Az elmúlt hét év során alaposan rákapott a szexuális erőszakra egy rendőr – várhatóan életfogytiglanival bűnhődik.
Hamarosan bíróság elé áll Stephen Mitchell. Az angol rendőr Newcastle-ban erőszakolt meg nőket, akiket előzetesen szabálysértésen vagy bűnelkövetésen ért. Egyikőjük, a 2003-ban tizennyolc éves Sarah aki örömlányként is dolgozott elmondta: Mitchell a newcastle-i Marks and Spencerben áruházi tolvajláson érte, és amikor átkutatta a zsebeit, némi heroint is talált.
– Akkor kénytelen voltam bevallani, hogy drogfüggő vagyok – emlékezett Sarah. – A rendőr a kocsijába ültetett, hazaszállított, de közben felajánlotta, hogy ha engedelmes leszek, segít rajtam, nem jelent fel, azaz nem kerülök pácba. Kénytelen voltam elfogadni a piszkos ajánlatát. A saját lakásomban erőszakolt meg. Ezt 2003 óta legalább százszor megismételte. Az átélt borzalmaimat úgy fokozta, hogy a szexuális érintkezés előtt bilincset kattintott a csuklóimra… Amióta tudom, hogy letartóztatták, végre nyugodtan alszom.
Mitchellre azóta más erőszakos eseteket is rábizonyítottak, tudniillik Sarah-n kívül további hat nő vallott ellene. A bűnös rendőr a kihallgatások során azt ejtette el volt rendőrkollégáinak, hogy – ügyvédje szerint – a „szexuális rabszolgatartás” miatt kinéz neki büntetés gyanánt egy súlyos börtönbüntetés.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Fontos a nagy pénisz, de nem annyira mint hiszed
A nagy pénisz sok férfi vágya, ezért a pasik leggyakrabban azt kérdezik meg a szexológusoktól, [...]
Erotikus ajándékkal is lepd meg a partnered
Hosszasabb együtt élés után, férfiaknak, nőknek, pároknak is felvetődik a kérdés, hogy szexshopban mit is vegyél [...]
Népszerűbbek a szexuális segédeszközök – rendelj vagy vásárolj a legjobb szexshopban
Egy nemrég végzett felmérés szerint az amerikai felnőttek majdnem fele rendelkezik vibrátorral vagy más hasonló [...]
Ritkán komoly kárt is okozhat a hamis potencianövelő, ezekben bízhatsz
A feketepiacon vásároltuk azokat a gyógyszereket, amiket aztán bevizsgáltattunk. Az illegális árusok azt állították, hogy [...]