzza a nőt, segíti a súlyeloszlást és kevesebb erőfeszítésébe kerül tartani a nőt. Ha mindketten álló helyzetben vannak, a nő lábai összezárásával tudja megakadályozni a hímvessző kicsúszását. Szenvedélyesebb mozdulatokat tehet a férfi, ha ebben a helyzetben a falhoz támasztja a nőt.
A szexshopok is sok terméket árulnak aminek a kifejlesztése a keleti szexkultúrátra vezethető vissza. A Szexshop Budapest Intim Center is széles választékot kínál a webshopjában, vagy az üzletében, mert minden áru raktáron van és kapható. Szexújságokat, szexkönyveket is lehet kapni és videókabinok is vannak.
Ez utóbbi testhelyzetet a taoisták előnyben részesítik. Csang szerint azért, mert a nő így aktívabb lehet, s kiválaszthatja a számára legelőnyösebb mozdulatokat. Egy mai szexológus ezt két dologgal egészíthetné ki. Az egyik, hogy ebben a testhelyzetben (amikor a nő lovagló ülésben ül a férfin) a „G-folt” sokkal inkább ingerelhető, mert a hímvessző olyan szögben hatol a hüvelybe… A másik, hogy a férfiak általában éppen ebben a testhelyzetben tudják legkönnyebben késleltetni magömlésüket.
Olvasható és hamarosan megjelenő cikkek keleti szex témában: 1. Távolkeleti szex és kultúrák, a gésák titkai 2. A szeretkezés, a szex taója 3. A magömlés késleltetése, az orgazmus kontrollja 4. Szeretkezési mozdulatok és testhelyzetek 5. A keleti erotikus csókok 6. A merevedési zavar legyőzése 7. Légzésgyakorlat és szeretkezés 8. A japán gésakultusz 9. Mit tanulhatunk a keletiektől? 10. Ázsiai és japán szex és pornó.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Így növelhető a potencia, és stabilizálható az erekció
– Mivel növelhető, fokozható a potencia? – hangzik a gyakori kérdés. Több okból is keresettek [...]
Dupla élvezetek kétágú vibrátorokkal vagy dildókkal
A kettős szexjátékok jellemzői. Kétoldalas vibrátorok és dildók. A különbség a kettős és a kétoldalas [...]
Gésagolyót ajánlunk minden nő hüvelyébe – Sexshop 69 sexshop
Mit ad a golyók használata? Az ókor óta ismert szimulátorok, amelyek erősítik a hüvelyi izmokat az [...]
Melyik a legjobb szexshop? Az Intim Center Budapest, Károly krt. 14. félemelet! Már 30 éve nyitva!
Melyik a legjobb szexshop üzlet Budapesten? A legjobb szexshop az INTIM CENTER online webáruház és [...]