Varga Alexandra pinájára ha kiváncsi vagy, kattints a képre vagy ide! Varga Alexa 2012 nyuszilánya. A pinája ezáltal közszereplő lett, itt megtekinthető.
– Esélyesnek tartottam magam a győzelemre, de legalábbis abban reménykedtem, hogy az első három helyezett között ott leszek. Amikor kimondták a nevem, csak arra tudtam figyelni, hogy hová kell sétálnom, mi a pontos koreográfia. Csak ma reggel tudatosult bennem, hogy én vagyok az év playmate-je – mondta büszkén Varga Alexa.
A díjátadó gála után limuzinnal vitték Varga Alexandrát és aa tizenkét döntőst az after partyra, ahová a legnagyobb magyar sztárok is meghívást kaptak. Itt már a zsűri is felszabadultan bulizott együtt a playmate jelölt lányzókkal.
A csinos nyuszilányokról talán csak VV Éva, vagyis Baukó Éva tudta elvonni a figyelmet, aki ismét felöntött a garatra, magyarul bebaszott mint egy állat. Talán az elfogyasztott koktélok hatására döntött úgy, megmutatja a közönségnek tánctudását, s ez olyan hevesre sikeredett, hogy a díszletet is majdnem feldöntötte.
További cikkek a témában: Ezek a lányok akartak az év nőjei lenni, Varga Alexa győzött – Nagy bulival ünnepelték a playmate Varga Alexandrát – Varga Alexandra az év playmate verseny nyertese – Varga Alexa már a pináját is megmutatja – Varga Alexát, Sarka Kata barátnőjét dugta a főnöke – Ismerd meg a 12 döntős nyuszilányt – Playmate Of The Year 2012 cikk és képek.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Sex shop üzletek és áruk, az INTIM CENTER az első és legjobb
Sex shop online üzletek, és új áruk nagy választéka a bejegyzésben! Lányoknak, nőknek: Légy olyan, mint [...]
A legjobb potencianövelő gyógyszerek a férfiak hatékonyságának növelésére
A merevedési zavar (rövidítve ED, korábban impotencia) egyike azoknak az egészségügyi állapotoknak, amelyeket nem szokás [...]
Felcsatolható dildóval dugja egymást Erdei Judit és Tánczos Zsuzsanna
Az online szexshop internetes webáruház dildó választékából, a felcsatolható péniszek közül egy kisebb méretűt választott a [...]
Férfivadító szexi rucik hátulról, aztán elölről is
Férfivadító szexi rucik hátulról, aztán elölről is, és egyéb információk lenge ruhákról. A szexi fehérnemű [...]