Vasvillával és traktorral pózolt a szépségkirálynő

Pózolj pulykával, takarmánnyal, pózolj traktorral és villáskulccsal, pózolj silók előtt és búzamezőben, naplementénél. Babinyecz Timi, az egykori szépségkirálynő új oldaláról mutatkozott be, amikor egy élelmiszeripari cég felkérte, hogy legyen az arca.
Babinyecz Timi tündöklése az RTL Királynő című műsorában kezdődött. 2010-ben ő lett Miss Universe Hungary, majd ő képviselte Magyarországot a Las Vegas-i világversenyen, itt azonban már nem jutott be az első 15-be.
Timi örült a rendhagyó fotózásnak. Szerinte végre nem egy unalmas kozmetikai vagy divatfotózáson vett részt, hanem számára ez egy olyan munka, aminek színe és szaga van. Mivel a modell maga is vidéki lány, könnyen feltalálta magát az új helyzetben: éppúgy otthon érzte magát egy gabonát ürítő teherautó közelében, mint a már feldolgozott és csomagolt takarmányok között. De éppúgy jól állt a kezében a hatalmas villáskulcs, és az sem esett nehezére, amikor takarmányt kellett lapátolni. Aztán egy újabb fantasztikus átváltozás, és elegáns dámaként tért vissza – a gabonasilókhoz.
Timi most fejezte be a második évet a Táncművészeti Főiskolán, és hamarosan lejár királynői megbízatása. Reméli, hogy ezentúl is sokszor állhat majd a kamera elé, és szépségének híre eljut majd a végtelen búzamezőkön és takarmányhegyeken túlra is. Forrás: RTL Klub


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Brutális élvezéshez szexshop áruválasztékából férfi és női szexjátékok

A szex és a technológia hosszú utat tett meg az elmúlt évtizedben, és a szexuális [...]

Szex segédeszközöket, érdekes szexkütyüket próbálgat a fiatal lány

Mivel maszturbáljak otthon? Bizony ez egy gyakori kérdés. Vicceskedve szóba jöhet a dezodorosflakon, üveg, banán, [...]

Szexbaba vásárlás és tudnivalók aztán jöhet az élvezetes szex

A szexbabák férfiaknak a cikk fő témája. Nagyszerű megoldás szexuális partner hiányában a különböző erotikus [...]

Sex shop 69 szex online webáruház

Elsődlegesen, az egyik legjobb a sex shop 69 széles választékot kínál az ügyfeleinek. Egy kényelmesen [...]

enhu