Elvégre ez nem testvér szex, csak unokatestvérek vagyunk. Bekaptam hát a makkját. Hatalmasat rándult a teste, és nyögött egy nagyot mellé. Már a puszta látványtól is majdnem eldurrantam, de szerettem volna a seggébe élvezni. Szoptam, szívtam a farkát, ahogy csak lehet, kényeztettem. Láttam a kéjt az arcán, egyre jobban vonaglott, sejtettem, hogy már közel a vég. Egyszer csak mindkét kezét a fejemre tette, és mozdulatlanul tartva elkezdte egyre gyorsabb ütemben baszni a számat. A látóteremben még benne volt mindkét combja, közben azokat néztem, ahogy az izmok folyton változnak rajta.
Majd végignéztem a felsőtestén, és hogy csináljak is valamit, simogatni kezdtem a mellkasát, és a kezeit. Egyre gyorsabban mozgatta a csípőjét, és egyre hangosabban nyögdécselt, míg végül kezei ökölbe szorultak, csípője megállt a levegőben, én pedig éreztem, hogy a szám megtelik a gecijével, ami őrült sebességgel lövellt ki a kis farkából. Néhány másodperc után a teste lehanyatlott, farka kicsúszott a számból, a maradék geci, ami lassan folyt ki a faszából a hasára ment, az én már megszáradt termésem mellé.
Lenyeltem az édeskés apatejet, majd felnyalogattam azt is, ami a pocijára ment. Aztán puszilgattam a pihegő testét, közben az én farkam is, ha nem is sokat, de lejjebb eresztett. Meglepő módon, amennyire ellenkezett az elején, most olyan készségesen simogatott ő is engem. Addig puszilgattam a testét, míg el nem jutottam az arcáig. Belenéztem a csillogó szemébe, és hirtelen jött hévvel szájon csókoltam. Semmi ellenállást nem tapasztaltam felőle, ezért tovább csókoltam a puha kis száját. Jobb kezemmel simogatni kezdtem az arcát, a fejét, míg a ballal elindultam lefelé a melléről a farkáig… A családtagok közötti szexuális jellegű történet folytatása itt olvasható.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Melyik a tuti potencianövelő? Már mondjuk is!
Potencianövelő vásárlásnál, hogy melyiket vegyük, a döntés nagyon nehéz! A potencianövelő szerek százai elöntötték a [...]
Állni fog a cerka az tuti, top cikkek POTENCIANÖVELŐK témában
Gondold el, hogy lazán, jókedvűen, mindenféle stressz nélkül várod a szexet. Magabiztos vagy, aggodalmak nélkül! [...]
Anális szexjátékok használata és gondozásuk
Amikor a végbélnyílással játszik, használjon kenőanyagot. A végbélnyílás nem szekretál természetes kenőanyagot, így a lyukat [...]
A potencianövelők egyre kedveltebbek magyarországon
Péniszméret: A 18 cm-es merev pénisz valódi rekord, és kevesen büszkélkedhetnek ilyen mérettel. Annak ellenére, [...]