10 év börtönt kapott a diákkal szexelő tanárnő

Stephanie Ragusa 2008-ban több diákjával létesített nemi kapcsolatot, tárgyalásán a hét elején hoztak ítéletet: 10 évet kapott a szexuális ragadozónak, agresszív manipulátornak titulált tanárnő. Ehhez tudni kell, hogy ebből kb 2-3 évet kell leülnie. Hétfőn született ítélet a floridai Tampában Stephanie Ragusa volt középiskolai tanárnő ügyében, akinek 2008-ban több kiskorú diákjával volt szexuális kapcsolata. A tanárnő tízévi börtönt kapott – írja a CNN. „Szülőként megbízunk a tanárokban, és elvárjuk tőlük, hogy olyan biztonságos környezetet teremtsenek, melyben gyermekeink tanulhatnak. Ön ez ellen a lehető legdurvábban vétett” – mondta Ragusának indoklásában Chet Tharpe bíró. A nő a 10 év börtön mellett további15 évnyi próbaidőt kapott.

diakjaval-szexelo-tanarno
A 31 éves tanárnőt egyik 16 éves diákjával folytatott jogszerűtlen szexuális aktussal, illetve egy 14 éves fiú elleni szexuális visszaéléssel vádolták. 2008. áprilisában kapták el, mikor az egyik fiú házából távozott: rögtön letartóztatták; két éve börtönben ül.
A hétfői tárgyaláson kihallgatták a fiúk családját is. Ők a tanárnőt szexuális ragadozóként írták le, aki komoly károkat okozott fiaik lelki világában. „Miss Ragusa rosszindulatúan és erőszakosan akaszkodott a fiamra és más fiúkra. Beférkőzött a legbensőbb titkaikba, kiismerte őket. Jólelkűnek tűnt, ezzel szedhette fel őket, aztán viszont keményen manipulálta őket. Így hódított” – mondta a 14 éves áldozat anyja.
Az ügyész, Rita Peters hangfelvétellel is bizonyította, hogy Ragusa erőszakkal befolyásolta a fiúkat: a felvételen a tanár hangosan kiabál az egyik áldozattal, aki fel akarja jelenteni. Peters az agresszív manipulációra hivatkozva kérte a lehető legmagasabb büntetés kiszabását, de emellett a bíró azt is figyelembe vette, hogy az egyik fiúnak az otthoni körülményei nem voltak rendezettek, így még kiszolgáltatottabb volt a ráakaszkodó felnőttel szemben.
A rabruhás Ragusa megbánást tanúsított a tárgyaláson: „Őszintén sajnálom, hogy fájdalmat okoztam a diákjaimnak és családjuknak” – mondta. Ragusa ügyvédje, Robert Herce arra hivatkozva kérte a bírótól, hogy felfüggesztett börtönbüntetést adjon védencének, hogy mások, akik hasonló bűncselekményt követnek el, kevesebb időt töltenek rács mögött, mint Ragusa az elmúlt két évben. A védelem pszichiátere ráadásul bipoláris és borderline személyiségzavart állapított meg a tanárnőnél.
Ennek ellenére Ragusa a maximális kiszabható büntetést kapta, mivel a bíró szerint „veszélyt jelent a gyerekekre és a társadalomra”, hozzátette, nincs meggyőződve arról, hogy Ragusa belátta, helytelenül cselekedett. „Csak azért állt le, mert a rendőrség elkapta” – mondta Tharpe bíró. A 10 éves börtönbüntetés után, próbaideje alatt Ragusának szexuális bűnözőknek való kezelésen kell részt vennie, nem léphet kapcsolatba áldozataival, és nem lakhat iskola, óvoda vagy játszótér 300 méteres körzetében. A büntetés kivételesen súlyos, hasonló bűntényeknél sokkal kevesebbel meg szokták úszni az elkövetők: például Debra Lafave – a 2004-ben szintén hasonló ügyben elítélt tanárnő – megúszta háziőrizettel, miután kiderült, hogy egyik diákját orális szexre kényszerítette.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Miért néznek a férjek pornót?

Szexfüggőség, vagy ahogy a tudósok nevezik, a pornófília semmiképpen sem a XXI. század betegsége. A [...]

Potencianövelő szer mindig legyen nálad, sosem tudhatod mikor lesz rá szükség

A férfiak hatékonyságának növelése: módok, módszerek és eszközök. Történelmileg a férfi szexuális aktivitást nemcsak a [...]

A szexkellékekkel is élvezkedik Zsichla Erika

Sokan nem mernek kipróbálni szexuális kellékeket. Akik igen, azok sem nagyon vallják be. Miért? Vajon [...]

Akár több nőt is kielégítő szexisten így lehetsz

Jó lenne két nővel együtt lenni, vagy akár gruppenszex partiban szexelni? Vállalati szexbuli ahol több [...]