Amatőr szex, dugás és mélytorok szopás Csontos Tímea plázacicával

A Mélytorok (Deepthroat) című film volt az első, amit nem pornómoziban, hanem rendes filmszínházban vetítettek 1972-ben, a premiert követően pedig rohamosan elkezdtek megjelenni lányok toroksérülésekkel a kórházak sürgősségi osztályain. Na, ehhez képest a legtöbb lány ma már abban a tudatban szocializálódik, hogy alap, hogy neki mélytorkoznia kell – miközben még világszerte történnek olyan esetek, hogy nők ebbe belefulladnak, amit majd balesetként állítanak be. Sokak szerint nagy baj, hogy a pornótrendek mára hétköznapi aktusokká váltak, és ezzel együtt az egész pornóipar is teljesen elfogadott, normalizálódott a köztudatban.

Vivyen plázacica Csontos Tímea amatőr dugás szopás.  Az amatőrpornó először alternatív műfajként jelent meg a klasszikus, színészek és produkciós cégek által készített pornófilmek mellett, mára viszont majdhogynem átvette a vezető szerepet.

vivyen_plazacica_gecivel

[Szexpláza.hu plázacicák] Ha tetszik a Szexpláza új plázaicája Vivyen, vagy a Plázaciák, akkor a teljes Tagi tartalom mellett nézd meg a képeket és videókat. Töltsd le a 25 DVDi film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! További bemutatóJelszó kéréseBelépés tagoknak.

27290_Vivien_172_123_95lo.JPG 27287_Vivien_151_123_170lo.JPG 27283_Vivien_067_123_118lo.JPG 27279_Vivien_028_123_416lo.JPG 27278_Vivien_023_123_93lo.JPG

Az amatőrpornó aranykorát hozta el a koronaválság

A karantén alatt szinte egyik napról a másikra futott fel az OnlyFans nevű közösségi oldal, ami eléggé hasonlít az Instagramra, azzal a kivétellel, hogy itt nincsenek tiltva a szexuális tartalmú bejegyzések, a követőknek pedig fizetniük kell néhány dollárt, ha meg akarják nézni valakinek a képeit és videóit. Miután a koronavírus-járvány hatására tömegek vesztették el az állásukat, világszerte sok nő kezdett el pornográf felvételeket posztolni magáról, hátha származik belőle némi plusz bevétele.

Habár a platform hirtelen lett népszerű, az úgynevezett amatőrpornó előretörése más csatornákon már régebben elindult, a jelenlegi válsághelyzetben pedig külön aggodalomra ad okot, hogy még többen kényszerülhetnek arra, hogy áruba bocsássák a testüket, pláne hogy az oldalnak köszönhetően a közösségi médiában ezt már minden eddiginél könnyebben megtehetik. Az OnlyFans berobbanásának hátteréről Halász Sári tanácsadóval beszélgettünk, aki egyebek közt azt is elmondta, miért hazugság az, hogy a saját magunk által készített és árusított pornó kevésbé kizsákmányoló, mint a hagyományos értelemben vett pornószínészség.

Ez egy természetes kulturális következménye annak, hogy a pornóipar egyre elfogadhatóbbá tette a pornót a köztudatban, és egyre inkább elmosta a határokat a fejekben a valódi intimitás és az árucikként árult, általuk ábrázolt szex között. Tanulságos példa erre a mélytorok története: Linda Lovelace-t a férje fegyverrel tartotta fogva, prostituálta, és szerette nézni, ahogy más férfiak használják őt. Ekkor vette észre, hogy Linda – hogy ne fulladjon meg a kíméletlen orális szextől – elkezdte nagyon ellazítani a torkát, a férje pedig rájött, hogy ebből pénzt lehetne csinálni, így elvitte producerekhez.

Az, hogy a szexnek a legtöbb fejben van egy forgatókönyvszerű menete, hogy tömeggyártott dologgá vált, amiben lehet „profinak”, „laikusnak” vagy „amatőrnek” lenni, az a pornó mindennapi kultúránkba való beágyazódása miatt van.
Az amatőrpornó felfutását magyarázza az is, hogy a terjesztés viszont teljesen központosított és monopolizált, nagyjából a MindGeek nevű kanadai vállalat kezében van az összes nagy pornóoldal, beleértve a Pornhub hálózatát és a Playboyt is. Nekik kézenfekvő, hogy ennek a trendnek a népszerűsítésével központilag tudják csökkenteni a kiadásokat. Az amatőrpornó egy olcsó, könnyen megtérülő üzleti modell, hiszen a tartalomgyártást a terjesztők úgymond kiszervezik a szereplőknek, az oldalak csupán platformok. Ennek előzménye lehet, hogy már a klasszikus pornófilmek is egyre inkább az amatőr felvételek benyomását keltik, mivel az iparnak jobban megtérül, ha olyan országokban forgat, ahol kevésbé van szabályozás – például Prága vagy Budapest –, és itt kis, senki által nem ismert cégek végzik a castingot és a gyártást, akik jellemzően kivesznek egy Airbnb-t a forgatáshoz. Ha valaki ezeket megnézi, arra gondolhat: ez akár az én lakásom is lehetne.

És nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a MindGeek alapvetően egy informatikai cég, ami nem mellesleg óriási pénzeket fektetett olyan technológiai újításokba, mint hogy a telefonok HD videók felvételére is képesek legyenek – azaz hogy minden hálószobában legyen legalább egy forgatási eszköz. Sajnos az, hogy ez éveken belül megvalósult, és már élvezhető minőségben tudunk minden készüléken videózni, nagyban a pornóipar befektetéseinek is köszönhető. A szex elpornósiasodása, a könnyen elérhető technika és a jelenlegi trendek szerintem mind-mind elvezetnek oda, hogy egyre többen saját maguk is úgy érzik, bele tudnának vágni az amatőrpornó készítésébe.

Az OnlyFans mellett kiállók gyakran érvelnek azzal, hogy ez a felület sokkal jobb, mintha valaki pornószínésznek menne el, hiszen itt nem kell fájdalmas vagy megalázó aktusokat végigcsinálni a nőknek rendezői utasításra, hanem magukról készítenek olyan tartalmakat, amilyeneket ők szeretnének és kényelmes nekik.

Legyen szó pornóról vagy prostitúcióról, ezek alapja az, hogy a nő nem akar szexelni, mert ha akarna, akkor nem lenne szó pénzről.
Az a gondolat, hogy akkor van hatalmunk a világban, ha egyéni döntéseket gyakorlunk, sajnos itt is burjánzik. És itt meg kell említeni, hogy a feminista mozgalomban aggasztó, hogy a „beleegyezés” lett a kulcsszó a szexhez, mindent az alapján ítélünk meg, hogy a nő hogy döntött: szólt vagy nem szólt a vele szexelőnek, hogy ezt vagy azt ne csinálja? A konszenzus jól hangzik, de valójában továbbra is passzív helyzetben tartja a nőket, nem kérdőjelezi meg, hogy azok az attitűdök, amivel egymás testéhez érünk, vagy amelyek szerint a nők hagyják, hogy más hozzájuk érjen, azok milyen társadalmi keretek között jönnek létre.

Ez a válasznak inkább egy elméleti része, de a gyakorlatban szerintem arról is érdemes beszélni, hogy ezek a weboldalak fals válaszokat adnak az emberek egzisztenciális problémáira. Ott van például a fiatalok helyzete: egyre több diáknak dolgoznia kell iskola mellett, egyre kevesebbet ér a diploma, lehetetlen saját ingatlanba költözni, és akkor erre reagálva megjelennek az utcán a Puncs.hu plakátok. Ebben a világban a prostitúció van felkínálva a nőknek az önfenntartáshoz.

És az sem igaz, hogy ők uralják a konkrét tartalmakat, mert egyrészt nem az övék a teljes profit (beszámolók alapján az OnlyFans az előfizetői díjakból kb. 10-15 százalékot csíp le – a szerk.), másrészt ha valaki feltesz mondjuk két videót magáról, és az egyikben van anális szex, a másikban nincs, de az análosra többen fizetnek elő, akkor el is dőlt, hogy milyen videókat kell csinálnia a jövőben, ha jobban akar keresni. Akkor, amikor megjelenik a pénz szükséglete, és az, hogy mi az, ami jobban eladható, már rég nem valódi önkéntességről beszélünk.

Az iparnak az amatőr tartalmak felfutása miatt jelenleg az a jelszava, hogy bárkiből lehet pornósztár, ami nagyon súlyos állítás. A legtöbben, akik megpróbálkoznak ezzel, valójában nem fognak hosszú távon megélni belőle, ellenben örökre felkerülnek róluk szexuális fotók és videók a világhálóra. A marketingüzenetekkel ellentétben ezekre a nőkre nem csillogó sztárélet vár, hanem pár hónapot töltenek csak az iparban, mert gyorsan súlyos sérüléseket szereznek. Az olyan tipikus pornóaktusok, mint az öklözés, vagy hogy 3 férfi egyszerre 3 nyílásába hatol a nőnek, nagyon gyorsan kikészítik a testet. A Pornhubon, a világ legnézettebb pornóoldalán vagyok ismerősebb, annak követem jobban a működését, ott például az a jellemző, hogy mindig csak egy tucat nőt mutatnak a slágerlistákon, aki „befutott”, pedig valójában több ezren próbálkoznak, vagy sokszor a párjuk, vagy a stricijük futtatja őket itt is. De azok, akik csak mondjuk azt veszik fel, ahogy maszturbálnak, nem fognak annyi pénzt keresni:

Ha híressé akarnak válni, akkor itt is ugyanúgy a brutalitást és az extrémet kell mutatni, mint a hagyományos pornóban.
Mindemellett az sem jó, hogy az OnlyFans mellett a Pornhub is most abba az irányba megy, hogy arra ösztönzi a felhasználókat, ők is töltsék fel a saját videóikat, és tartsák személyesen a kapcsolatot a rajongóikkal, akiknek prémium tartalmakat is adhatnak több pénzért cserébe. Ez nagyon ügyes, kifinomult módszer, hiszen egyszerre tolják át a gyártást és a marketinget a szereplőre, miközben azt az illúziót keltik, hogy a felvételeket készítőknek teljes kontrolljuk van a tartalmaik felett – de ez nem igaz.

Az OnlyFansen tavasszal a karantén alatt 75 százalékkal ugrott meg a felhasználók száma, miközben mémek születtek róla, és szinte azonnal beépült a popkultúrába – olyannyira, hogy még Beyoncé is megemlítette egy új számában, és amikor a dal kijött, az oldal le is állt a túlterheltségtől. Miért fogadjuk el ilyen könnyen, hogy pornográf felvételeken szerepelni egy pozitív, hétköznapi dolog, holott az ipar valójában emberek testének kizsákmányolásáról szól?
A pornográfia iparosodását az 1950-es évektől számítjuk, amikor a Playboy magazin először megjelent. Azelőtt is volt pornó, de amit a Playboy csinált, vagyis hogy kivitte azt az újságárusokhoz, teljesen újként hatott. Ez önmagában is történelmi fordulat volt, de aztán elkezdődött a verseny a Hustler magazin, a Penthouse és a Playboy között, hogy minél inkább kitolják a határát annak, hogy mit lehet bevinni a mainstream médiába: mennyit mutathatnak egy nő testéből? Mit csinálhatnak a képeken egy nő testével úgy, hogy az még megállja a helyét a többi magazin mellett? Ez a verseny és határfeszegetés, hogy mi fér még bele a „normálisba”, a mai napig megvan, és teljesen átalakította a társadalomban azt, ahogy a szexre gondolunk, és hogy mit hívunk szexualitásnak emberek között.

Aztán ott van, hogy a pornóban látott nők ellen elkövetett erőszak egyrészt oké lett, és nem vált ki tiltakozást vagy empátiát, mert elhitették velünk, hogy a nők „kurvák”, akik mások, mint a nők, akiket ismerünk, és ők élvezik a dupla anált vagy az „seggből szájba” aktust. És most ezzel párhuzamosan az amatőrpornónak lett az az üzenete, hogy bármelyik nőről kiderülhet, hogy ő is ilyen, csak a megfelelő helyzetben kell találni őt, vagy akár még lehet, hogy ő sem tudja, hogy szereti, de majd rájön közben.

Ahogy már a technológiai újításnál említettem, ma már azon szocializálódunk, hogy az az izgalmas, ha a szexet képernyőn nézhetjük, és ezzel az is egyre természetesebb, hogy fel kell venni, amikor csináljuk. Ezzel a berögződéssel, meg azzal, hogy ott vannak az okostelefonok az ágyakban, nagyon nagy a nyomás a nőkön, gyakran ők ajánlják fel, hogy készüljenek róluk szexuális felvételek, hogy örömet okozzanak a partnerüknek. Nagyon elvékonyodott a határ aközött, hogy mi történik a hálószobákban és mi a pornófilmekben.

Emellett most nagyon előretört a pornóban is a neoliberalizmus egyik hívószava, a „vállalkozói szemlélet”. Itt is elhitetik az emberekkel, hogy te vagy a saját szerencséd kovácsa, és hogy ha elég csillogó és kiemelkedő vagy, akkor majd felfedezünk, te pedig saját vállalkozásból gazdagodhatsz meg – pedig valójában egyáltalán nem ez történik.

Ez egy ígéret, egy csapda, amivel be lehet húzni a kiszolgáltatott, fiatal lányokat, és totál névtelenül tartalmat lehet velük gyártatni. Eddig csak idén 64 évnyi pornográf videó került már fel a Pornhubra a saját statisztikáik szerint, nyilvánvalóan nem lesz sztár az összes emberből, aki ezeken szerepel. És akkor ehhez jönnek még a szexmunkát pártolók, akik azt hirdetik, hogy bármelyik nő csinálhatja ezt, és csökkenteni kell a szexmunka stigmatizációját. Valóban fontos cél, hogy az erőszaknak kitett nők empátiát kapjanak és ne ítélkezést, de ha az egész pornóipar elleni stigma ellen harcolunk, az csak a pornóipar érdekeit szolgálja, hogy egyre népszerűbb legyen a terméke, amivel kereskedik.

És persze ott van az influencer kultúra is. Nem is csak az a problémás, hogy a közösségi médiába feltöltött sima képek is egyre inkább szexualizálódnak, hanem az, hogy a közösségi média profitábilis modellje a pornóiparra is hat. Ahogy a sztárok helyett ma már autentikusnak vélt magánemberekkel találkozol intim környezetben, akikkel kommentben beszélgethetsz és kedvelheted őket, úgy a pornóoldalakon is egyre inkább ez terjed. Pedig az alapgondolat ugyanaz: egy ipar szeretné, hogy fogyaszd a termékét, és ennek érdekében bemutatja, hogy neked milyen életed lehetne, ha azt a terméket fogyasztanád. Összehasonlítja a mostani életeddel, testeddel, vagy azzal, hogy hogyan szexelsz, és azt mondja: a te tested vagy szexuális életed rosszabb. Erre megoldásul pedig mindig az általuk forgalmazott termék válaszol – ami itt még több pornót jelent. De az, hogy ebben az esetben a termék a nők elleni erőszak egyik formája, az nagyon veszélyes.

De mint a pornó normalizálása és a mindennapokba való beférkőzése is mutatja, ez a marketing működik, ezek a reklámok már nem is elkerülhetőek a hétköznapokban, és ezek nagyon komoly hatással vannak mind az érzéseinkre, mind a vágyainkra, mind a gondolatainkra azt illetően, hogy mit tartunk egyáltalán kívánatosnak.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEXSHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Vélemény, hozzászólás?