Szexuális zaklatás a tűzoltóknál – fellebbeztek a nyomozás lezárása ellen

A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szerint nem fejeződött be a korábban kényszerítés gyanújával általuk kezdeményezett büntetőeljárás, mert a nyomozást lezáró határozat ellen jogorvoslattal éltek. A fővárosi tűzoltóparancsnok azért indított tavasszal belső vizsgálatot, mert felmerült annak gyanúja, hogy három tűzoltó szexuálisan zaklatta egyik újonc társát egy autóbuszos kiránduláson. Vannak ügyek a tűzoltóknál, de a gyanúba keveredett három tűzoltó közül kettőnek megszüntették a szolgálati viszonyát, majd a belső vizsgálatot követően mindhármuk ellen feljelentést tettek a rendőrségen kényszerítés gyanúja miatt.
Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, bűncselekmény hiányában megszüntette a rendőrség a nyomozást azok ellen a tűzoltók ellen, akiket kényszerítés miatt jelentett fel márciusban Bende Péter fővárosi tűzoltóparancsnok. A három érintett tűzoltó közül kettőt kirúgtak, ezért mindketten a munkaügyi bírósághoz fordultak. Az első tárgyalási nap november elején várható. A fővárosi parancsnok azért indított tavasszal belső vizsgálatot, mert felmerült annak gyanúja, hogy három tűzoltó szexuálisan zaklatta egyik újonc társát egy autóbuszos kiránduláson.
Kovács Péter, az egyik feljelentett tűzoltó a Független Hírügynökségnek elmondta: a Nagykátai Rendőrkapitányság még augusztus végén hozta meg az elutasító határozatot, ezt néhány nappal ezelőtt kapta kézhez. “Eszerint én és társaim követtünk el bűncselekményt, a nyomozást lezárták.” A két kirúgott tűzoltó időközben a munkaügyi bírósághoz fordult, az első tárgyalás november elején várható.
A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság pénteki közlése szerint a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság által kényszerítés alapos gyanúja miatt korábban kezdeményezett büntetőeljárás valójában még nem fejeződött be, mert a parancsnokság az első fokú döntés ellen jogorvoslattal élt


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Melyik a legjobb szexshop? Az Intim Center Budapest, Károly krt. 14. félemelet! Már 30 éve nyitva!

Melyik a legjobb szexshop üzlet Budapesten? A legjobb szexshop az INTIM CENTER online webáruház és [...]

A legjobb szexshop kínálatából top szexkütyük és egészségügyi infók INTIM CENTER ajánló

Az INTIM CENTER budapesti legjobb szexshop kínálatából, szexkütyü ajánlatok. Az online szexshopból 0-24 óráig, nonstop rendelhetsz. [...]

Potencianövelők rendelése és budapesti személyes vásárlás az INTIM CENTER szexshopban

Gyakran előfordul, hogy a férfiak olyan problémával szembesülnek, mint a hatékonyság csökkenése. Ennek fényében sok [...]

Mikuláslány jelmezt hol vegyek? Az INTIM CENTER szexshop üzlet és webáruházból!

– Hol vegyek Mikuláslány jelmezt? – vetődik fel gyakori kérdésként többször. Rendelni szeretnél házhoz futárral vagy postával, [...]